Balázs Attila
Pokol mélyén rózsakert
(avagy az ezredes úr golyóstolla)

Újabb részletek a szövegből

17.

Távolság lett minden,
hiány, keserédes emlékek,
sápadt tájkép elenyészik.
Kapaszkodom egy illatba
Szemem becsukom
Szívem elhalkul
És hideg elhatározással megölöm magam
Egy régi dallal
Melytől mindig, bizton
meghalok.

Öngyilkosság címmel írta blogjában Eduardo Flores. Írta még elébe, hogy egyelőre elfogyott a jókedve, s bár az hasznavehetetlen, hiányolja. Fenti sorok szerzőjének sorsát nézve – ítélje meg mégoly szigorúan is a kőszívű könyörtelen ítész –, a vers különös gellert kap, megnő benne a tragikum, ugyanakkor élet és irodalom még erősebb gyökérzettel látszik kapaszkodni egymásba. Érdekessé válik így, hogy mely lehet az az illat, és mely lehet az a régi dal. Magyar? Spanyol? Bölcsődal. Vagy egy régi angol sláger? Pár akkord valahonnan, vagy egy egész nóta? Netalán katalán… Netalán valamelyik ismert magyar muzsika?

Egy másik költeményében, amely ugyanitt lelhető fel, a haza iránt érzett vegyes érzéseit fogalmazza meg Rózsa. Legalábbis az azok iránti dialektikus, vagy rendben: ellentmondásos érzéseinek ad hangot a költő, akik a hazát képviselik. Sajnálatot érez azok felé, akik rosszul, erkölcstelen álságossággal irányítják a hont, ehhez járuló gátlástalansággal, persze, ami őt a gyökértelenség állapotába taszítja, mégse haragszik magára a hazára. A magyar nyelv megtartja, a magyar nyelv cirógatja. Az előtte heverő fehér papírt simogatja.

Én hazámra nem haragszom
Nem tehetem
Reggel délben este ölel
Hegyeivel, vizeivel simogat, táplál

S a nyelv
Ez, a magyar, jó emberek
mit most használok
A papírt cirógatja
És így a szemem is
És majd a lelkem
És kihez majd eljut
Szavam
Édesen (vagy: mikor-milyen…)
Magyarul.

Ezzel együtt itt az érzés:

„jütt-ment” vagyok én is
és e Haza befogadott
bár nap mint nap érzem
igazán nem szeret

lehet nem is tud
és nem is csoda
annyi volt itt az árulás már
s a köpönyegforgatás
Bizalmatlanná vált
a magyar ég.

És benne a sajnálat (kétségtelenül a lírai mű gyengébb részeként, de árulkodón és tanúskodón! Meg vádlón):

Sajnállak titeket
Senki és semmiháziak
Nektek a Nap ott fent
Mindegy hol süt
A madarakat sem ismerhetitek
És nem tud hozzátok szólni
A legegyszerűbb mezei virág sem
Színük és illatuk marad mindig idegen.

(…)

És nem szólok itt már semmi másról…

(Rózsa-Flores Eduardo: Vers a minket nem szeretőkhöz)

