Weiner Sennyey Tibor
Pannónia hideg II.


Kép az ilyen?!

Aztán Tibike hátrahagyva szüleit, s a friss és hideg szélben kitisztult fejjel arra gondolt magában, hogy „ma jó korán keltem, tornával és teával kezdtem napomat, majd ismét zsibbadtságot éreztem, mert a horizontra egyre csak gyűlnek maguk előtt sűrű és meleg levegőt tolva a hófellegek. A keleti szél csak gyorsítja e folyamatot, de a napsütést szerencsére még el nem takarják a hóval telt paplanok. Jó vastagon felöltöztem, majd megköszönve vendéglátóimnak a tanyán mindazt, amit értem tettek, elindultam a dombról, hol szállásunk vagyon az indián sátrakban. Egyedül a kis tanyasi kutya tartott velem a csavargásban, mert bármerre is bolyongtam a Déltengeren vagy az Adrián, Erdélyben vagy Pannonföldön, megtanultam, hogy társ nélkül, kivel bánatunk és örömünk megoszthatjuk csavarogni lehet, de nem jó. Egy társsal meg kell osztani érzéseink, egy társra lehet vigyázni és figyelni, egy társ vigyáz ránk és figyel, éppen ezért örültem, amikor a kiskutya velem tartott. A csavargás sosem is azon múlik az ember milyen messzire megy, s mennyi időre, hanem azon, ahogy megéli, hiszen mehetünk tökéletesen és percre pontosan megtervezett utazásra a Himalájára, s ezt mégsem nevezhetjük csavargásnak. Nem, kérem a csavargás az egyik legjobb időtöltés, melynek legfontosabb szabálya, hogy alig van szabálya. Talán csak annyi, hogy mindig menj arra, amerre a szíved húz. Sose mondj neki ellent, sose akarj valami kényelmesért feladni egy kalandot, amelyben épp benne vagy, de mindig élvezd ki, ha kellemes dologban van részed. Ne hajhászd csavargás közben az élvezeteket, mert az élvezet a csavargás maga. Mindegy merre csavarogsz Indonézia vagy Dalmácia szigetein a lényeg: csavarogj. Engedd, hogy vitorládba kapjon a büszke szél, engedd, hogy szimatod vezessen, pihenj ha fáradt vagy és egyél ha éhes, de ne akarj se túl sokat, se túl keveset.” – és hosszan integetett.

És újból úgy járt...