Szabó Palócz Attila
Horror a stúdióban
Személyek:
Rendező (vékony, nyúlánk, fiatal srác.)
Technikus (nagy szakállú, marcona alak; szakálla miatt kortalannak tűnik, de mozgásából látszik, hogy idősödőnek mondott éveit tapossa .)
Dramaturg (ötven körüli, kimért, idősödő hölgy.)És a színészek:
Zoltán
Szilvia
Emina
JónásA szín egy rádióstúdiót ábrázol, több mikrofonállvánnyal. A vastag üvegablakon keresztül a mindenféle technikai kütyükkel felszerelt stúdióra látunk, ahol a Technikus, a Rendező és a Dramaturg foglal helyet.
A stúdión belül elöl, középen látható egy mikrofonállvány, a jelenet elején e mögött van Zoltán helye.
Tőle balra, kicsit hátrébb két mikrofonállvány van elhelyezve: itt áll Szilvia és Emina.
A Zoltántól jobbra, ugyancsak egy kicsit hátrébb álló mikrofon mögött láthatjuk Jónást.
A jelent egy hangjáték rádiófelvétele közben zajlik.
Amikor felmegy a függöny, minden szereplő a helyén áll. Minden színész kezében szövegkönyv, a felvétel ideje alatt onnan olvassák szövegüket.
Rendező: (hangja kintről, mikrofonon keresztül.) Figyelem! Mindenki a helyén? Próba indul!
(A háttérből halk, misztikus, sejtelmes zenét hallunk, amelyik alig néhány taktusban ugyan, de a horrorfilmek jellegzetes, vészjósló hangulatát idézi.)
Jónás: (mesélőként, halkan, szinte suttogva.) Sherlock Holmes és dr. Watson aznap délután túrázni ment. Egy zöldellő mező szélén érte őket a naplemente, alig nehány lépésnyire kedvenc sétaerdejüktől. Felállították sátrukat, majd az élet értelmét érintő rejtélyeken mélázva lassan álomba szenderültek. Néhány óra múlva Holmes ébresztette hűséges társát.
Zoltán: (Holmesként.) Watson, nézzen föl az égre és mondja meg, mit lát…
Jónás: (dr. Watson szerepében.) Millió csillagot látok.
Zoltán: És mit mond ez önnek? Mit olvas ki belőlük?
Jónás: (töprengő Watsonként.) Asztronómiai szempontból ez azt jelenti, hogy milliónyi galakszis létezik, és potencálisan milliárdnyi bolygó. Asztrológiai megközelítésből ez azt jelenti, hogy a Szaturnusz az Oroszlánban áll. Az idő tekintetében akár úgy is értelmezhetem, hogy körülbelül negyed négy van. Teológiai szempontból ez a bizonyíték arra, hogy az Úr mindenható és mi kicsinyek és jelentéktelenek vagyunk. Meteorológiai nézőpontból arra enged következtetni, hogy holnap gyönyörű napunk lesz. És önnek mit mond ez, Holmes?
Zoltán: (rövid szünet tán.) Watson, maga idióta, ellopták a sátrunkat!
(A háttérből ismét a már ismert halk, misztikus, sejtelmes zenét halljuk, amelyik alig néhány taktusban ugyan, de a horrorfilmek jellegzetes, vészjósló hangulatát idézi.)
Jónás: (bemondóként.) Kedves hallgatóink, Önök a Jereváni Rádió műsorát hallhatják. Hangjátékműsorunkban Hernádi Gyula magyar író Hasfelmetsző Jack című regényének dramatizált változatát mutatjuk be. Rádióra alkalmazta Huffnágel Istvánné.
(A zene felerősödik és egyre misztikusabb lesz. Zoltán morgó, üvöltő, fenyegető hangokat dörmög bele a mikrofonba.)
Jónás: (mesélőként, halkan, szinte suttogva.) Az Úr 1888-ik esztendejének, immár sorsszerű szeptemberében, egészen pontosan harmincadikának csendes éjjelén London utcáin, mint aki jól végezte dolgát, két prostituált haladt az East Enden, a Barner's Street keskeny udvarsorán. A környékbeliek többsége már ágyban volt és az igazak álmát aludta, csak távolabbról hallatszott oda a zeneszó, amelyet a Munkások Nemzetközi Oktatási Klubja felől hozott magával a misztikus és titokzatos éjszakai szellő.
Szilvia: (prostituáltként; unott és fáradt hangon.) Milyen estéd volt?