ELBESZÉLŐ2: Szeretetre vágyott, akár erőszakkal.
ANNA FREUD: Üldözöttből üldözővé leszünk. Csókoltatom apukám.
ELBESZÉLŐ2: Átadom.
C. G. JUNG: Ah, ugyan…
ELBESZÉLŐ2: Parancsol?
C. G. JUNG: …köztudott, hogy a költők álomlátó, nyughatatlan emberek. Ez a maguk Florese, ahogy én látom a dolgokat, valamiképp maga a fordított Faust: jót akar, ha ugyan, de rosszat talál. Egy határozott hátraarccal ugyanakkor vissza, a ponyva felé veszi az irányt. Lehet, azok a gyermekkori költözködések, kényszerű bolygások is hibáztathatók azért, hogy olyan lett, amilyen. Ugyanis aligha élhette meg rendesen, nyugodtan korai életéveinek fontos szakaszait. Olyan képzelődő, befejezetlen ember maradt, ha nem is tudósban, de katonában és művészben, aki a hiábavaló metafizikai, meg a nem metafizikai célok, utóbbiból is akadt bőven, szóval ezeknek a céloknak a keresése közben semmit sem tudott teljességgel megvalósítani. Bármennyire benne nyüzsgött is az életben, képtelen volt megélni a jót és a rosszat annak kihívása szerint.
ELBESZÉLŐ2: Egyik pillanatban Faust a császár szolgálatába áll, legyőzi ellenségeit, megmenti birodalmát, s jutalmul kap egy tengerparti tartományt.
C. G. JUNG: Nem tudom, szigorú analitikus megközelítés esetén ez a párhuzam mennyire állná meg a helyét. Tulajdonképpen nem is érdekel az egész a maga mélységében.
ELBESZÉLŐ2: Pedig azt gondolta volna az ember, hogy maguknak lélekbúvároknak ez valódi kincsesbánya.
C. G. JUNG: Mondtam, nem érdekel. Egyébként én se vagyok valami iszlamista, miként szegény hibbant Zigmund sem, de ha már felvetődött, meg kell jegyeznem, nomen estomen, hogy erőszakot félre, meg erotikát is, a rózsa az isteni szeretet vonalán úgyszintén elvezet az iszlámhoz. Nem kell mindjárt terrorizmust emlegetni. Jusson csak eszünkbe, hogy amikor a Próféta megpillantotta Allahot, az rózsára emlékeztető sapkát viselt a fején. A muszlim hit szerint az eltérő illatú és színű rózsák a Mohamed testéből eredő veríték cseppjeiből származnak.
ELBESZÉLŐ2: Igen, igen, így van. Esetleg vért is izzadt.
C. G. JUNG: No, látja. Maga is, meg az a másik is, meg mindenki. A sors jeleként benne lehetett ez már abban az atyai föstményben, rózsaműben, amit Borges úr említett. Azokban a vérvörös, szeme előtt halványuló virágokban az anyukája kredencénél, a mákdaráló felett.
ELBESZÉLŐ2: Mákdaráló? Borges mondott volna ilyet?
C. G. JUNG: Bizony, mondott. Említette a mákdarálót. Nem hiszi, járjon utána.
ELBESZÉLŐ2: Nem gond, Jung úr. Manapság ez nem probléma.

18.

Rózsa Eduárd, a katona és hazafias költő, utóbb Allah poétája, nem tartozott a nagy magányos terroristák azon „hektikus” sorába, ha egyáltalán terrorista volt, akik dinamittal-trotillal igyekeztek vagy épp igyekeznek sürgős beavatkozással orvosolni a honi visszásságokat. Számlájára nyilvánvalóan egyetlen, amúgy viszonylag ritka magyarországi robbantás sem írható. Leszámítva esetleg a költészetben elkövetett hűtlenségeket (láttuk!), diverziókat, más diverziókról bizton nem tudhatunk. A bolíviai merényletekkel való kapcsolata még ennyi idő, pro és kontra mondat után sem teljes mértékében tisztázott, bizonyítékokkal alátámasztott, tehát marad továbbra is az ártatlanság (síron túli) vélelme. Mindenesetre csapatának nem sok köze lehetett ahhoz a – nevezzük profi – terrorizmushoz, amelynek mintegy reprezentatív keresztmetszetét láthattuk feljebb némi történetiségbe, meg némi politikumba és pszichológiába ágyazva. Főképp a baloldalihoz semmi, amilyen a RAF. A nem-baloldalon az IRA már közelebbi, vagy a baszkok militáns szakadár szervezete, az ETA, viszont Floresék részvétele Santa Cruz önállósodásában felettébb és váltig homályos. Rózsa toborzóját félre, tény, hogy valamiért kaptak pénzt, de hogy annak fejében mégis pontosan mit kellett tenniük túl a számítógépezésen és szórakozáson, hát, könnyen lehet, hogy nem akkorát, amekkoráról az egyelőre még, úgy tűnik, üveglábakon álló, felsőtestében még eléggé kocsonyás állagú, meg-megroggyanó vád szól.

