Gergely Tamás: Stockholmi félpercesek

Janis

„Nó belensz”, motyogja Vadmalac. Nem mintha angolból doktorálna, hanem mert szerinte így nagyobb hitele van a szónak. Kifejezni azt akarja, hogy eltűnt az egyensúly az életéből, megszaladt a képzelt fogaskerék.
Nem az övé, hanem a fehér bluesénekesé: Janis Jopliné.

„Heroin”, mormolja. Mármint, hogy herointúladagolás miatt halt meg.

„Eltért a többitől, igazi vadmalac volt”, ez a dicséret maximuma nála. Maga is igyekezett kiválni a többi közül, de mindössze arra futotta, hogy felerősítse a lemezjátszó hangját. Képes napokig hallgatni a sercegő lemezt.

Fél elszakadni a nyájtól. Megértette, hogy az tragédiához vezet. Janis halálát például így érzékeli: egy százemeletes ház legfelső emeletének nyitott ablakában ül, s az építmény váratlan megdől. Mint a pisai torony, ám hirtelen.

Kiszámítja az erőt, mely a mélybe veti, s behunyja a szemét.