Sáfrány Attila
A világpusztítás hatalma

„Nagyobb gondunk az értelmezések értelmezése, mint a dolgok értelmezése, és több könyv szól más könyvekről, mint bármi egyébről; egyebet sem csinálunk, csak egymást magyarázgatjuk.”

Mintha korunkról írta volna a föntieket Montaigne, magára ismerhetne benne a jelenkor íróembere és tudósa. Igaz, ma már sokkal rosszabb a helyzet. Ma már könyvtárnyi magyarázat szól egy-egy gondolatról.

Ez oda vezet, hogy a világból kivonva és a dolgok fáradságos megismerésétől megszabadítva magát az értelem visszavonul a saját értelmezésvilágába. Eközben a világ értelmét vesztetten visszatér oda, ahol az értelem – a Logosz, vagyis a Szó – világba jövetele előtt volt: a zűrzavar állapotába.

Az értelem világot teremtő hatalom. Nem a világ hívta életre a gondolkodó lényben az értelmet, ellenkezőleg, az értelem teremtette és tartja fenn az egész univerzumot.

A teremtés a lény kitekintése önmagából, értelme elrendező hatalmának a belépése a kaotikusba, a világpusztítás pedig a világnak az értelem kivonulásával szükségszerűen végbemenő visszazuhanása a zűrzavar állapotába. Ha az értelem teremtő erejét értelmezésvilág megalkotására, vagyis a világból való kivonulásra, a dolgoktól való elidegenedésre használja föl, akkor az értelemtől megfosztottság összeroppantó súlya alatt meginognak a világot tartó oszlopok.

Ebből következik, hogy akik a magyarázatok magyarázatainak a magyarázataival az értelem burka alatti értelmetlenséget és az elidegenedést szolgálják, azok a világpusztítás hatalmas munkájában vesznek részt. Ha a világmindenség megsemmisítése nem is sikerülhet egy embernek – ehhez mindent átfogó értelemre lenne szüksége –, a mérsékelt belátású értelméhez mérhető rend földúlásához, az embervilág elpusztításához egy-egy emberidegen gondolattal maga is sikeresen hozzájárulhat.

Montaigne szintén az ókor nagyjait idézgette, a világpusztítás vádja mégsem illik rá. Ő személyes tapasztalatain átfolyatva szólaltatta meg a klasszikusokat, önmaga építése kedvéért és a bölcsesség után kutatva. Nem azért, hogy a gondolatok végtelen sorát gyarapíthassa egy-egy világtól megvont, emberidegen gondolattal, amitől csak a személyes tudásgőg és a haszontalan emberi okosság növekedhet naggyá, nem az ember, s nem a tudás.