Szabó Palócz Attila
Halál Szabadkán

Deák Ferenchez

nem szeretném, ha úgy érezné,
meghalni tért haza Szabadkára...

sok van, mit szeretni, imádni tudtam benne,
sok van, amiért rajongani is érdemes...
sok van, benne, Szabadkában is, amit megvetek...

a város csak város, mindenütt,
akárhol is nézzük...
csak város,
tetemre nem hívható,
s az emberek teszik benn
mindazt, ami rossz, s azt is, ami jó...

a városba életet is az emberek lehelnek...
a városba életet – vagy: halált! – is az emberek lehelnek,
s amilyenek ők, amilyenné tehetik,
a város maga annak tükre csak
...nem egyéb
több sem, s nem is kevesebb

sok van, mi nyomasztó és terhes,
sok van benne, mi kortalan
hű érzékkel tép fel sebzett végtagot,
majd ápolja is, mit egyszer már eldobott

a város csak város, hát maradjon is az,
élet vagy halál, minden csak úgy jellemzi azt,
amennyire mi tesszük benne,
s azzá is lesz, ahogyan lépdelünk...:
ha élet iránt, akkor élni fog,
vagy életnek haránt, akkor már rég halott...

s városok, ti, ne hagyjátok magatok,
ne hagyjatok gyarló embereket
fejetlenül kóborolni ott,
hol már lépteinknek nincs helye,
ne szabjatok oly irányt,
mely vesztőhelynek nyit nyílt utat,
kalandra hát,
porondra bohóc, Gelsomina,
nevetni kell...
hol a sipkám?
ma nem veszhet el...

vagy mégsem?
már rég elveszett...
nem szeretném, ha úgy érezné,
meghalni tért haza Szabadkára...
nem szeretném, mert a városban még életet remél,
az is, amit szeretek s imádok,
az is, amiért rajongani érdemes,
s az is, úgy bizony, amit ott benn megvetek...
s talán mégis, egyetlen volnék,
ki nem lát benne rémeket?

volt, hogy a város kivetett magából,
volt, hogy szapult s megvetett,
volt olyan is, hogy oly örömmel várt,
ahogy anya vár haza elveszettnek
(halottnak?) vélt gyermeket...
az érzékek kavarognak, megtéveszthetők,
csapodárok is talán...
csapodár anyagból gyúrt városok utcáján,
terén, sétányán, korzóján, házán és falán...
nincs egy porszemnyi hely sem,
mely ne látna túl önmagán...

így jó,
a vesztőhelyek halált láthatnak csupán,
a város több kell legyen ennél,
többedebb, s ezzel együtt több teher...
Szabadka is...
de így a jó,
s ahogy élünk vagy halunk benne, csak arra jó...
arról szól és azt jegyzi fel,
s a város tudja csak, benn
elsődlegesen nem meghalni kell

nem szeretném, ha úgy érezné,
meghalni tért haza Szabadkára...
ne legyen ez holt szezon,
a halál: az életnek nem értelme, a vége csak,
ne tekintsünk hát rá, mielőtt eljönne, annál hamarabb...
ne készüljünk rá, s ne költözzünk hozzá, tagadjuk meg,
hisz a bohóc festett arca, krumpliorra,
mosolya a halálban is megmarad,
s nincs oly halál, mely letörölheti arcáról a vigyorát

hát ne legyen,
nem szeretném, ha úgy érezné,
meghalni tért haza Szabadkára...
nem Szabadka miatt,
nem azért, amit szeretek s imádok benne,
nem is azért, amiért rajongani érdemes,
s azért sem, amit benne megvetek,
csak az életért, ami jellemzi a várost,
ahogy a bohóc a vasútállomás előtti park
betonszegélyén állva integet,
amíg nincs befejezve minden, addig távozva sem:
elmenni nem lehet