Bár kétségtelenül vannak dolgok, amelyek nem tudnak nem a kis társaság békés szándéka ellen tanúskodni. Például az a távcsöves puska a szálló szobájában, mi a fenét keresett ott? Aligha játékszer. (Ha nem is egyértelmű bizonyíték.) És ha az életnek, miként a színháznak, van dramaturgiája, akkor sejthető, mi következik ebből.

Megj. Egy máshol készült fotón nem Előd, Fiúka, Magyarosi Árpád látható lőfegyverrel, úgy nézzük, kalasnyikovval a kezében. (Ha nem is lőtéren.) Egy harmadikon, aminek nyilván csak jelképes jelentősége van viszont, inkább gyermeteg jelenés, Árpád indiánként íjjal igyekszik (mintha) becserkészni a (dú)vadat.

FIÚKA: Nem akarok itt maradni, Baba. Ez nem az én világom. Én nem ezeket a fákat szeretem, nem ezt a földet, nem ezeket a suttyó indiánokat... Akárhogy is alakuljon, vissza fogok menni hozzád, mert nélküled üres az életem. Mert minden, ami vagyok, nem ér semmit,ha nem veled oszthatom meg. Fölöslegesen látom ezt a világot, ha nem mondhatom el neked.

Mindenesetre egy autonómiát, illtetve annak valamely magasabb fokát célzó törekvésben segédkezni önmagában nem jelent terrorizmust. Ugyanakkor nem kerülheti el az ember figyelmét, ha nem huny szemet – erre célozhatott az unitárius lelkész –, hogy az események hívó szavára Bolíviában az államterrorizmus jól definiálható, könnyen azonosítható formája látszott, illetve látszik a maga mivoltában önállósult táncosként előpiruettezni a kulisszák mögül pont akkor, amikor nem éppen szerencsés ennyire megmutatkoznia. (Übü király országában, ahogy az újságírók közül sic valaki nevezte.) Erre értve egyre feleslegesebb az ártatlanság vélelme, de próbáljon ez az írás, amennyire lehet, pártatlan maradni. Vonja le a maga fékezetlen habzású következtetését az olvasó. És érezze magát egészségesen, szabadon! Mint a madár, ami jelenleg nincs megadatva Tóásó Elődnek, de Mario Tadicnak sem.

A halottakról nem beszélünk. (Lehet, ők az abszolút szabadok.) Közben a börtönben sínylődő, de a lehetőségekhez képest, mint hallottuk – de láthattuk is „egy” vagy „a” becsempészet mobilkamera révén –, jó állapotban lévő Tóásó Előd ügyében az történt, foglaljuk össze röviden, hogy kitűzött új időpont nélkül megint elhalasztották a tárgyalást. Bolíviában Godot fut még egy-két kört?

Item. A minap Magyarországon járt Adrián Oliva Alcazár bolíviai ellenzéki képviselő, a Parlamenti Szövetség Amerika Demokráciájáért (APDA) szervezet elnöke, aki megemlítette, hogy az APDA immár komoly eredményeket ért el politikai foglyok kiszabadításában. (Érdekes, a mobilkamerás felvételen Előd az egyik ponton arról beszél, hogy ha USA-beli fogoly keveredik melléje a börtönbe, az rövid időn belül valahogy ki is kerül onnan.) A szervezet fontosnak tartja, hogy Bolíviában érvényesüljön a jogállamiság alapvető elve, és hogy Tóásóék ellen tisztességes eljárás induljon. Magyar részről államtitkárunk abbéli reményének adott hangot, hogy az APDA segítségével Tóásót minél előbb szabadon engedik, méghozzá egy csakugyan méltányos eljárás keretében. Hozzáfűzte, mindaddig meg vagyunk győződve az ő ártatlanságáról, míg egy törvényes processzus keretében ezzel ellentétes döntés nem születik. A kormány eddigi lépéseiről elmondta, meghallgatást tartottak az ügyről az Európai Parlamentben, közben az Európai Külügyi Szolgálat is nagy hangsúlyt helyez az esetre, továbbá Schmitt Pál korábbi köztársasági elnök tárgyalt Evo Morales bolíviai államfővel. Utóbbival kapcsolatban vendégünk megjegyezte, ha sikerül átvenniük a hatalmat, akkor az eddigi jogsértések miatt bíróság elé állítják. – Ezt Tóásó Előd nővére, Dénes Edit melegen üdvözölte. Szerinte végre fordulóponthoz értünk abban a tekintetben, hogy fivére hazajöhessen.

