Hankó Tóth Ádám
Zsineg

Mondom, a zsineggel csak magamnak akartam
üzenni valamit, ezért feszítettem ki a konyhaasztal
és bárszekrény közé, talán reménykedtem is,
hogy fennakad rajta valami,
de sajnálom, nem emlékszem semmi különösre,
a történet véget ért, mielőtt elkezdődött volna,
sajnálom, nincs más mondanivalóm erről a zsinegről,
az egész egy kudarcba fulladt próbálkozás,
legalább az út fölött feszítettem volna keresztbe,
hogy lemetsszen néhány bukósisakot,
de akkor sem értem, hogy miért állsz még mindig,
és várod, hogy történjék itt valami,
miért gondolod, hogy bármi fontosat megtudsz
tőlem erről az átkozott zsinegről,
ha mondom neked, hogy semmi remény a változásra,
feszíts inkább zsineget a saját konyhádban,
vagy a saját testedben a májad és a vesék közé,
pengesd, mint a cipőfűzőket, pengesd azt magadban,
talán te megtudhatsz mindent helyettem,
csak ne ácsorogj itt, és engem hagyj most már békén.