Helyszűke – Színes csúszdák

Róth Katalin
www.randivonal.hu

Három hónapja leveleztek. Tizenkét hét izgalmas varázs! Igazándiból nem tudta, mi az ördög bújt belé, amikor felment arra a társkeresőre. Egyszerűen csak egy kis izgalomra vágyott, s nem is gondolta, hogy ilyen gyorsan megkapja. Nem tett fel magáról képet. Naná, hisz nős ember, két gyerekkel, nem hozhatja ilyen kellemetlen helyzetbe a családját. Fogalma sem volt, miért írt épp Vénusznak! Hiszen ő is álarc mögött maradt, nem mutatta meg fizikai valóját. Valószínűleg pár soros bemutatkozó írása keltette fel az érdeklődését, amely olyan laza volt! Olyan mérhetetlenül távoli az ő hétköznapi taposómalmától, hogy egyből tudta, neki most pont erre a nőre van szüksége! Nem akart életre szóló, mindent elsöprő szerelmet, mint a többi hasonló korú nő, nem akart lelki társat és kiteljesedett életet, csak… csak izgalmat akart, akárcsak ő!

Soha nem fogja elfelejteni az első válaszlevelét! Amikor a monitor előtt ülve rákattintott a villódzó mail-ábrára, amely a beérkező legfrissebb üzenetet jelölte, a szíve olyan hevesen vert, mint utoljára azon a délutánon, amikor megkérte felesége kezét. De az már nagyon régen volt! Azóta már el is felejtette, hogy mi is az a szerelem.

Azon a napon képtelen volt a munkájára koncentrálni, gyakorlatilag használhatatlan volt, s még jó, hogy ez bent nem tűnt fel senkinek. Naponta többször megnézte a mail-boxát, de feleslegesen. Vénusz a későbbiekben is mindig csupán egyetlen üzenetet küldött. Szép lassan azt vette észre – miközben szinte semmit nem tudtak a másik hétköznapi életéről –, egyre több mindent tudnak egymás belső világáról. Volt egy alapvető megállapodás kettejük között: családról nem beszélnek. Számára ezt nem volt nehéz betartani, hiszen már annyira elege volt a vállára nehezedő felelősségből, a gyerekei kamaszkori lehetetlen viselkedéséből, a felesége hűvös, tartózkodó magatartásából, hogy gondolni sem akart rájuk! Néha azért bántotta a lelkifurdalás, hogy ő sem tesz meg mindent a házasságában, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz. Akárhányszor elhatározta elméletben, mire a megvalósításra került volna a sor, mindig mintha lebénult volna, képtelen volt cselekedni! Pedig nagyon is tisztában volt azzal, hogy a felesége évek óta szeretne elmenni vele kettesben néhány napra, kiszakadva a gyerekzsivajból és a konyhaszagú valóságból, de valahogy mindig talált valami kifogást. Rendszerint a munkájára hivatkozott, de olyan is volt, hogy epegörcsöt produkált elutazásuk előestéjén. Az egyhetes kivizsgáláson persze semmit nem találtak az orvosok, pedig igazán alapos munkát végeztek!

Nem tudott már a feleségével beszélgetni. Pedig annak idején pont ezért szeretett bele! Órákat sétáltak az Orczy-kertben, és hihetetlenül sok mindenről tudtak társalogni. Ő volt az egyetlen lány a környezetében, aki képes volt elfogadni, hogy ő még mindig baloldali gondolkodású. A munkahelyén nem szeretett politizálni, hisz mindenki az új szeleken lovagolt, és fújolt a szocikra.

Sok év óta Vénusz volt az egyetlen ember, akivel úgy tudta magát megértetni, ahogy annak idején a feleségével. Sőt! Talán még annál is jobban! Vénusz nyitott volt olyan témákra is, amelyeket nejével soha nem mertek érinteni; hihetetlenül jól lehetett vele a testiségről is társalogni. Természetessége pont olyan volt, mint amilyenről mindig is álmodozott. Soha nem nevezték néven a dolgokat, de mindig terítékre került az erotika is a levelekben. Finoman, lágyan, de mindig ott volt.

Igen, szép lassan be kellett magának vallania, hogy szerelmes lett Vénuszba!

Egyre nehezebben viselte a napokat otthon és egyre inkább szeretett volna álmai asszonyával találkozni! Aztán eljött a nap, amikor végre lehetősége adódott, hogy egy délelőtt kilógjon a munkahelyéről. Mint egy kamasz fiú, olyan izgatottan üldögélt a presszóban, kezében az újsággal, ahogy megbeszélték.

***

Amikor feltette az adatait a társkeresőre, maga sem értette, miért pont a Vénusz nevet választotta. Aztán egy idő után persze rájött és jót nevetett.

Nem sokáig kellett keresgélnie, gyorsan megtalálta, amire vágyott! Tudta, hogy nem akar bonyolult kapcsolatot. A családot nem borítaná fel semmi pénzért, csupán egy kis izgalomra vágyott, amit már egy ideje nem kapott meg a férjétől. Tavaly múlt negyven éves, és még nem akarta véglegesen bezárni a kapukat. Még egyszer szerelmes akart lenni ebben a rohadt életben! (Már egy jó ideje magában mindig ezt a jelzőt tette az „élet” elé.) Nem akarta elfogadni, hogy neki már nem jár egyéb csak a gyereknevelés és házitündérkedés. Újra érezni akarta, hogy nő! Hogy kívánnivaló, szép, igazi nő, aki még képes örömet jelenteni egy férfi számára.

Rendkívüli precizitással készült az első találkozójukra. Készülődés közben az egész testét átjárta az izgalom. Igyekezett nem túl ünnepélyesen felöltözni, de hétköznapinak sem akart kinézni. Valahogy az arany középutat kereste, nem akart fiatalabbnak és szebbnek kinézni, mint az életben. A valóságot akarta megmutatni, pont úgy, ahogy a leveleiben. Ott sem köntörfalazott!

Amikor belépett a presszóba, valami furcsa érzés kerítette hatalmába. Úgy érezte, mindenki őt nézi. Ő viszont egyetlen dolgot keresett: egy fekete-fehér napilapot, amit a titkos hódolója tartott a kezében, ahogy megbeszélték.

Soha nem fogja elfelejteni azt a pillanatot, amikor összetalálkozott a szemük! Mosollyal a szája szélén hajolt le a Népszabadságért, ami meglepetésében nem tudott ellenállni a gravitációnak.

| Kajuk Gyula: Utoljára szottyós >