Adrian Oliva Alcazár ennek előtte tárgyalt egyik európai parlamenti képviselőnkkel Brüsszelben, aki utána a maga szóválasztékával elmesélte: sikerült mélységében átbeszélni a Tóásó-ügyben eddig megtett, illetve atovábbiakban tervezett lépéseket. Jelezte, beszélgetőtársa átadott egy dokumentumfilmet, amely film a bolíviai kormány érintettségét bizonyítja az afférban, de erről nem beszélt bővebben.

Érdekes – ez még augusztusban történt, ha így egy kicsit visszanyúlunk az időben –, hogy Lukács Csaba újságíró, akivel már találkoztunk, ismét Bolíviában járt. Sikerült a börtönben meglátogatnia Elődöt, röviden elbeszélgetnie vele. Utána az történt, hogy a La Paz-i szállodájában váratlan meglepetés érte. Nem, nem kapott golyót a hasába, hanem egy motoros futáron keresztül küldemény érkezett a nevére. Lezárt borítékot vett át, amelyet felbontatlanul hozott haza. Itthon kiderült, az a szóban forgó ügy mintegy kétezer oldalas dokumentációja, amelyet valaki ellopott a bolíviai hatóságoktól. Korábban ismeretlenek felajánlották Editnek, hogy kellő ellenszolgáltatás fejében átadják a teljes anyagot, de ő nem hajlott rá. Szerinte nem áll a család érdekében. Ők meg vannak győződve Előd ártatlanságáról, nincs félnivalójuk, inkább a jó szándék jeléül a meglévőt is visszajuttatnák a helyére.

EDIT: Azért örültünk kicsit a dolognak, mert ez mutatja, hogyan működik a bolíviai igazságszolgáltatás. Egyébként volt ott minden az eredeti ügyészségi dokumentumok között, például személyes levél, meg ügyvédi. Anya fényképe, aztán a paprikás krumpli receptje.
LUKÁCS: Az összes között egyetlen olyan, ami érdemben oda tartozik, az Kepes András Rózsa-Flores Eduardóval készített interjúja. Amelyben Rózsa elmondja, hogy Santa Cruzban számoltak a horvátországi harctéren szerzett tapasztalataival, de hangsúlyozza, nem létezik elégszer aláhúzni, nem a főváros lerohanását tervezik. Blőd elképzelés lett volna.

Megj. Konkrétan ebben az interjúban beszél Flores arról, hogy a félkatonai alakulatokat, amelyeket a kormány túlkapásai tartanak mozgásban Santa Cruz tartományban, ezeket rendes katonasággá szervezni megy haza. Szülőföldjére. Következésképp a szülőföldében nem, de a haza fogalmában átfedés, vagy éppenséggel szétcsúszás mutatkozik. Horvátország itt csak úgy kerül képbe mint Jugoszlávia egykori köztársasága, amelynek függetlenségét ő is segített kivívni, abban némi tapasztalatokra tett szert, de a győzelem elsősorban az ellenfél mohó ostobaságának köszönhető. Tehát: Magyarországot félre, a hazájáért ment meghalni – ha igen – Rózsa-Flores Eduárd, s nem mintha a hazáért okvetlenül halni kellene, mégis más fénybe állítja őt, mint azokat, akiket a terrorista bérencség, illetve egyszerűen csak a bérgyilkos minősítése illet meg.Természetesen ott kanyarodik nagy csikorgással zsákutcába a dolog, amikor Magyarországot olyan helynek mondja Eduárd poéta, ahol túlságosan elszaporodott már a köpönyegforgatás. Hát a másik hazában ez hogy is van?
De jaj, istenem, nehogy a honi viszonyok explicit apológiájának tűnjék ez részünkről. (!)

