Borbáth Péter
A csoport

A szobor egy mászóka volt, amiről egy bronz kisgyerek esik lefelé. A bronz kisgyerek hullásának fázisait örökítette meg a szobrász, így egyszerre nyolc bronz kisgyerek esett, hullott lefelé a mászókán különféle mozdulatokba merevedve. A földre érkezés pillanatát nem készítették el.

A szobor mentén sétány. A tervezet szerint két nyílegyenes fasornak kellett volna a sétányt határolnia, de a kolóniákról betelepített csikarfák az istennek sem akartak egyenesen nőni, bólingatva, dülöngélve álltak a sétány két oldalán, pedig kiskoruk óta nyesték őket, ha ferdén nőttek, karóhoz kötötték, metszették, nejlonzsákokat húztak rájuk, végül úgy hagyták a sétány mellett a csikarfasort. 

Úgy volt, hogy a csoport tagjait a park alatt kialakított vízmúzeumban helyezik el, de a többszörös biztonsági ketrecek és ólmozott üvegek mögött tartott óceánsuhancok előző éjjel olyan intenzitással öklelőztek, hogy a külső ólomüvegrendszer megrepedt, ők meg visongva árasztották el a múzeum helyiségeit.

A múzeum használhatatlanná vált, a szigorúan osztályozott, szeparált vizek összekeveredtek, a múzeum vezetője másnap reggel ott téblábolt a hivatalos kárfelmérésen, délután többen látták a Kánonhegyek felé vezető híd felé haladni, másnapra már szagának emlékét is törölték a hivatalos papírokról.  

A felügyeletnek ekkor az az ötlete támadt, hogy a kilátóból megmaradt vastraverzekből építenek menedéket a park végében álló óriásbarkóca törzse alatt, oda be lehetne költöztetni a csoport tagjait. Az óriásbarkócát a csikarfák is gyanakodva méregették: évszázadok óta ott tétlenkedett a parkban, eleinte csak fölfele nőtt, egyre sudárabb, derekabb fa lett belőle, csodájára jártak a környékbeliek, párzáskor erős csontú parasztok dürrögtek lombjai közt. 

Aztán az egyik kérgesedés után a barkóca, mintha vízszintes üvegfalnak ütközött volna, elkezdett oldalvást, szétfele nőni, sudár arányai eltompultak, ágai hosszan előre nyúltak, esetlen lett, kihunyt az erő a gyökérzetből is, azóta tántorog ott egy helyben.

A menedék felépítésével a szobrászt bízták meg, az építmény szerkezetét a barkócafa szeszélyes ágazata határozta meg, tetejét apró hiátusokkal díszítették, a likakon átragyogott a hajnali napfény, becsurgott a savas eső, a nyári fák izzadsága, a csoport mégis elégedetten húzta meg magát alatta. 

A megbízás szerint a csoportnak a csikarfák ráncbaszedésével kellett volna foglalkoznia. A csikarfák a többéves félrenevelés során olyan érzékennyé váltak, hogy a felügyelet a legnevesebb szaktekintélyt, Kumaraguru Sumasundramot bízta meg a csoport kiképzésével. 

Kumaraguru akkoriban északon turnézott, érkezése bizonytalanná vált, ezért a csoport tagjait szakértőből jelöltté minősítették, eltiltották őket a csikarfák puszta szemlélésétől is. A passzus szerint további értesítésig a menedék alatt kellett tartózkodniuk, napjaikat pedig a környék talaj-, növény- és szókészletének vizsgálatával kellett tölteniük.

A menedék hiátusain át becsorgó savas folyadék mélyedéseket vájt a talajba, a csoport egyre kisebb területen tudta meghúzni magát. Papiamentó levelekből sikerült vízhatlan odút eszkábálniuk, addigra bocskoruk lefoszlott, lábujjuk közt megrekedt a sár.

A felügyelet szerint a helyzet akkor vált tűrhetetlenné, amikor az egyik jelölt vizsgálatainak kimutatásai alapján megállapították, hogy a park alatt meghúzódó alagútrendszerben, buzgárokban, zsombolyokban megmagyarázhatatlan módon szaporodnak a hangutánzó, hangfestő szavak, és erőszakos burjánzásukkal kezdik kiszorítani onnan a korábban betelepített hivatalos szóhalmaz védtelen példányait.* 

A felügyelet tartott tőle, hogy a menedékbe telepített jelöltekre negatívan hat majd a park alatt folyó nyelvtörvényellenes jelenség, ezért a pár száz méterre álló épületegyüttes emeleti nagytermébe utasították a csoport tagjait.

Korábban a véneket tárolták a nagyteremben, de mióta jelentős részüknek találtak elfoglaltságot a kilátó építése körüli munkálatokban, a terem felszabadult. Már csak egyetlen öreg lakott a teremben, az apróra fonnyadt zajgyűjtő. Az ágyakat, éjjeli szekrényeket kipakolták a felügyelet dohos udvarára, a megmaradt öreget pedig rábízták az egyik szakértőre.

A szakértő növényeket állogatott köré, a nagy kredencet, csorbult vázákat, sánta szobainast, mindazt, amit a felügyelet padlásán talált, aztán szekrényajtókkal, gipszkartonnal próbálta meg a fekhelyet rögzíteni, középütt feküdt az apróra fonnyadt zajgyűjtő, alatta műszálas abroszok, színes magazinok.   

Reggelre mégis mindig leesett, úgy kellett keresni a teremben, egyszer a szerver alatt, másszor a fogasok között találták meg, felkarja, combja belilult az ütésektől.

A szakértő a monitor előtt ült, és rendszerezte a zajgyűjtő párolgásait, a kicsiny testből meglepően sok hő távozott, főleg az éjjeli órák során, a gondosan osztályozott, hitelesített és tárolóba gyűjtött meleg épp elég volt ahhoz, hogy a következő nap a kerti ülőkékbe vezetett fűtőszálakat a megfelelő hőfokon tartsa.

Valahányszor a szakértő kiment vizelni, a biztonsági ajtó őrült vijjogásba kezdett, a zajgyűjtő kérges szemhéja megrándult, orrcimpái vágyakozva remegtek a vijjogás ritmusára, aztán az ajtó újra bezárult.

Hetek múlva a csoport beköltözhetett a nagyterembe, időnként halk nyüsszögés jelezte, hogy egyik-másik jelölt véletlen rátiport a zajgyűjtőre, de ezt leszámítva gondtalanul teltek napjaik.

*A hivatalos halmaz tartalmazza mindazon szavakat, melyeket az Áradatot követő második nickwax nyelvtörvény veszélytelennek, szaporodásra képtelennek nyilvánított, a felügyelet ezen nyelvtörvénnyel igyekezett megakadályozni a perem területén kialakuló lehetséges természeti és nyelvi katasztrófákat.