Balogh István
ellenkollázs röpdöső szamovár köldökén
láttad-e Mona Lisát eredetiben
ó én csak Kassákot csodálhattam Óbudán
de közben kánonban zümmögtek dunai szúnyogok
vérszívó ronda szigonyok csörögtek háborgó kikötőben
Kasikám te csak lépdelj Párizsig
hidd hiszékenyen útporában megmarad lábnyomod
rőfölj csak világnak legközepébe
ott sütik a legjobb lepényt
de nem hasonlít az áldott Lehel térihez
amelyhez odaragad a megrontott Lipót-levegő
Szajna-parton íze van mindennek ami lényeges
ám nem tudhatta költőnk szivárvány kedvese
csak Zentán sülhet a legigazibb lepény
Kasika érezte nincs itt az igazság ő mindent megsejtett
fénylő szamovárokat röptetett beteg galambokkal
versenyezzetek ki ér Pestre előbb
győztes nem lesz leírt talán kapaszkodhat
lehullik felétek minden tiszta égről
szénujjai sem rajzoltak Tiszáról semmit
meghaladta szaggatott szívdobbanását
magyar folyónk minden hullámzása
pudvás szelek söpörtek igazságot tajtékzó pádimentumon
no lebo no lebo no lebo
visszhangzott valami lepusztult patikában
fogatlan apák cuppogtak partra vetett halak
tátogatásait karikázták gyerkőcök vándorok nyomában
hosszú utaknak elátkozott porában
azért csodálom Óbudát mert megmaradt morzsa
csak összeszáradt már a penész is leszokott róla
a tavaszi virágzás
legföljebb Duna vize árasztja pestises szeméttel
mégis pont azon a helyen álmodoznak
ködökben kacskaringózó fölszarvazott ősök
mindenféle gyanús rómaiak
kéznyomukat lassan megfejtik a nagyfejűk
ez sem magyar ordítja okker torkával a Flórián tér
nem is lehet suttogom Kasika megszaladt innen
hozhatjátok a csodás faragott szólamokat
ókori szellők zúgását konzerváló
apró vésők kalapácskoppanások szárnycsapkodását
Kasikám érzed a zentai lepény pompás illatát
nagyanyám kemencéje röppen Mennyországba
Úristent meglepi egy csöpp asszony dúdolása
mi ez szellent egy idetévedt hajbókos homár valamint nóta
zendül a nyári égbolt rejtegető köpönyege alól
s villámlik a horizont hanyatt huppan
ünnepi harangunk kürtöli világgá a seggre esést
rekedten dúdol öreganyám
beléfojtanák az ősi szöveget
ám a dallam tükörtiszta
fényes forrás föltör gyökerek közül egyetlen kortyot adj innom
istenem motyogjuk jobbágy lélekkel zsellér szájjal
Mona Lisa térdel buzogó víz mellett
legdrágább fátyla borítja dús fürtjeit
ajakát leghűsebb vizünk szeretgeti
valami öreg festő vár a koldusok fekete során
ihatnék zengi a zöld erdő
s engem léptet lábnyomába minden
szürke madárka
Mona Lisa rejtett hajában csivitel a régi reneszánsz
korcs mezőnkön lerogy vérző pipacsvirág
durr-durrdurr-durrdurrdurr
pszí-pszú-pszí-pszú durrdurrdurr
s kacagnak bucskázó rézhüvelyek
röhög a mártír ló főváros főterén
aszfaltot nyal püspökké avatott nyelve
belemered a csillagtalan nyerítés
jó vicc a kurva élet jegyezzétek meg barátaim
ittélnedhalnodkellittélnedhalnod kell
kell kell kell kell
hát lehet hát lehet hát lehet
lehetlehetlehetlehet
kellkellkellkell
muszájmuszájmuszájmuszáj
no nem lenne imperatívusz zengi Podolszki Jóka fekete földből
mert minden muszáj mindig rettentő kibaszás
ezen a tájon és megint belemartak a megholt ember foszladó testébe
minkett tanított életében szabad szemléletre cippzárt felhúzzuk
ki parancsol ordít a zentai járda az elkopott ferencjóskás flaszter
pislákol immár kilenc álnok forrásból a rengeteg szabadon zabálható eszme
tűhegyén át tízezer tavasz makogta hajdan egy vajdasági igric
de kinek is minek is rózsaszínelünk
Kilenc a magyar népmesék legerősebb alakja
suttogja fogatlan nagyanyám titkot testál énreám
ó remeg az a bölcső rothad az a koporsó
itt élned halnod kéne talán megengedik neked a kegyelmes halált
vagy csak a kegyetlent annak is örülhetsz
dzsungelek élednek koponyádban jajgat kigolyózott mamut
a megdöglés a fontos minálunk a tárgyszerű statisztika jegyzi
szívünk dobbanását az ünnepi nagyharang megszáradt bimbamjait
végül hosszú léccel leverik ablakom fölül szomszédaim
a szelíd fecskefészket ideszarnak a rondák leszarnak minket