Emina: (felolvas.) Jaj, ne is kérdezd. Ki vagyok facsarva…
Szilvia: Ezek szerint jól ment az üzlet…
Emina: Talán igen… De ezek az unalmas pofák… Szörnyű! Egész este a cigarettakészítők munkajogi tanfolyamának menetrendjéről vitatkoztak…
Szilvia: Gondolom, halálra untad magad mellettük…
Emina: Kis híján egymásnak is ugrottak, amikor a tanfolyam anyagáról kezdtek beszélni… Hát érdekel ez engem? Mindjárt káromkodni kezdek…
Szilvia: (gúnyosan nevet.) Milyen rendes emberek…
Emina: Azt hittem, már sohasem hagyják abba… Mi közöm nekem a redves tanfolyamukhoz? Én azért jöttem, hogy elvégezzem a dolgom, de már azt hittem, sohasem kapnak kedvet hozzá… Szerencsére aztán inni kezdtek, meg táncolni… Képzeld, az a köszvényes Louis Diemschutz, a zöldségkereskedő, táncba akart vinni.
Szilvia: Szegény!
Emina: Mondtam is neki, hogy nem vagyok én táncos lábú menyecske, táncoltassa meg a feleségét, ha annyira ropna valamit…
Szilvia: Lekoptattad?
Emina: Azt azért nem, elvégre mégiscsak régi, rendszeres kuncsaftom, meg jól is fizet, mindig megtoldja még néhány pennyvel…
Szilvia: Van egy kis cukorkád?
Emina: Azt hiszem, maradt még egy kicsi…
(Kintről távolodó cipőkopogás hangját játsszák be, a két prostituált távozik.)
Emina: (nagyot sikít a mikrofonba.)
Jónás: (megvárja, hogy a sikoly által keltett rémület kicsit elüljön; mesélőként, halkan, szinte suttogva beszél.) Louis Diemshultz zöldséges kordéját barna, az átlagosnál alacsonyabb termetű póni húzta. Amikor fél kettő után hazaérkezett, a ló megállt a bejárat előtt, felágaskodott, nem akart továbblépni. Diemshultz ostorával a hátára csapott…
(Kintről, felvételről ostorsuhintás hangját játsszák be.)
Jónás: (mint fenn.) Amikor belátta végül, hogy így se boldogul vele, leszállt az ülésről, hogy megnézze, mi az oka az állat szokatlan viselkedésének. Gyufát gyújtott…
(Kintről, felvételről gyufasercegés hangját játsszák be.)
Jónás: (mint fenn.) A gyér fényben a bejárat előtt mozdulatlanul fekvő női alakot pillantott meg. „Részeg vagy halott?” – dünnyögte magában a kérdést. Az asszony ruhája átnedvesedett a délutáni hűvös esőtől, de a teste még meleg volt. A karját a hát alá gyűrték, a jobb kezében kis csomag cukorkát szorongatott. Fekete, prémgalléros, rövid kabátján, a mell tájékán két tűvel rögzített, piros papírszegfű virított. A torkát nagyon éles eszközzel, egyetlen húzással vágták át, a mély nyílást vastag, fagyott vérréteg zárta el, s attól a helytől, ahol a feje feküdt, a bejárati küszöbgerendáig alvadó vértócsa feketéllett. Deimshultz rémületében üvölteni kezdett…
Zoltán: (üvölt a mikrofonba.)
(Kintről férfi cipő közeledő kopogásának hangjait játsszák be.)
Zoltán: (Sherlock Holmesként.) Halkabban, uram, nem kell az egész East Endet felverni így hajnaltájt… Egy óra harminc perc tizennyolc másodperckor vágták át a torkát…
Jónás: (Deimshultz szerepében.) Honnét tudja?
Zoltán: (mint fenn.) A Commercial Street végén álltam, amikor hallottam a sikító hangot. Az órám pontosan egy óra harminc percet és huszonegy másodpercet mutatott. Elindultam a hang irányába. Egyenesen jöttem, ezernyolcvanhat lépést tettem meg idáig. A lépésem hossza pontosan egy yard, tehát a tett színhelye ezernyolcvanhat yardnyira volt tőlem. A hang terjedési sebessége háromszázhatvankét yard másodpercenként, így tehát három másodpercre volt szüksége, hogy eljusson hozzám.
Jónás: (mint fenn.) Nosza… Maga tán fizikus?
