Verebes Ernő: A kioldás
26.
Valóban azért vannak ott. De nem csak a REZTABOR INC. képviselői, hanem mindnyájan. Később ez is kiderül.
A következő jelenetben a fényképalbum mesekönyvvé változik. Egy olyan mesekönyvvé, melyből, ha kinyitják, háromdimenziós karton-világok bukkannak elő, mintha ki akarnának röppenni a könyvből, hogy bebizonyítsák, nem is valódiak. Kiröppenni viszont nem tudnak, így valódinak kell lenniük. (Jó kis logikai paradoxon!)
Tehát: a fotók kézről kézre járnak, s e körmenetben, talán azoktól a nagy sóhajoktól, melyek diadalútjukat kísérik, egy kicsit lebegni kezdenek.
Az első fényképen a Menhely Kertje látható szalmává száradt fűvel, kiégett vörösfenyőkkel és teleszart ösvényekkel.
A második egy éjszakai légi felvétel a Féktelepről, mely így egy kivilágított Karib-tengeri álomszigetre hasonlít.
A harmadikon a kelő nap fénye aranyozza be a telepet, előtérben a tartalék harántprések raktárával.
A negyedik, ötödik és hatodik fotó észak, nyugat és dél felől, s kissé felülről láttatja a fékházakat, mintha a fényképész az exponálás pillanatában nagyot ugrott volna. (Lásd a levegőnyelő magasugró történetét a Sardaffas, a hímboszorkány c. színjátékból.)
A hetedik felvételen Lengő Éva söpri a Központi Egészségház bejárati lépcsőjét, melynek teteje eltűnik a fényben. A seprő és Éva szélvitte szoknyája éppen egy irányba lebben.
A nyolcadik kép mi mást is ábrázolhatna, mint a nyolcas fékházat. Az ajtó mellett balra, szemmagasságban, egy aranyozott tábla függ a falon, mesterien belevésett, olvashatatlan szöveggel.
A kilencediken emberek hosszú sora, amint a Féktelep bejáratánál lévő portásfülke előtt várakoznak. A hölgyek kezükben arany retiküllel és aranytopánkában, a férfiak csillogó fekete frakkban és glaszékesztyűben.
A tizedik fotó már az itt dolgozókat ábrázolja. Mányi és Jakus Lelle, amint kinn a terepen épp egy visszaszorító prés hatalmas vályúja fölé hajolnak, miközben Korány, hátratett kezekkel, a lencsével néz farkasszemet.
A soron következő tizenegyedik pillanatfelvétel, mintha nem is csak egy pillanatot rögzített volna. A helyszín újból a már teljesen kiszáradt Menhely Kertje, ahol egy álarcosbál zajlik: Tilla, római császárnak öltözve épp Marija Szopotnyikovát viszi táncba, aki viszont csupán egy fekete álarcot visel, Melánia, Mária Magdolnaként fennakadt szemekkel az égre mered, háta mögött szorosan dr. Kóda látható, amint töviskoszorúval a fején énekel, vagy nem is énekel, talán csak mond valamit.
Felettük Lengő Bea-Lujza mint kislány, egy kilengő hintán épp előredől, arcán festett szeplők, hajában aranyszínű szalag. Lefelé néz, mint aki a földbe lát, de valójában Térmaró Sándort igézi: Gróf Drakulát a koporsóban, bíbor selyemmel letakarva. Lengő Éva pedig, hamupipőkeként, két kezét izgalmában szája elé tartva, nővérét figyeli a magasban.
A tizenkettedik kép láthatólag nem sikerült. Az egészet egy szintén aranyozott felirat tölti be, mely valószínűleg a telep bejárata felett kapott helyet, s melynek az eleje ráadásul nem is látszik. Ez áll rajta: ...A I R M U S E U M.
27.