Verebes Ernő: A kioldás

6.

Először volt a Nagy Bumm. Tilla ennek szemetében kattogtatta egy ideig a diavetítőt, míg rá nem lelt a tervrajzra. Ezek után morfondírozott egy ideig a vetítésről miután a szereplők bemutatkoztak, majd ÉN mélázott el az idősűrítmény fogalmáról. De a halottakat illene eltávolítani, s takarítani is kéne, hisz lommal tele az egész játéktér.

***

TILLA (Eddig félig háttal állt, most türelmetlenül megfordul és elnéz a közönség feje felett): Éva! Éva!

LENGŐ ÉVA (Megjelenik, ellenkező irányból. Szép, igéző nő. Csendben áll.)

TILLA: Éva! (Észreveszi.) Legyen szíves, takarítson össze egy kicsit! A port is törölje le!

ÉN: Kezétcsókolom.

ÉVA (A kezét nyújtja Én-nek): Lengő Éva. (Tillához.) Már vártam hogy hívjon, Főmérnök úr! Azt hittem zavarok, ha csak úgy...

TILLA: Tudom a nevét, kedves Éva. Nem, dehogy zavar. S az irodámban a növények leveleit is törölje le egy nedves, puha ruhával. Azt szeretik, olyankor énekelnek. Valóban, a műtéte hogy sikerült? Igen. Egészen más lett. .vagyis, mintha egy sosemvolt arc született volna újjá. (Másfelé réved.) Remek.

ÉVA (Zavartan): Kipótolták a bőrt, amit a májfolttal együtt eltávolítottak az arcomról. Aztán meg eltüntették a hegeket. Lézerrel.

TILLA (Láthatóan tudja, honnan pótolják ilyenkor a hiányzó bőrt - a comb belső oldaláról.)

ÉN: Az a májfolt talán Isten ujjának nyoma volt. (Cinikusan.) De nélküle még szebb lett.

TILLA (Egy hosszú pillanatig rajtafeledkezik Éván úgy, mintha magába nézne): Maga valóban szép.

***

.ÉN figyeli kettejüket egy darabig, aztán kimegy. Vele együtt majdnem teljesen kihuny a fény is. A takarítás neszei és a lomok csörgése felerősítve hallatszanak. Egy idő után látjuk azt is, ahogy Éva még pirulva, papírládákba rakja a robbanás szemetét. Mintha otthon takarítana. A halottakat is megpróbálja kihúzni a színről. Eközben Tilla odaszól neki valamit, ami a zajtól nem hallatszik, vár egy darabig, majd ő is kimegy.

Helyette megjelenik Égi, Kéti és Harma. A neszek, csörgések felett megszólal egy lágy keringő, s a három lány rituálisan tünteti el a robbanás maradványait, míg Éva Hamupipőkeként táncra perdül. A két halott, egy férfi és egy nő, mintha aludna. Időnként álmukban furcsamód ásítanak is. Közben Égi, Kéti és Harma, egymást váltva soronként, egyre gyorsuló tempóban, furcsa hangon kántálják a lenti versikét. Egy idő után véresen, szakadtan, a két halott francia is talpra áll, s franciául, egyre hangosabban, mondják-éneklik ugyanezt a szöveget, valószerűtlen mozgással kísérve éneküket. Végül valahonnan messziről oroszul is felcsendül a dal, legutoljára már csak az hallható:

Egyszer volt, hol nem volt

Volt egyszer, hol már nincs

Volt egyszer, hol most sincs

Volt egyszer, hol nem lesz

Van egyszer, hol nem volt

Egyszer van, hol már nincs

Egyszer nincs, egyszer van

Egyszer van, hol nem lesz

 

Egyszer lesz, hol nem volt

Lesz egyszer, hol már nincs

Egyszer lesz, hol nincs most

Egyszer lesz, hol most sincs