Helyszűke – Színes csúszdák
Csata Ernő
Székelykapu-állítás
Székelyföldön ünnep egy ilyen esemény, főleg, ha a megyei tanács is felkarolja az ügyet. Már korán reggel jöttek a faragók:
– Jóska bátyám hoztuk a kaput, ahogy megegyeztünk.
– Tegyétek le az udvarra, és foghatunk is neki felállítani, mert a gödrök már ki vannak ásva a sasoknak.
Régen a gyalog székelyek csak ilyen, galambdúc nélküli, kicsi kaput állíthattak, ma már ki milyent akar és tud.
– Ti rég felkeltetek, nem vagytok éhesek?
– Eszünk majd, ha befejeztük a munkát.
– Ha este fejezitek be?
– Akkor este eszünk, válaszolták röviden a faragók.
– Ti munkás emberek vagytok, ugyan bizony hányszor esztek egy nap?
– Hát, eccer-eccer eccer és eccer-eccer eccer se.
– De egy pohár szilvapálinkát megisztok?
– Azt nem öntenők a csizma szárába.
– Ide teszem az üveget az árnyékba, s iszogassatok belőle, mikor akartok, csak meg ne részegedjetek.
Aztán mindenki végezte a dolgát, állították a sasokat, döngölték a földet, ki mihez értett, és dél felé már állott is a kapu.
– Mit vésünk a bejárat fölé?
– Azt, hogy állította a feleségem velem.
Ezzel a faragó elkezdte róni a betűket szép sorban, ahogy szokta.
– Ezen kívül lesz még valami idézet is?
– Lesz bizony – szólt bele Vilma nénje, a ház asszonya. – Hát a mérnökéknél is van, nálunk mért ne lenne.
– Mi legyen az?
– Ott valami olyasmi van, hogy: akárhol légy, otthon légy!
Erre aztán lett egy nagy kacagás, főleg az érettségizett unoka nevetett.
– Mama, azt Tamási Áron mondta, csak nem éppen így. A mérnökéknél az van írva, hogy „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”.
– Valahogy úgy, csak én már ötven éve végeztem az iskolát.
– Csak azon jár az esze, hogy tudjon parancsolni – szólalt meg a férje –, de a tömörségén még az író is elámulna.
Időközben befejezte a rovást a faragó, de amikor megnézték, hát észrevettek egy kis hibát benne: az állította szóban mind a két helyen két t betűt vésett, így az lett belőle, hogy állíttotta.
– No, a rosseb enné meg, szólalt meg Jóska bá, mit lehet most tenni?
Végül az írástudó unoka állt elő egy mentő ötlettel:
– Az o betűnek kell vésni egy kicsi szárat, és akkor az lesz, hogy: állíttatta.
– Igen, de mi lesz akkor az értelme? – kérdezte Jóska bá.
Az lesz az értelme, hogy:
– Állíttatta a feleségem velem – magyarázta Sanyika, az unoka.
– Nohát a pokolvar álljon belé! – mérgelődött Jóska bá. – Már a templomba vagy a kocsmába se tudok nyugodtan elmenni, rajtam fog röhögni az egész falu. Nem elég, hogy az asszony parancsol, de még a kapura is kiíratom.