Nagy Abonyi Árpád: Rövid boldogság

Szoba kilátással

 A közeli park vadgesztenyefasorát zápor ostorozza. A távoli, lebukó nap fénye áttör a vízcseppek függönyén. Az élénkzöld fűben koraőszt sejtetően csillan néhány megsárgult, nedves falevél, mint holmi hányavetien odadobott aranypénz.

Maastrichti második emeleti dolgozószobámban ülök. Kitekintek a nyitott ablakon, s rálátok a szemközti, jellegzetesen holland házra, mely közvetlenül a parkot szegélyező út sarkán áll. Látom, amint egy magas szőke nő lép a ház hatalmas, függönytelen, kirakatszerű ablakához, majd gyertyát gyújt a félhomályos helyiségben. Ekkor kirajzolódik a szoba belsejében a jókora asztalnál ülő másik két nő alakja is egy üveg bor társaságában. A magas szőke lassan hozzájuk lép, s az asztalra helyezi a gyertyát. Leül, összemosolyognak, koccintanak. A szoba falán remegnek az árnyékok.

Lenn a gyalogjárdán, a fasor alatt, a lassan szétterülő szürkületben egy furcsa pár közeledik. Az idős nő villanymeghajtású tolószékben ül; feje fölé sárga esernyőt tart. Szabad keze a tolószék nyomógombján: meglehetősen gyorsan halad. Mögötte néhány méternyire kifulladóban egy megtörtnek látszó nagyon öreg férfi, esernyő nélkül. Láthatóan nem bírja már az iramot, nedves, ősz haja az arcába hull, miközben zihálva, kétségbeesetten szólongatja a sárga esernyőt tartó hölgyet. Mindhiába, pedig látszik; összetartoznak.

Egészen közel érnek; a nő arcán elszánt gyűlölet. Összeszorított szája lefelé konyuló könyörtelen csík. A közlekedési lámpa piros fénye azonban megtörni látszik egy pillanatra az idős nő arcát összerántó makacs kérlelhetetlenséget. Az öreg épp akkor éri be, amikor a lámpa zöldre vált. Mellé lépve fölé hajol, s elcsukló hangon valamit magyaráz. Az idős hölgy maga elé mered; egy ijesztő félmosolyra húzódik a csíkszáj; majd a nő hirtelen mozdulattal összecsukja az ernyőt, s néhányszor erőteljesen a férfire sújt. Az ütések hangosan csattannak; az ideiglegesen megálló autók szélvédői mögött kifejezéstelen tekintetek.

Kisvártatva az idős hölgy kielégült az arccal mutatóujját újra a tolókocsi nyomógombjára helyezi. Az öregember összegörnyedve marad egy ideig. Arca (melyen nem tudni, hogy a könnyek vagy a zápor cseppjei gördülnek le gyors egymásutánban) rángatózik, miközben a távolodó nő felé néz.

A park füvén ekkor egy ázott, sovány kutya szalad át. A szemközti házban a három nő újra összemosolyog; koccintanak.