Helyszűke – Kötöttség nélkül

Kalocsay L. Rica
Elfeledve

A tiéd vagyok. Érted vagyok. Mindenem a tiéd, én mindent csak érted teszek. Sosem vétettem ellened, mégis száműzöl a sötétbe. Hallak, érezlek, mégis olyan távol vagyok tőled. Az életed része lennék, mégis kizársz a világodból. Nem érhetlek el. Hallom, ahogy elnevetgélsz a haverjaiddal, tudomást sem véve rólam. Fogalmad sincs, mennyire fáj ez nekem.

Még emlékszem, amikor mesélted, mennyit kerestél. Nem elégedtél meg mással, neked nem kellett a középszerű. Kutattál utánam, lejártad a lábad, mire végre rám akadtál. Szerelem volt ez első látásra. Ahogy érintettél… ahogy csillogott a szemed, mikor rám néztél, és az a boldog, elégedett mosoly az arcodon. Istenem, sosem fogom elfelejteni! A tiéd lettem, és te éjjel-nappal becéztél, csak simogattál, öleltél… mennyi édes dolgot súgtál a fülembe! Te már nem emlékszel? Úgy örültél nekem. Folyton együtt voltunk, annyira vigyáztál rám… Mi változott? Mit csináltam rosszul? Hiszen én még mindig ugyanaz vagyok!

Karnyújtásnyira vagyok tőled, mégsem hallasz. Esdeklem a törődésed, a figyelmed. De te csak nevetgélsz, beszélgetsz… velük! Miközben én itt énekelek neked a sötétben. Egyre hangosabban, folyton ugyanazt a dallamot. A mi dalunkat. Csak éneklem, éneklem, kétségbeesetten. Reszketek, rázkódom, toporzékolok, hátha észreveszel, eszedbe jutok. De semmi. Pihenek egy kicsit, aztán újrakezdem. Dalolok neked, reményvesztetten próbálom felhívni magamra a figyelmed. Semmi. Kicsinek és jelentéktelennek érzem magam. Haszontalannak. Ha tudnád, mennyire fáj…

Mikor már feladtam minden reményt, mégis eszedbe jutok, lassan felém nyúlsz. Megérintesz és kiemelsz magadhoz a sötétből. Rám nézel, majd az arcod elborul.

– A fenébe – sóhajtod. – Megint van két nem fogadott hívásom.

| Kalocsay L. Rica: Kötöttség nélkül >