Mihályi Czobor
Fáradt dekoltázs

Ritkán fordult elő váratlanul kellemes élmény Rideg Alajos életében, a muzsikus (és kissé zeneszerző) különösen rühellette az utcai találkozásokat, mert kibillentették előre programozott napi élettervéből, le kellett állnia a beszélgetésre éhes ismerősökkel, akik mintegy figyelemkeltő aperitifként először valami rossz hírt közöltek vele, ez meghalt, az eltűnt, amarról meg kiderült valami szemétség, csakhogy utána hosszasan rabolhassák idejét. Nem mintha az elrabolt idő kárára lett volna Alajosnak, de utálta az üres fecsegést, a rámenős partnereket, és a gyökértelen, gótikus spleent.

A szertelenség híve volt, mit neki nagy mitológia, szakállas istenek, Valkűrök halálra kiválasztó összhangzattana, germán koponyaserlegekből lerészegedő esztétizálás, ezzel szemben szeretett közel hajolni kertjében a vadsás leveleihez, hogy megfigyelje az éti csigák éjszakai pusztításának geometrikus nyomait, órákon át fésülte a rühtől megszabadulni képtelen Bömbi macskáját, kéjesen dohányozott és vakarászta magán azt, ami éppen viszketett. Nem lustaság és kényelem ez kérem, hanem a műre koncentrálás pillangóként lebegő, halványan opalizáló pillanata, magyarázta magának Rideg Alajos, aki most is, városi sétája során, belefutott egy kegyes csapdába.

Csörgött a mobilja, a lány hívta, akivel előző nap találkozót beszélt meg. Nem találkát, mert a lány (asszony?) egykori tanítványa volt, szigorú szakmai találkozót kért tőle, egyébre gondolni se mert, akart. Az egykori tanítvány ugyan egy olyan évfolyamban járt Rideg Alajoshoz, amelynek tagjai ugyanolyan angolos őrültek és csodásak voltak, mint amilyennek Alajos képzelte magát, így bármelyikük bármikor fölhívhatta volna, Alajos szívesen állt volna rendelkezésükre. A lányt (asszonyt?), akivel most találkozott, évfolyamtársai Miss Erectionak (pontosabban missz erekciónak) hívták egymás közt, a lány nem haragudott a ragadványneve miatt, Alajos meg tapintatosan nem érdeklődött a becenév eredete iránt. Már nem is emlékszik, szívesen megdugta volna-e, amíg a tanítványa volt. (Biztosan.*) Nem úgy tűnt, hogy évfolyamelső lesz, majd történt vele egy csúnya baleset, és azt követően elmaradt Rideg Alajos zeneóráiról, a magát zeneszerzőnek képzelő tanár elveszítette szeme elől a lányt, aki némi lemaradással ugyan, de kiváló szolfézsoktatóvá képezte magát.

Csörgött a mobil, a természet efemer pillanataitól ámulatba esett Alajos előbb azt hitte, csóka csivitel az ostorfán, mert a kertjében is hallott madarakat mobilhangot utánozni, azok bizonyára párt kerestek hangutánzásuk révén, de madárhangokat utánzott Alajos poliglott Bömbi macskája is fiatal korában, persze a zsákmányszerzés reményében. Szóval az elmúlt másfél évtized egyik szeletében, talán éppen tegnap, csöngött a mobil. Aztán a városháza előtt találkoztak. A volt tanítvány magával hozta saját tanítványát, aki szemtelenül fiatal és eszméletlenül szép volt, akárcsak tanárnője, osztályfőnöke, aki voltaképpen el szeretett volna dicsekedni volt tanára előtt a növendékével.

A kávéház teraszán ültek le. Alajos azt javasolta, addig egy szót se szóljanak, amíg ki nem hozzák a rendelést. Kellett ez az idő, hogy összeszedje magát, és alaposan szemügyre vegye a két bájos teremtést. Pontosabban főként Miss Erectiot, aki üde volt és friss, mintha nem is múlt volna el tucatnyi év két találkozásuk közt, voltaképpen mindössze az különböztette meg a bemutatásra szánt tizenéves tanítványától, hogy szemérmetlenebbül öltözött. Alajos ízléséhez talán túl soványnak tűnt, de karcsúsága elkápráztatta, beleájult mosolyába, és bámulta vérszegény szemhéjait, amelyek óriási halpikkelyekként, gyöngyházragyogással küzdöttek a gravitációval, félúton megszakítva az idő folyását, hogy végül egy pislantás erejéig aláhulljanak, mint a szcénát záró színházi bársonyfüggöny, majd nyomban fölpattanjanak, akár a vastapsra visszatérő színészek előtt a teátrum drapériája.

