Helyszűke – Elviszik jó hírünket

Gellér Ferenc: Mikor ellopták a szagomat

Ismered az idegenszagot? A barátnőd, barátod ruháin, a nagymama holmijából csak úgy sugárzik. Nem az izzadtság vagy a bűzlő lehelet szagáról beszélek, nem is a kifent nők gomolygó parfüméről, a borissza ember szeszgőzéről; nem általában az emberek éppen esedékes illatáról van itt szó, hanem ami betölti otthonukat. És ez házról házra más és más.

Ezer életmód létezik, különféle üzletekből vásárolt ruhák, különböző anyagú és állapotú szekrények, légfrissítők.

Ritka az esélye tehát, hogy valaki olyannal találkozunk, akin megérezzük saját otthonunk illatát. Ezért is örültem meg módfelett, mikor a metrón kapaszkodva, a sötét és unalmas zötykölődésben, megcsapott a saját szagom – valaki másról.

Egy férfi, középkorú, középtermetű, alighanem középszerű figura, ült nem messze tőlem. Újságot olvasott.

Közelebb léptem. Kár, hogy a Dózsa György úton kinyíltak az ajtók beengedve a sok idegent az idegenszaggal.

Egy pillanatra szétfoszlott az illatom, a középke illata, a mi illatunk. Aztán még közelebb léptem, hogy már az újságjába is beleláthattam, és újból átjárta az orromat. A középke fölpillantott rám, fészkelődött, majd tekintete visszamenekült az újságba.

Az elmondottak fényében kérdem én: csoda-e, hogy ezután a kabátjába fúrtam a fejem, és mélyet szippantottam a szagomból? És mikor erre fölugrott, és azt se tudta, hova legyen, átöleltem, és egyre szaggattam róla azt a kabátot?

Na ugye, hogy te is ezt tetted volna!

Amikor teljesen kirángattam a kabátból a középkét, a bolond utasok hátulról lefogtak és kiabáltak. A következő megállónál kidobtak, a kabát pedig folytatta útját a középkével a metrón, zúgó sötét rázkódással.

Így lopták el a szagomat, ami nem is az enyém volt, hanem másé.

| Angel Lilith: A Mindenség hangja >