Helyszűke – Kötöttség nélkül
Kalocsay L. Rica
Kötöttség nélkül
Egy egyszerű beszélgetésnek indult. Álltunk ott egymással szemben, csak fecsegtünk kedélyesen, közvetlenül, és én jó darabig illedelmesen a szemébe néztem közben. Aztán – nem is értem, hogyan történhetett – a tekintetem lassan lejjebb vándorolt… és észrevettem.
Igyekeztem semmi jelét nem adni zavaromnak, erőnek erejével próbáltam folytatni a diskurzust, de percről percre egyre nehezebb volt. Zavart is kicsit, bevallom. Másrészt viszont kellemes bizsergéssel és izgalommal töltött el a lehetőség, hogy kezembe vegyem az irányítást. Hiszen ez felhívás volt keringőre. Ugyanakkor nem tudtam, vagyunk-e olyan viszonyban, hogy megengedhessem magamnak… nem tudtam, örülne-e neki, vagy, annak ellenére, hogy én csak segíteni szeretnék, mégis megbotránkoztatnám. Izgalmamban beharaptam az alsó ajkam, a szívem egyre gyorsabban, egyre hangosabban kalapált, és kínomban a kezeimet tördeltem. Csak figyeltem a száját, ahogy mozgott, de szinte már nem is hallottam, mit mond. Pillantásom pedig minden igyekezetem ellenére újra és újra visszaszökött arra a pontra. Izgatottan pihegve arra gondoltam, talán mégis jó lenne, talán ezzel kapcsolatunkat is új, magasabb szintre emelhetném. Még közelebb kerülnénk egymáshoz. Egyre kevésbé tudtam felülkerekedni az iszonyatos erejű belső késztetésen. Nem is tudom, mi volt ez. Szeretet, törődés, vagy egyszerűen csak ösztön? Végül nem bírtam tovább. Ha ez gyengeség, vállalom. Képtelen voltam ellenállni a kísértésnek. Meg aztán… mégsem engedhettem el így. Nem akartam, hogy kellemetlen szituációba keveredjen, csak, mert nem segítettem rajta, nem érdemelte meg, nem is tehetett az egészről!
Lassan térdre ereszkedtem előtte, végig mélyen a szemébe nézve. Láttam rajta a pillanatnyi döbbenetet, hirtelen nem is tudta hová tenni az egészet. Aztán megértette, mit szeretnék, és halványan, hálásan elmosolyodott.
Tekintetem megint, ezúttal már nyíltan odavándorolt, kezeim pedig szinte maguktól mozdultak. Egy pillanatnyi tétovázás után megfogtam. Mielőtt nekikezdtem volna, megint felnéztem rá, a szemébe, majd ajkaimra egy huncut kis mosoly rajzolódott, miközben gyengéd, gyakorlott mozdulatokkal egy erős masnit kötöttem kioldódott cipőfűzőjéből.