Bántó gyorsasággal érkezett asztalukhoz a felszolgáló, Alajos tüzet adott a lánynak (asszonynak?), kissé egymáshoz hajoltak, s a lány (asszony?) fáradtan aláhulló dekoltázsa alól elővillantak keblei. Frivol öntudatossággal éreztették jelenvalóságukat, kitárulkozásuk maga volt a rafinált feminin báj, a gyermeki naivitás és a kokettáló szándékosság, pajzán turpisság, a szobrászművészetet az esztétikum oltáráról spongyával lesöprő realitás, az aláhulló szemhéjak alabástrom nővérei.

A kép beégett Alajos retinájába: a cigaretta füstszűrőjére csücsörítő ajkak a félig lehunyt szemhéjak dekorációja a szex és az anyaság ikeroltárai fölött.

Rideg Alajos, akit baráti körben Alojznak hívtak, belepirult a látványba. Legalábbis úgy érezte, ez történik vele, mert a kívánás és szégyenlőség kamaszos mérge áradt szét ereiben, úgy érezte magát, mint a csínytevésen rajtakapott kisgyerek, kiszolgáltatottan, mint a szükségét végző állat, többé nem mert a lányra (asszonyra?) nézni, mert képtelen lett volna tekintetének parancsolni, az újra a dekoltázs szentélyét fürkészte volna, így amikor a lány (asszony?) ismét tüzet kért, felé se fordult, csak a nyár hevében is száraz mókustenyerébe dugta öngyújtóját. Idegesen próbált beszélgetni a fiatalabb lánnyal, ám az szótlan volt, Alajos meg ügyetlen társalkodó, akárcsak pattanásos kamaszkorában. A bágyadt konverzáció hallatán, és a feszült helyzet láttán Miss Erectio átvette az irányítást, lezseren kortyolt az italából, szívta a cigarettáját, és közben be nem állt a szája, csacsogott, kérdezett és magyarázott, mesélt, titkokat árult el, puha szópárnákkal vette körül a társaságot, és Alajos ezért rendkívül hálás volt neki. A lány (asszony?) mondataival bepólyázta indokolatlanul sértett férfiúi hiúságát, visszarángatta a való világba, ahol természetes az erotikus szikrák villózása, sőt a villámok se ritkák. Intenzív csacsogása érzelmi áradásként sodorta el Alajos gyermeteg gátlásait, de addigra már belemeredt az önsajnáló szerepbe, ami rút színházi maszkként virított továbbra is az arcán. Menthetetlen volt a helyzet, Alajos belebukott az első fölvonásba.

Az asztal márványlapján heverő mobiltelefon képernyőjének színe egérszürkéből türkizre váltott, majd a készülék rezegni kezdett, végül megcsörrent, addigra felvette a Miss, jelentkezett, indulniuk kell a polgármesteri fogadásra, ahol elismerésben részesül a tanítványa. Rideg Alajos néhány lépésnyit elkísérte a lányokat, majd egy alkalmas háttér előtt megkérte, hogy lefényképezhesse őket. Amíg Alajos a maroktelefonjával bajlódott, hogy fényképezési módba állítsa, a hölgyek beálltak a fotóhoz, és spontánul megfogták egymás két kezét.

Mintha ikrek lennének, árasztotta el valami melegség Alojz szívét. Vagy inkább Szapphó és Attisz Leszbosz szigetének sómarta szirtjein, ebből kellene operát írni, gondolta Alojz, miközben útjára bocsátotta a két tüneményt. A főtér ivókútját szomjas galambok rohamozták, és kortyolták az angyalok hideg verítékét. A valós világban dél volt.

* A mindentudó szerző megjegyzése