Gömöri Eszter
Leltár fentről lefelé (első 2 szint.)

Kicsit nyikorog már az ajtaja.
Nyitogatták sokat, s rajta a
nyomok súlyosabbak, mint
amennyit nyomok.
Érzékeny lelkek alfaja.
Arcokról elfújt homok,
gitárból pengetett kotta,
dalok emléke telerakodta.

                    *
Poros a padlás, üres is kicsit.
Koros szemmel ki padlásra les,
kisgyerek szól rá, azt mondja: „Csitt!
Rossz titkot találsz te itt.
Választ a szívnek meg ne keress.
Jött egy fantom, s mindent kivitt.
Én meg csak a falat bontom.
Valami amott nyöszörög, mondom,
biztos ajándék! Elveszem, s kibontom.”
S a buta gyerek szalad a falnak.
Tudom mik vannak ott. Szörnyek.
Felfalnak.
Buta kis copfos, ez az Én lelkem.
Az ilyen gyerekek itt meghalnak.

                    *
Az alsóbb szobákban minden nyikorog.
Forog a lépcső, szédül, ledob,
szakad a szint, s kilógnak a karok,
Nyúlnak felém, de én nem akarok...
Nem akarok kezeket a bőrömön.
Mások fogása nem öröm.
Elszaladok és elszakadok.

                    *
Közel a kazán, itt a központ,
lazán nyíló ajtóval.
Jön a Fantom, és beront.
Lehordta a padlás lakóit.
Leülnek a pici gondok: jó itt.
És most szeressük a bűntudat adóit.
Vígan forraljuk a vizet.
A sok pici gyerek itt,
aki lakbért fizet, úgy is
egyre többet sír.
A kazán nem a pincében van amúgy?
Alapozatlan kis ház, mégis
túl sok mindent kibír.