Zoltán: Nem, nem vagyok fizikus. Amit a hangról mondtam, mindenkisiskolás tudja. Ez a Hasfelmetsző műve volt. Riasztani kellene a rendőrséget…
Jónás: Persze, biztos vagyok benne… De honnan tudja, hogy a Hasfelmetsző? Teljesen épek a zsigerei…
Zoltán: Maga valószínűleg megzavarta őt, még itt lehet a közelben.
Jónás: Gondolja, még visszajön? Befejezni, amit félbehagyott…
Zoltán: Nem hinném, különösen, ha megérkeznek a rendőrük… Nagy lesz itt hirtelen a sürgés-forgás. De a közelben újra lecsaphat. A torkot hat-hét inch hosszúságban vágták át. A gyűrűsporc, középen, a hangszálak alatt, a nyak baloldalán lévő nagy véredények a csontig át vannak vágva, és a kés elérte a csigolyák közötti porcot is. A halál oka elvérzés a baloldali nagy nyaki verőérből. A halál azonnal bekövetkezett.
Jónás: (Deimshultz döbbenetével.) Ki a franc maga, hogy ránézésre ilyeneket mond?!
(Kintről a James Bond-filmek közismert zenéjét játsszák be.)
Zoltán: A nevem Holmes, Sherlock Holmes.
Rendező: (kintről, mikrofonon keresztül.) Állj, állj, megállunk! A francba…
(Zene megszakad. Bent mindenki értetlenül nézelődik, többen a vállukat vonogatják.)
Rendező: (beront az ajtón.) Nem igaz! Nem hiszem el…! (Zoltánhoz.) Te még soha a büdös életben nem láttál James Bond-filmet?! Basszuskulcs!!!
Zoltán: (elakad a szava.) Deee…
Rendező: A nevem Bond, James Bond! Miért nem lehet ugyanígy mondani? A nevem Holmes, Sherlock Holmes! Olyan nehéz ez, baszkikám?!
Zoltán: Neeem…
Rendező: Mondd utánam: Holmes, Sherlock Holmes!
Zoltán: Holmes vagyok, Sherlock Holmes!
Rendező: (a haját tépi.) Jaaaáááj…! A nagyanyám mondja így, amikor felnyög a kádban!
Zoltán: Holmes vagyok, Sherlock Holmes!
Rendező: Mond úgy, mintha élnél! A nagy mesterdetektív, Sherlock Holmes nem lehet ennyire nyámnyila!
Zoltán: Holmes vagyok, Sherlock Holmes!
Rendező: Gyakorold. Öt percet kapsz rá, aztán újra kezdjük… (Kiviharzik.)
Jónás: (amint a Rendező távozott.) No, ez Pazar…
Zoltán: Holmes vagyok, Sherlock Holmes?
Emina: Anyám tyúkja vagy te, nem James Bond!
Szilvia: De nem is Sherlock Holmes… (Neszesszert vesz elő, kis tükröcskéjét felnyitja, festegeti magát.) Most hova ment az állatkám?
Jónás: Bedob egy felest.
Emina: Mert csak fél ember…
Jónás: Nála a fél az egész… Vagy valami ilyesmi…
Dramaturg: (kintről, mikrofonon keresztül.) Fiúk! Ha megengeditek, mondanék néhány szót… Tényleg nem akarok beleszólni a dolgotokba, meg instruálni se akarok senkit, de lehet, hogy segíthet néhány gondolat… Elfogadjátok tőlem?
(Többiek bent összenéznek, mindenki csak a vállát vonogatja.)
Dramaturg: (belép.) Csak egy-két apróságra szeretném felhívni a figyelmet…
Szilvia: Paulám, a Pisti jól van?
Dramaturg: (meglepetten.) Milyen Pisti?
Szilvia: Hát a Huffnágel Pisti…
Dramaturg: Jaj, bocsánat! Mióta ilyen komoly ember lett belőle, teljesen elszoktam attól, hogy Pistinek nevezzék… Persze, jól… Hogy jut ez most eszedbe?
Szilva: Jaj, kérlek, nekem ne jutna eszembe a férjed? Tudod, hogy a Mézga a szomszédom, oszt a Géza mindig csak azt hajtogatja, hogy milyen jó barátja volt hajdan a Huffnágel Pisti, aztán mégis lecsapta a kezéről a csajt… A Paulát…
Dramaturg: Huhhh… Évek óta nem láttam a Gézát. Mi van szegény Mézgával?