Úgyszintén augusztusban történt, most, 2012-ben, hogy a bolíviai belügyminisztérium kérésére – nem szeretnénk untatni a drága, jobb sorsra érdemes olvasót, de a huzavonát érzékeltetendő el kell mondani akár kimerítő aprólékossággal –, történt az, hogy visszaadta megbízását az ügyben addig szereplő három ülnök. Előzőleg a két érvényben lévő bírót mentették fel, mondván, esetükben fennáll az elfogultság veszélye. Persze, megüresedett helyüket aztán betöltötték. Mindhárom új ülnök nő, nevüket nem tudjuk pontosan. (Azt se, hogy szőkék, barnák, kövérek, soványak, alacsonyak, magasak, hajadonok, férjezettek, gyermekzettek stb. Járnak-e úszni?) Az illetékes bíróság új elnöke, SixtoFernández szeptemberben bejelentette, október elsejére halasztották a terrorista összeesküvéssel vádolt Tóásó Előd és további harmincnyolc személy ügyében az érdemi tárgyalás megkezdését, s egyben arról is döntöttek, hogy annak helyszíne La Paz lesz.

Október elsején La Pazban nem tudott felesküdni a bíróság, mert a két hivatásos bíró mellé kirendelt három ülnök nem jelent meg a tárgyaláson. Tóásó Előd ügyvédje, Sergio Rivera is a felháborodás, hovatovább a rezignáció hangját üti meg, holott ő legalább ismerheti a viszonyokat.

RIVERA: Mindig találnak valami kifogást, közben alapvető emberi jogokat sértenek, de úgy látszik, ez cseppet sem izgatja őket.
EDIT: Telefonon én úgy értesültem itt, Pesten, mert biztonsági okokból nem utazhatok Bolíviába, hogy végül előkerítették az egyik ülnököt, de a bíróság így sem volt határozatképes. Ennek ellenére döntött arról, hogy folytatás következik egy hét múltán, azonban nem La Pazban, hanem Tarijában.

Előd nővérének, aki több ezer kilométerről próbálja összefogni a szálakat, a vádlottak hozzátartozói, akiket sikerült elérnie, elmondták, nagy veszekedés, tolltépés volt a teremben, mivel szerintük a csonka bíróság nem hozhatott volna semmiféle határozatot.

EDIT: Szerintem a jogtalanság turizmusa folyik Bolíviában.
ELBESZÉLŐ2: Oh, igen. Magyarosi Árpád édesanyja hívta fel a figyelmünket, hogy kering a Facebookon egy térkép, amelyen megjelölték a per eddigi helyszíneit. Turizmusnak becézik az egészet, hiszen már összejárták a nem kis országot, csak épp Santa Cruzban nem voltak, tényleg.

Értjük. A tarijai újabb kísérlet után arról tudósított a sajtó, közöttük a Népszabadság, hogy kész cirkusz a Tóásó-per. Ismét elnapolás lett a dologból, mert nem érkezett meg minden vádlott a helyszínre. Közöttük például nincs ott az Öreg, Ignacio Villa, aki orvosi kezelésre hivatkozva maradt távol. (Hogy is volt? Előzőleg már egyszer hanyatt vágódott a teremben?) Aztán nincs ott Gary Prado Salmón nyugalmazott ezredes sem. Ezzel együtt továbbra sincs jelen az az egyik kulcsfigurának tűnő személy, aki még a Che Guevara elleni hadműveletben szerzett hírnevet magának, ám egy ideje kerekes székbe kényszerült. (Che posztumusz bosszújaként? Inkább csak a kor.) Többük még mindig valahol bujkál, így a legfrissebb statisztika szerint harminckilencük közül tizenheten jelentek meg Tarijában.

