Beszédes István
Deszka jelent

Hallja, a szél hullámokban csapja az ablakra a port?
Tartok tőle, ön itt lesz eltemetve,
valaki odakünn homokot lapátol,
egy hatalmas termetű sírásó óriás,
tagbaszakadt istenek korából.

A felvonásnak lassan vége,
és lehet, még ma este teljesen betemeti
az épületet a száraz vihar, mire megbékülnek,
mire egymásba kulcsolódnak az ellentétek
- s ha jól viseli, jutalma egy ének.

Üzenem a jövendő régészének,
óvatosan ássa ki a színpadot a dombból,
amit a sztratoszférán át szivárgó kvarc rak,
mert alatta pergamenbőrű rómeók és múmiák,
lampion telihold, kiszáradt, immáron swarz Nap!

Bizonyos értelmezési kérdésekre térve,
azok annyira lekötötték figyelmünket,
hogy közben elmúlt a lét.
Szerepeink is itt neveledtek,
valódi műértők, bár amúgy fúriák,
így minden dialóg pamflet, por
és kiszáradt ham(v) lett.

Ez több mint dramaturgia, terror,
megéri mégis, kedves néző,
nem várni végszót,
a külvilág megszűnt válaszolni,
a kérdések létjogosultsága e nagyteremre szűkül,
mert annyi óránk van, amennyi jelenet
maradt még hátra, és erősítsük meg magunkban
a késő, a krízis feldolgozását megcélzó mélabút:
ott kinn már megszűnt a világ, egyetemes a vákuum,
világot már csak a deszka jelent.