Szilvia: Semmi különöset nem tudok mondani… Mióta az édesanyja, a Juci néni meghalt, egyedül él. Már a tévét se nézi, mióta kiégett a képcsöve…
Dramaturg: Éééérteeeem…
Zoltán: Holmes vagyok, Sherlock Holmes!
Dramaturg: Igen, figyeljetek! Az eredeti regényben ez egy sokszereplős jelenet, de amikor rádióra alkalmaztam, muszáj volt tömörítenem, négyen vagyunk, ennyi hangban kell gondolkodni. Nem tudunk tömegjeleneteket csinálni. Ezért néhol egyszerűsítenem is kellett…
Jónás: Igen, szép az, hogy ennyi szöveget adtál nekem, mint mesélőnek, de így akár az egész regényt, vagy a községi telefonkönyvet is felolvashatnám…
Dramaturg: Ezt a James Bondos poént viszont a rendezőtök találta ki, ehhez semmi közöm… Ő szeretné könnyedebbé, szórakoztatóbbá tenni a dolgot, hogy tompítsa az egésznek a horrorisztikus élét… Hiszen mégiscsak közszolgálati rádió vagyunk, nem engedhetjük meg magunknak, hogy összeszarják magukat a hallgatók a készülék mellett…
Emina: Miért piszkál bele a dolgodba?
Dramaturg: Mert ő a rendező…
Emina: Törődne inkább a saját dolgával! Akkor nem állnánk ilyen rosszul… Mikor lesz ennek a darabnak a felvétele?
Jónás: Elvileg ma kellett volna, de ahogy elnézem a dolgokat, ebből már nem lesz semmi…
Zoltán: De gyerekek, hát ilyen dilettánssal én még soha nem dolgoztam. Hát kaptatok ti egész idő alatt egy rendes instrukciót?
Emina: Ahelyett, hogy átírja a szövegkönyvet, inkább ezzel kellene foglalkoznia!
Zoltán: Igaz is! Eszem a kicsi szádat… (Egy puszit nyom Emina homlokára.)
Dramaturg: Figyeljetek rám, meg tudjátok ti ezt csinálni.
Zoltán: Ha hagyják…
Dramaturg: Átvehetjük együtt a lányok jelentét? Tudom, én nem vagyok rendező, és nem is akarok beleszólni az ő dolgába. De ha menet közben elmondom, hogy milyen elképzeléseim voltak az egyes szituációkra, miközben a dramatizáción dolgoztam, szerintem az nektek is segíthet… Benne vagytok? Elfogadjátok a segítségem?
(Mindenki csak a vállát vonogatja.)
Jónás: (mesélőként, halkan, szinte suttogva.) Az Úr 1888-ik esztendejének, immár sorsszerű szeptemberében, egészen pontosan harmincadikának csendes éjjelén London utcáin, mint aki jól végezte dolgát, két prostituált haladt az East Enden, a Barner's Street keskeny udvarsorán. A környékbeliek többsége már ágyban volt és az igazak álmát aludta, csak távolabbról hallatszott oda a zeneszó, amelyet a Munkások Nemzetközi Oktatási Klubja felől hozott magával a misztikus és titokzatos éjszakai szellő.
Szilvia: (prostituáltként; unott és fáradt hangon.) Milyen estéd volt?
Emina: (felolvas.) Jaj, ne is kérdezd. Ki vagyok facsarva…
Szilvia: Ezek szerint jól ment az üzlet…
Emina: Talán igen… De ezek az unalmas pofák… Szörnyű! Egész este a cigarettakészítők munkajogi tanfolyamának menetrendjéről vitatkoztak…
Szilvia: Gondolom, halálra untad magad mellettük…
Emina: Kis híján egymásnak is ugrottak, amikor a tanfolyam anyagáról kezdtek beszélni… Hát érdekel ez engem? Mindjárt káromkodni kezdek…
Szilvia: (gúnyosan nevet.) Milyen rendes emberek…
Emina: Azt hittem, már sohasem hagyják abba… Mi közöm nekem a redves tanfolyamukhoz? Én azért jöttem, hogy elvégezzem a dolgom, de már azt hittem, sohasem kapnak kedvet hozzá… Szerencsére aztán inni kezdtek, meg táncolni… Képzeld, az a köszvényes Louis Diemschutz, a zöldségkereskedő, táncba akart vinni.
Szilvia: Szegény!
Emina: Mondtam is neki, hogy nem vagyok én táncos lábú menyecske, táncoltassa meg a feleségét, ha annyira ropna valamit…
Szilvia: Lekoptattad?