Bolíviai értesülések úgy szólnak, Tóásó Elődöt és Mario Tadicot a helybéli Morros Blancos börtönben helyezték el, ahol összezsúfolva, egy cellába négyen kerültek. Ezért védőügyvédeik kifogást emeltek.
Az erős rendőri biztosítással őrzött bíróság tárgyalótermébe – helyhiányra, továbbá a légtér volumenére hivatkozva, szokásos dolog – nem engedtek be újságírókat. Így azok később a védőügyvédek meg a főbíró, SixtoFernández, nem utolsósorban a vádat képviselő ügyész, Marcelo Sosa elmondásából számolhattak be a történtekről. – Az ügyésszel kapcsolatban érdekes fejlemény, ha már nincs más, hogy az azelőtti Soza és Sosa változatok közül az utóbbi javára döntöttek az újságok, beleértve a spanyolokat is, akkor hát legyen: Sosa. Mint a montevideói Racing futballcsapatának ifjú, frizurájával a hosszú hajú Magyarosi Árpádra emlékeztető középhátvédje, Marcelo Sosa. (Egyébként az El Deber című lap időközben cáfolta, valaha is leírt volna olyat, mivel nem vicclap, hogy az ügyészt, miután rálépett, fejbe vágta volna a gereblye, ezért tiltakozásuknak mi is kénytelenek vagyunk itt helyt adni!)

SOZA/SOSA: Adjanak csak helyt, mindegy, mi van egyébként a zárójelben. Totál nem érdekel. Kérem, én most szabadságra megyek, nincs apelláta. Értsék meg, kárba vész, ha most nem használom ki. Ez van, nem kell szeretni.

A sajtó azt is közvetítette, hogy az egyik vádlott, bizonyos SalcesSepúlveda „összeesküvő” szerint az egész hercehurca, főképp így, hogy Tarijába helyezték, rendkívüli pluszköltségeket jelent sokukra nézve.

SEPÚLVEDA: Mondják már ki végre, hogy mi van!
ELBESZÉLŐ2: Biztos ebben?
SEPÚLVEDA: Igen. Belefáradtam az egyik helyről a másikra zötykölődni. Közben nincs saját ügyvédem, ebben a gumigerinc kirendeltben meg miért lenne bizalmam?

Mario Tadicot az egyik helyi lap idézte. Tadic nekik azt mondta olyan hangnemben, ami cseppet sincs összhangban esetleges beépítettségével-kivételezettségével (rabgolyó és pillepalack), hogy ami törvénytelen ügyként indult, sajátos cirkusszá vált.

TADIC (térdére csapva): Isusedragi… Világos, hogy így van. Kész cirkusz. Piszokság. A kormány, amelynek kötelessége, hogy igazolja a Santa Cruz-i gyilkolászatot, most a mi elítélésünkkel akar szabadulni a felelősségétől. Közben mindannyian e költöző cirkusz összemadzagolt kellékeivé váltunk. Csakugyan kurva egy cirkusz!

Juan Alberto Kudelka vádlott szerint továbbá (ügyvédje felszólalt már ebben a „krónikában”, rég bedőltnek nézve a vádat) helyszíni utószemlére lenne szükség. Márpedig a Rózsa-csoportot Santa Cruzban számolták fel, ott vannak a tanúk. Akár tárgyi mivoltukban is.

KUDELKA: Ez is világos, mint az egyszeregy. Vagy mint a vakablak. Azért hoztak minket ide, Tarijába, hogy még nehezebb legyen rekonstruálni a történteket. Santa Cruzban kellene megtartani ezt a blőd, hovatovább abszurd előadást.

Akkor, ebben a minutumban: robbanás hallatszik Budapesten, mint amikor a léglökéses gép áttöri a hangfalat. Ha sokkal szerényebb mértékben is, de szól. Itt, a tizenharmadik kerület Pannónia utca 58 alatt ugyanis a regényidő, ha nevezhetjük annak – némi fenntartással: igen –, utolérte a reális időt. Október 18-án következett be ez a ritkán megfigyelhető esemény. Urunk Krisztus után 2012-ben felrobbantak a jórészt szobakísérlet kellékei. Magyarosi Árpád Fiúkának pedig, most látjuk, kopjafát állíttatott odahaza egy székely barátja.
Ez olvasható rajta:

NYUGTALAN
LELKE
VITTE
ELŐRE,
MEGNYU-
GODNI
HAZATÉRT
SZÜLŐ
FÖLDJÉRE.