örjöngésüket visszhangozzák a bennünket koszorúzó hegyek
boldogság ott van hol a fecskefészek ám belém fojtják a szót
társasház üvölti északkeleti tornádó pucolja világunk
szabad punci az általános jólét öröklött bölcsőnkkel fűtsék fel
krematóriumok iszonyú kemencéit bénuljon létem is
kezem hátrakötik szorítják bilincsem ezt értem meg édesapám
örökségem sok sok hadviselés dédapám Kossuthnál
mindkét nagyapám Ferenc Jóskánál Károlynál
egyikük Kun Bálánál is mert hitölték magyar a szabadság
hullatta vérét az apám is Hothynál is Titónál is
soha önkéntesen de ott volt ágyútöltelék résztvevő bár mindig
megbízhatatlan én is maradékom is megbízhatatlan ez ma már holtbiztos
bezárkózom vállalt börtönöm jégkristály rácsai közé
s örülök saját lakásom viszonylagos önállóságának
kuckóból tekintek reszketve megalázott szobabelsőmre
hajh Kasikám nyomortanya hogyan fér színes háromszögeidbe
hírhedt konstruktivizmusod agyonmagyarázott szívtelenségébe
ki kérdezte mit érzel csak arra a kései tudálékos válasz mit ábrázol
eregesd csak mégis a mai szép napon is
Bécs szabad teréről a mindeneket megelőző
rémítgető szirénákat megerőszakoló nyolcszárnyú János-utánzatokat
röppenő nikkel szamovárad hernyótalpa fölvájja hazudott egünket
szívem zakatoló pitypangjai hunyjátok szürke szemeteket
bűzlik már a vöröses posztmodern fölfújható műanyag dög
feketék a betiltott luftballonok megnyomorítottak fejei fehérlenek rajtuk
zöld legyek dongják egész felületünket ájtatos kukacok sokasodnak
Kasikám ülj le Óbudán egy véletlenül megmaradt hárs árnyékába
szűd teljék meg az öröm borával
gyaggyant elménket visszazakkantó gyógyító rigmusokkal
reszkető kézzel teremtsél villogó papírfecnikből
napilapjaink hazugságáradatából
megváltó keresztet irgalmatlan szögeket
zárjuk üveg alá Lipótvárost a büdös Váci- meg Lehel utat
csüngjön-lógjon a balítéletek csonkításra váró latorsága
egy fölkiáltójel hiányzik e remek kollázsodról
bamba csúszómászók litániára gyülekeznek
áltemplom vigyorgó oltára mögött föltűnik mosolygó Mona Lisa
riszálgatja eredeti farocskáját
villog kielégületlen macskaszeme pillantása ótvaros
durrdurrdurr dürög a csámpázó fölhevült fajdkakas
színváltó spanyolfal fölépül hatalmas kövekből
engedjétek álmom pumpál kiszáradt torkomból
süvek nyekkentenek forrongó aszfalt repedései között
tüntető csenevész virágocska önzetlen gyökeréhez
Mona Lisát megláthatom eredetiben ha hétrét görnyedek
büdös talpakat izgatok elárult nyelvemmel
nézzétek villan a röpdöső vidám szamovár
Úristen csodát kreál minékünk nyerít utolsót a kicsontozott árva ló
döglegyek koppannak átkos kukacok merevednek
Kassák Lajos ősforradalmárt kedvesével befizetik a délutáni moziba
lakását két órára kinevezik a magyar megújulás igaz forrásának
vörösvércse kitárt két szárnyán meggyújtanak kilenc vérző csillagot
s mindebből örökös érettségi tétel generálódik
rinocérosz bőrét fölhasítani képtelen ókori diktatúrát nemző
szélkakas hipochonder csak táncol csámpásan végig a világon
kiűzetvén a Visegrádi utcából rongyos nadrágjában
megfagyott valagával dadogva szánalmasan és mégis
a labancos Bécsben árulók között Kasikánk rátalál
a hiányzó kétcicerós odavissza fölkiáltó jelre
durrdurr durrdurr pszí-pszú-pszí-pszú szappanbuborék
kitömött múzeumi madarak mosolyognak meghalt lovak megélednek
rothadó patájuk riadót ver az Aréna út rettenetes kecskebőrén
durrdurrdurrdurr pszí-pszú-pszí-pszú
süvöltik füttyögő négyszárnyú szent táltosok az ólmos föltámadást
ős rügyeket lebontó rézköpenybe foglalt elmúlások fölött
árva füstölőket lengetnek nikkel szamovárokat eregetnek
megfakult teáskannákra viccből lövöldöznek
látod-e Mona Lisát eredetiben
csiripelnek rám a verebek hajnalonként
ó látom hogyne látnám teljesült minden rejtett vágyam
sóhajtom az álnok reggelnek kiszolgáltatottan
titokzatos asszonyunk varázslatos szeme fénye
minden nyáron kettőt virágzik
vaksággal megvert
fakó ablakomban
2009. július 4.