Emina: Azt azért nem, elvégre mégiscsak régi, rendszeres kuncsaftom, meg jól is fizet, mindig megtoldja még néhány pennyvel…
Szilvia: Van egy kis cukorkád?
Emina: Azt hiszem, maradt még egy kicsi… (Megszakítja a próbát, dramaturghoz fordul.) Figyu! Nem lehet itt beszúrni egy olyan részt, amiben ezek ketten kibeszélik ezt a Deimshutzot?
Szilvia: (most már ő is privát.) Meg aztán valami kimondhatóbb nevet is adhattál volna neki…
Dramaturg: Az ígéret szép szó, de a Landwirtschaftliche Ausstellung még szebb!
Jónás: (nevet.) De az két szó: mezőgazdasági, és kiállítás.
Dramaturg: Próbálnád meg te kimondani ezt…
Jónás: Amint beleírod a szövegembe…
Dramaturg: Vedd úgy, hogy már benne is van!
(Hirtelen elsötétedik a rádióstúdió.)
Emina: (a sötétben; rémülten.) Mi a franc ez?
Zoltán: Megint kicsapta a biztosítékot…
(Sietős léptek zaját halljuk, ezúttal élőben, nem felvételről.)
Szilvia: (velőtrázó sikolyát halljuk a sötétben.)
(Valami tompán puffanva a földre esik.)
Dramaturg: (még mindig a sötétben; most már ő is rémült.) Mi volt ez?
Jónás: Valaki meglökött!
Zoltán: Várj, elkapom!
(Tompa puffanást hallunk, mintha valakit megütnének a sötétben.)
Technikus: (fájdalmasan felnyög a sötétben.)
(Teljesen váratlanul visszatérnek a fények. A helyzet egy kicsit megváltozott a színpadon. Szilvia elöl középen a hátán fekszik, nyakánál vértócsát látunk. Tőle jobbra áll Zoltán, előtte, vele szemben pedig a földre esve ül a Technikus, akinek véres az álla. Helyzetükből látjuk, hogy Zoltán a sötétben behúzott neki egyet, s a Technikus most az arcát fájlalva törölgeti azt. Pillanatnyi döbbent csend.)
Dramaturg: Mi történt?
Rendező: (szitkozódva érkezik.) A franc essen ebbe a rádióba! Azért vagyok itt, hogy hangjátékot rendezzek, nem azért, hogy a biztosítékot cserélgessem. Még erre nekem kell gondot viselnem?!
(Mind felé fordulnak. Döbbent csendben figyelik egymást.)
Rendező: Mi történt idebent? Mit csináltatok ti a távollétemben?
Emina: (alig meri a szájára venni a szavakat.) Rendező úr, kérem… azt hiszem… Szilviát valaki megölte… (A földön fekvő holttestre néz.) Valaki a szó szoros értelmében kibelezte…
Jónás: (tudálékosan közelebb lép.) Ez a megállapítás így nem teljesen szakszerű, ha szólhatok. Átvágták a torkát és a csonkításokat a halál beállta után végezték el. Az alhas falait felnyitották, a vágást ferdén ejtették, a bal vesét, a méhet és a két petefészket kiszakították. A bal ágyékában egy másfél-két inch mély szúrás található, alatta egy három inch hosszú vágás húzódik, amely áthatolt minden szöveten, és megsértette a hashártyát…
Zoltán: Mi az má', Jónás, te is nézed a Helyszínelőket?
Dramaturg: Nem, csak olvasta a szövegkönyvet… Ezek szerint te végig se olvastad?
Zoltán: (szája elé emeli a tenyerét.) Hoppá! Most lebuktam! (Hirtelen a még mindig az állát ápolgató Technikushoz fordul.) És te? Mit kerestél itt bent? Minek jöttél be a sötétben?
Technikus: (rémülten.) Amikor elment az áram, lépteket hallottam a folyosóról, aztán pedig kinyílt az ajtó… Csak utánaszaladtam, hogy megnézzem, ki akar beosonni, de amikor beléptem ide, te azonnal leütöttél…
Rendező: (közelebb lép a holttesthez.) Állj! Állj! Álljon meg a menet! Mindenki tegye fel a kezét…
(Senki sem engedelmeskedik.)
Rendező: (minden szavát külön nyomatékosítva.) Min-den-ki tegye föl a kezét!
Jónás: (fanyar vigyorral.) Gyerünk fiúk, végre kaptunk egy használható instrukciót.