Megj. Magyarosi Árpádot csakugyan kivégezték, állította, állítja Tarjányi Péter bűnügyi, illetve rendőrségi és biztonságpolitikai szakértő is, A Balkán angyalai c. könyv társszerzője, akinek speciális feladata volt anno a külföldi válságövezetekben végrehajtandó katonai és rendőri feladatokra való felkészítés, s aki maga úgyszintén részt vett az eset kivizsgálásában. Tarjányi az ATV műsorában (hangsúlyozottan az ATV, nehogy erről reklamáció érjen bennünket!) kifejtette, Magyarosi Árpád holttestét formalinnal tartósítva – pontosan úgy mondta, hogy: feltöltve – küldték haza, így a hazai orvosszakértők is meg tudták vizsgálni. A holttesten talált sebekből, lőcsatornákból pontosan rekonstruálni tudták a halál körülményeit, sőt,1db. lövedéket is találtak a testben, ami alapján egy fegyvert azonosítani lehetne. (Ez az egy golyó valahová elgurulhatott a szemünk elől a boncolást végző szakember papírhalmában.) Tarjányi a műsorban megjegyezte: a bolíviai hatóságok arról számoltak be, hogy 30-35 perces tűzharcra került sor, ám ennek ellentmond, hogy a szobák nem voltak szétlőve, a nyílászárók pedig nem voltak befeszítve. Vagy maga az áldozat nyitotta ki az ajtót a különleges egységnek, vagy kulccsal érkeztek a fegyveresek. (Itt robbanásról nem esik szó.) A sebekből úgy tűnik, az ajtó nyitása után Magyarosi azonnal három lövést kapott, közben fel volt emelve a keze. Erre abból következtettek, hogy a lövedékek a könyökén hatoltak be, és végigszántották a felkarját, eltörve a csontját. A férfi nem állt ellen, nem lőtt, a testén ugyanis nem találtak lőpornyomokat. Ezt követően a már fekvő áldozatot megverték, arcát, veséjét összerugdalták és további négy lövést kapott. Egyet a medencéjébe, kettőt pedig közvetlen közelről a mellkasába. Ezeknél a fegyver torkolati energiája eltörte a bordákat is. Az utolsó lövés a jobboldali lapockánál felülről lefelé hatolt be, amit vélhetően az utolsó, kivégző lövésnek szántak, de lecsúszott.

TARJÁNYI: Ez az. Szörnyű. Bolívia minden olyan egyezményt aláírt, amit hazánk is, például náluk sincs halálbüntetés. Ennek ellenére az ottani hatóságok maszatolnak.
ELBESZÉLŐ2: Maszatolnak. Hogy mondják spanyolul? Mindegy, nóvumot jelent egyben ebben a néha mégiscsak visszanyúlni, picit visszajavítani kényszerülő, a saját röptét, ezzel a maga beszédmódját is folyton korrigálni kényszerülő, keresni és feltárni ugyancsak próbálkozó szövegben, ha emlékezetünk nem csal, de csaljon akár, szóval… újdonságot jelent ez az egy megtalált darab kilőtt muníció. Ez az öt-ötvenhatos katonai fegyverből származó lövedék. NATO-gyilok. Szakértőnk szerint a rendőrség nem használ ilyet. Akkor hogy van ez?

Továbbra is nyílt kérdés, igen, bár egyre összefüggőbb az apró részletekben gazdagodó kép a detektívregényekben szokásos explicit magyarázatok nélkül is. Egyre világosabb a dolog.

ELBESZÉLŐ2: Vagy nem. Mindenesetre egy öt-ötvenhatos golyó fegyvert keres. Rózsás kilátások nélkül. Nincs egy rágód?

Nincs. (Fogam se nagyon, de az az én bajom.)