Juhász Vince
Kopp, kopp

Szívem a szemközti házba szökött,
Bujkált tujafák ágai között,
Hogy kopogtasson egy ráncos ablakon,
Mélyen aludtam én,
Tudta azt a szökevény,
Ha sejteném, mire készül,
Nem hagyom.

Csak ébredés után,
Kávét szürcsölgetve vettem észre,
Figyeltem a furcsa csöndre,
Se sírás, sem a bánatnak szaga,
Gyomromat nem ülik penészes könnyek,
Valahogy így minden könnyebb,
Megszökött, a kis hamis,
Ugyanis, üres volt és végtelen,
Csak az a gödör ne ülne a mellemen,
Rájöttem, jól vagyok,
Bár, a szívem lehagyott,
Múltak az órák, a perek, talán a napok,
Gondolkodtam,
Mi lenne, ha követném?
Ha kopogtatnék magam is,
Már ha a szívemet befogadta,
Nem tartana meg engem is? !