(Lassan kelletlenül engedelmeskednek a felszólításnak.)
Rendező: (a többiek kezét vizslatja.) Ha köztünk van a gyilkos, a kezének véresnek kell lennie! Nem volt ideje kimenni megmosni….
Dramaturg: És a te kezed?
Zoltán: Igen, igen, te voltál az egyetlen közülünk, aki kint járt… Ha a Technikus fiú lépteket meg zajt hallott a folyosó felől, csakis te lehettél!
Rendező: Igen ám, csakhogy én a gyilkosság pillanatában is kint voltam…
(Lélegzetvételnyi néma csend, mindenki tanácstalan.)
Emina: Nem gondoljátok, hogy ki kellene hívni a rendőrséget?
Technikus: De igen! Megyek és telefonálok… (Megindul kifelé.)
Jónás: (Technikus elé ugrik, elállja előtte a kijáratot.) Nem mész te sehova!
Technikus: Miért ne mennék?
Jónás: Nem tudjuk, ki a gyilkos, bárki tehette közülünk. Ha te voltál, most egyszerűen kisétálsz, és nem a rendőrséget fogod hívni, hanem szépen lelépsz…
Dramaturg: Igaza van, nem engedhetjük ki!
Emina: De ha meg nem közülünk való a gyilkos, akkor lehet, hogy még itt ólálkodik valahol. Aki kilép innen, könnyen a prédájává válhat…
Zoltán: Gondolod, hogy még itt van?
Emina: Nem tudom… De semmit sem tudunk, így aztán minden lehetséges…
Dramaturg: (nagyot sóhajtva.) Bármi lehetséges…
Rendező: (töpreng.) Senkinek sem véres a keze, tehát kevés az esélye, hogy a gyilkos köztünk legyen. És ha itt lenne, hova rejtette volna az eltávolított belső szerveket? Nincs itt egy használható rejtekhely, csak ezek a rusnya mikrofonállványok…
Dramaturg: Csak olyan tehette, aki végigolvasta a szövegkönyvet…
Emina: (felcsillan a szeme.) Vagy aki írta!
Dramaturg: (elakad a szava.) Mit be… beszélsz, te lány?
Emina: Aki írta, annak fejből kell tudnia, hogyan zajlik egy ilyen művelet… Miskárolás… Kibelezés…
Dramaturg: Nem gondolod tán, hogy én tettem?
Jónás: Mi tagadás, van logika abban, amit mond!
Rendező: Mutasd csak még egyszer a kezed!
Dramaturg: Nesze! (Kinyújtott ujjakkal a magasba emeli a Rendező orra előtt a kezét.) Nézd meg alaposan!
Rendező: Itt a gyűrűsujjadon a körmöd alatt… Az mintha vér lenne…
Dramaturg: (hirtelen maga is megnézi.) Micsodum?
Rendező: Ne tegyél hirtelen mozdulatokat, ha kérhetlek!
Dramaturg: (hirtelen leereszti a kezét.) Ne hülyéskedj már velem…
Rendező: (ijedtében hátra ugrik, de ugyanazzal a mozdulattal be is húz egyet a Dramaturgnak.) Asssztaaakurvaaa… ! Mit csinálsz?
Dramaturg: (megtántorodik az ütéstől.) Te mit csinálsz, te állat? (Az arcát simogatja.) Megütöttél, te rohadék!
Rendező: Mondtam, hogy ne tégy hirtelen mozdulatokat…
Dramaturg: Baszki! Mi vagy te itt, James Bond? Vagy Sherlock Holmesnak képzeled magad?
Rendező: Véres a gyűrűsujjad!
Dramaturg: Még a próba előtt beszakadt a körmöm, akkor véreztem ki, te süketfajd… Egy kibelezés nem ennyi vérrel jár, barom! Akkor nyakig véres lennék, Szilvia belső szervei meg itt lennének a retikülömben…
Rendező: Hol a retikülöd?
Dramaturg: Nincs retikülöm!
Zoltán: (közéjük lép.) Elég ebből!
Dramaturg: Csak olyasvalaki tehette, aki végigolvasta a szövegkönyvet… Ezért Zoltánt kizárom a gyanúsítottak sorából. Fogalma sincs, hogy milyen szerepet kellett volna ma itt eljátszania…
Zoltán: No, no, csak ne olyan hevesen…
Dramaturg: Miért? Tán majd te is lekeversz egyet?
