Jódal Kálmán
Pietá

Vacogva, csuromvizesen riadok fel, azzal az érzéssel, hogy valaki az ágyam előtt áll és néz.
Nem tévedtem.
Irdatlan bogár áll az ágyamnál, Mefisztó-köpenyben, Mefisztó-pózban, és öblös hangon figyelmeztet.
– Ha almákkal vagy akár késekkel akarnál megdobálni, tudd meg, köcsög, varázshatalmam van. Ha akarom, bármikor megnyílhat alattad a föld, vagy a saját hányadékodba fulladsz bele. Esetleg élve elégetlek.
– Ki a fasz vagy te? Egyáltalán…
– Tudod jól, ki vagyok. Azt hiszem, nem kell névjegykártyával bemutatkoznom – Merőn fixíroz. – Most gyors ütemben öltözz föl, lent a földszinten már vár rád anyuci és apuci.
– Miért várnának épp most? Hülyeség.
– Nem hülyeség. Meglepi.
Lecammogok a lépcsőkön, és benyitok az egyik szobába, ahonnan búgó kacarászás hallatszik.
Legnagyobb meglepetésemre anyámat pillantom meg, életnagyságú bogár alakjában, egy rakás matróz között, olyan öltözetben, mint a belvárosi prostituáltaké.
Apám jelenik meg, szintén bogáralakban, selyem fürdőköpenyben, és akármilyen paradox, olaszos bajuszkával.
Mint egy makró.
Üvöltve felborítom a számítógépet.
A többiek ügyet sem vetnek rám, apám egyik ízeltlábú kezében azonban megvillan a kés.
– Mit akarsz? Tán féltékeny vagy anyád boldogságára? Hogy is volt az Freud bácsinál? Az biztos, hogy kiheréllek, aztán felzabáltatom veled a tökeidet.
Mivel viszolygok attól, hogy szabad kézzel hozzáérjek, az egyik régi bronz gyertyatartóval – rövid dulakodás után – szétlapítom a fejét. Úgy kenődik el a padlón, mint a májpástétom.
Kezemet zsebre vágva visszamegyek a manzárdra.
Samsa-Mefisztó követ.
– Apagyilkosnak nincs hazája. Anyád mindjárt tárcsázza a rendőröket.
– Mi a fenét tegyek?
A Lény sarkig tárja az ablakszárnyakat a napfoltkitöréses hajnalban.
– Ugorj!
Ugrok.
Aztán kiderül, tudok repülni.
Visszaszállok a manzárdra és belépek a szobámba. Egy Red Bullt és néhány kotont tömök a zsebeimbe.
Hosszú út áll előttem.
Aztán, számomra is váratlanul, az immár ülő bogár ölébe kucorodom, a hüvelykujjamat szopva, mint az óvodások.
A Lény sírva fakad és tudom, gumiarábikum-szívét éles tőrök járják át, ahogy írva vagyon.
Lágyan fölém hajol, és mosolyogva, halkan duruzsolja:
– Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy apagyilkos…