Szögi Csaba
Télköszöntő

s rémektől terhes az
éjszaka, ősi lidércfény csillan,
Dávidnak baljós csillaga;
hinni, szeretni bölcső
s Betlehem*
s csak a sodródás, a
sodródás
mezőknek terhes
halk szava: nyíljon meg a
harmadik szem, láss:
csak vak szavak a porhavon,
semmi más
megérint a dermesztő éjszaka
halálharmat vérszaga,
lüdvérc nyomja
horpadtra mellkasom
a mélyben, fetrengek
szénsötét téli hárpiák ködében,
én, bolygó kísértet csak,
elkerül az álom, elkerül a lét
nem nagy a tét:
az út, mely innen kifut,
csak felfelé, avagy tovább,
s balra le,
míg a Kör bezárul, s ugyanide
visszajut – fut minden, mi
gyáva s bátor, harcra kész
vagy megtörni bár,
s kémleli, mily tág a határ
szem s szem között, híg
a tér a Földfeletti alatt:
tarts ki! csak egy perc maradt
a harcból, lám, immár
megnyugszol te is, látom:
kövekkel csobbantott köreid
között otthonra lelhetsz
itt, idegen barátom:
országok híján, folyók
fölött.**

* Koncz István
** Verebes Ernő