Zoltán: (lazán megvonja a vállát.) Miért is ne?
Dramaturg: (nem mutatja, hogy megijedt volna, de azért biztonságos távolságba húzódik Zoltántól, és elfordul tőle.) Ha a gyilkos ugyanazt a módszert követte, mint ami a regényben le van írva, akkor feltétezhetjük, hogy a továbbiakban is annak alapján jár el…
(Pillanatnyi néma csend, többen is a Dramaturgra emelik tekintetüket, fürkészik, hogy mire következtet ebből.)
Dramaturg: Még csak akkor vagyunk igazán nagy bajban…
Emina: Miért? Hogyan folytatódik?
Dramaturg: Moriarty professzor lesz Sherlock Holmes legfőbb gyanúsítottja. De ők együtt lezuhannak a szakadékba…
Rendező: Jó, persze, de tudjuk, hogy nem halnak meg…
Dramaturg: Igen, mi tudjuk, mert olvastuk a regényt, amelyikben Holmes visszatér. Vagy láttuk a tévében a sorozatnak ezt az epizódját… De Hernádi regénye arról szól, hogy meghalnak, ebben a regényben nincs feltámadás. Ez nem Sir Arthur Conan Doyle… Ennek a regénynek épp az a lényege, hogy a gyilkosságok folytatódnak, és nincs megoldás. A legvégén sem derül ki, hogy ki a gyilkos…
Rendező: Van egyfajta feloldozás…
Dramaturg: Feloldozás igen, de megoldás nincs. (Jónáshoz fordul.) Jónás, kérem! Lapozzon, kérem, a szövegkönyvben az utolsó oldalra. Utolsó előttire, ha jól emlékszem, mert odaírtam még a végére a lejelentőt…
Jónás: (felkapja szövegkönyvét és hevesen lapozgatni kezd.) Igen… Utolsó előtti…
Dramaturg: Ott idéztem Sherlock Holmes halála előtt írt levelét… Olvassa, kérem, ezt a részt, majd én mondom hozzá a szükséges magyarázatokat.
Jónás: (lapozgat.) Igen, máris…
Dramaturg: Lord Selborn kastélyában vagyunk, aki az épp trónra lépett VII. Edward legjobb barátja. Most kapták a hírt, hogy a hátsó kertben kibelezték Lady Selbornt. Pedig már mindenki azt hitte, hogy Moriartyval együtt a Hasfelmetsző Jacknek is vége… Mindenki kirohan a hátsó kertbe, Lady Selbornhoz, Edward egyedül marad a helyiségben… Olvassa, kérem, Jónás!
Jónás: (felolvas.) Edward összeráncolta homlokát, mint aki nagyon fontos dogokon gondolkodik. A végrendeletet visszatette az asztalra, aztán apró cédulát vett elő zsebéből, Sherlock Holmes jegyzetfüzetének egy lapját, amit Svájcból küldött el neki a detektív. Olvasni kezdte: „Azt hiszem, korántsem fejeződik be a gyilkosságsorozat. Nem tudom, ki lesz a következő áldozat, de tegyük fel, hogy Lady Selborn. Mi a megoldás ebben az esetben? Több alternatíva van. 1. Ez Edward első hasfelmetszőügye. 2. Maga Edward volt mindévig, és most is ő a Hasfelmetsző. 3. Valóban újból feltűnik és megint öl az ismeretlen tömeggyilkos. 4. Edward bérgyilkosok vagy beosztottak – mint, amilyen Moriarty is volt Viktória királynő számára – segítségével folytatja az anyakirálynő tevékenységét annak érdekében, hogy ne kelljen megvalósítania liberális programját. 5. Más, ismeretlen gyilkos öli meg Lady Selbornt, aki csak lemásolja a Hasfelmetsző-gyilkosságokat.” (Jónás felnéz.) Az idézetnek itt van vége…
Rendező: Én ebből nem értek semmit…
Dramaturg: Igen, ezt láttam abból is, ahogyan a szöveghez viszonyult…
Rendező: (hirtelen dühvel.) Assszta…!
Dramaturg: (odatartja az arcát.) Le akarsz keverni még egyet? Csak tessék!
Rendező: (megtorpan a mozdulat közepén.) Ne-em.
Emina: De ha nincs megoldása a gyilkosságoknak, akkor most mi lesz velünk?
Dramaturg: Nem tudom.
(Pillanatnyi néma csend.)
