Tavaszt fakaszt (2011)

Fekete J. József
Mint egy acélsodronyos

Az, akinek a nevét ki sem mondjuk, csak állt a kertkapu mögött, és elégedetten tekintett végig tartós művén, a böjti szelek szárnyán porzó hótakarón. Két macska kergetőzött a végtelen fehérségben, kapkodták párnás talpukat, de nem a hideg miatt, hanem mert felajzotta őket a játék, gereznájuk köré szivárványt vont a felkavart hó. Iramodásuk elmosódott a méla tekintetben. A fák ágain már nem tudott megkapaszkodni az apróra szitált tél, de úgy tűnt, még sokáig ilyen egyszerű marad a világ, mint a nyugodt álmúak lepedője. Micsoda pompás alkotás, gondolta az, akinek a nevét ki sem mondjuk, mennyi béke, nyugalom, egyszerűség, távolságtartó hideg, ragyogás! Pompás műalkotás. Mint egy acélsodronyos ingbe öltözött angyal, amelynek pelyhes szárnyai szinte egész testét beárnyékolják, tompítják a testéből fakadó, dermesztő fényárt. Közben kavarog az idő, amely nem tud önnön múlásáról, egyszerűen csak van, és akkor is csak lesz, amikor az első vakondok tavaszt szimatolva kidugja orrát hóáztatta, ám mégis porhanyós földkupaca alól.