Dramaturg: (nagyot sóhajtva.) Sherlock Holmes sem tudta…
Emina: (Zoltánhoz.) Neked melyik Helyszínelők a kedvenced?
Zoltán: Nem is tudom, talán a Miami… És neked?
Emina: Én a Tengerészeti helyszínelőket szeretem… Tudod, az NCIS.
Jónás: Á, az szar! A Sírhant művekénél nincs jobb!
Technikus: A Született feleségek…
Mind: (lehurrogják.) Pfúúúúj!
Technikus: Csak semmi fújás…! Még mindig nálam van a kés! (Hirtelen a szája elé kapja a kezét, most elszólta magát.)
Jónás: Teee?
Technikus: (vállat von.) Igen, én! Most lebuktam… (Hirtelen előkapja kését és védekezésképp maga elé tartja.)
Emina: (visít.) Jajjj…!!!
Rendező: És hova lettek lány belső szervei?
Technikus: (félremutat.) Ott van az ablak mellett, Jónás háta mögött egy rejtett ajtó. Nem azért rejtett, mintha nagyon titkos lenne, inkább csak a stúdió akusztikai adottságai miatt… Ott tartjuk mi, technikusok a felszerelésnek azt a részét, ami épp nem játszik…
Jónás: Meg is lökött valaki a sötétben…
Technikus: Igen, megpróbáltam észrevétlenül mozogni, nem is kaptál el… Csak Zoltánnak sikerült aztán leütnie…
Rendező: De nem is véres a kezed…
Technikus: Egy fél csomag nedves törlőkendő még megmaradt… Kérsz belőle?
Jónás: (közben hátul ellenőrzi a rejtett ajtót; hányingerrel küszködve.) Igazat beszél az ember…
Technikus: (végig Dramaturghoz beszél, s közben elkezdi letépkedni arcáról a szakállat; csak most látjuk, hogy mindvégig állszakállat viselt.) Értsd meg, Paulám, nem tudtam elviselni, hogy te a Pistihez mentél feleségül… Dobtál engem, mint egy rühes kutyát, szemétre vetettél, mint egy használt kondomot, kiebrudaltál az életedből, mint a megunt játékszert…
Jónás: (összecsapja tenyerét.) Megáll az eszem! Hát ez a Mézga Géza!
Technikus: A nevem Géza, Mézga Géza!
Emina: Elájulok… (De aztán mégsem teszi meg.)
Technikus: Kitaláltam ezt a műszakállt, hogy a közeledben lehessek, hogy melletted maradjak… Senki sem ismert fel, pedig még az is jólesett volna, ha kinevetsz miatta, mert akkor legalább észreveszel…
Dramaturg: Te képes voltál gyilkolni miattam?
Technikus: Igen, Paulám! Először magammal akartam végezni, de úgy gondoltam, a legszebb, ha együtt halunk meg, együtt távozunk az árnyékvilágból, mert akkor abba a másikba is együtt érkezünk.
Dramaturg: És mit vétett neked ez a szerencsétlen Szilvia? Miért pont őt? Egyszerűen csak ő volt kéznél?
Technikus: Nem, nem… Előbb téged akartalak, aztán meg magamat… De aztán ez a hülye kis picsa, az elviselhetetlen szomszédom, a Máris még elviselhetetlenebb lánykája, fecsegett itt mindenféle marhaságokat rólam meg szegény megboldogult anyámról, amikor bejöttél… Akkor döntöttem, hogy nem téged és nem magamat, hanem olyasvalakit, aki meg is érdemli, aki rászolgált a halálra…
(Hirtelen sötétségbe borul a színpad.)
Zoltán: (csak a hangját halljuk a sötétben.) Mi ez már megint?
Rendező: Senki nem mozdul… Kimegyek, kicserélem a biztosítékot…
Emina: (velőtrázó sikolyát halljuk, majd egy tompa puffanás.)
(Felvételről halljuk a darab elejéről ismert, vészt jósló, a horrorfilmekre jellemző halk zenét.)
Jónás: (hangját felvételről halljuk, felolvassa a lejelentőt; még mindig teljes a sötétség.) Kedves hallgatóink! Önök a Jereváni Rádió hangjátékműsorát hallották. Elhangzott Hernádi Gyula magyar író Hasfelmetsző Jack című regényének rádióváltozata. Dramaturg: Huffnágel Istvánné. Közreműködött:…
(A lejelentő végén felhangzik a Mézga család című rajzfilmsorozat közismert zenéje.)
FÜGGÖNY