Balázs Gábor
Xilol 1-5.
1.
Tíszicsi halotthalványan feküdt a szálloda éttermében. Már alig várta az estét.
– Asztalhoz! – kiáltott a szállodaigazgató. Tíszicsi fölkelt a faforgács közül, és a székére ült. Ugyanígy tett tizenegy gyászruhás vendég a szomszéd asztalnál.
2.
– Hogy hívják magát? – rontott rá a pincér kis idő múlva.
– Edmund Zerge – vágta rá Tíszicsi tréfából.
– Helyes. Érdekes neve van, uram. Hozhatom az étlapot?
– Hozhatod. Szabad megkérdeznem, kik azok ott a szomszéd asztalnál?
– Persze, uram – mondta a pincér, és a padlóra köpött –. Az ott a Szarfő család, az önkormányzó temetéséről jönnek – üvöltötte, majd kettőt dobbantott a lábával, és elszaladt.
Tíszicsi körülnézett a teremben. A legjobb fővárosi szálloda étterme nem szűkölködhet sem luxusban, sem patinában; a szemet jólesően piszkálgatja minden részlet: nehéz függönyök, márvány, arany, és persze a művészet legalja. Tíszicsi szinte megremegett a valódi lignitből készült seggszobor láttán, bambán bámulta percekig. Elégedettséget érzett. Hallotta, ahogy a tányérjára esik, két ujjával felcsippentette, gyúrogatta kicsit, majd visszadugta az orrába. Észre sem vette a pincért.
– Mondja csak – csapott az asztalra a garzón – hozhatok valami gyomorgyorsítót vacsora előtt?
– Pincehideg Lafite Rotschild, két palackkal, komám, hozzá egy dupla Martell. Vodkát is hozhatsz, meg valami forrót. Grogot. Egy kis gázt is hozz, fenemód izgatott vagyok – válaszolt Tíszicsi a legjobb vallonsággal. A pincér lerakta a sarastálat az asztalra, és elsietett.
– Finom, friss oroszgrúz sár – gondolta Tíszicsi, és elégedetten belemarkolt. A szomszéd asztalnál ülő görbelábú nő tarkójához csapta a sárgombócot. A nő nagyot sóhajtva fordult feléje.
– Uram?
– Hogy hívják magát, kisasszony?
– Leginkább sehogy – válaszolta a nő és horkantott.
– Helyes. Terveim vannak magával.
– Undorító. Itt lakik?
– Tizenkettes szoba. Az emeleten.
– Egy óra múlva ott vagyok.
Az asztaltársaság vidáman tapsolt.
3.
A nő jókora adag örömöt hagyott maga után a tizenkettes szobában. Tíszicsi két tucatot számolt össze az ágyban, ott hemperegtek a kihűlt lepedőn, néhány a padlóra esett. Tíszicsi émelygett. Nem szerette a reggeleket.
– Jó reggelt, uram! – kiáltott rá közvetlen közelről a szobalány. A szálloda híres volt nesztelenül közlekedő személyzetéről.
– Vidd ki ezeket innen – mutatott Tíszicsi a vonagló sárga hólyagocskákra – már két perce várok.
– Nocsak! – csapta össze a kezét lelkesen a szobalány – Mennyi öröm! Szép estéje lehetett az úrnak. Hányan hozták ezt össze?
Tíszicsi vodkát töltött a poharába, majd rácsapott a szobalány fenekére. A megfelelő helyet a szoknyára varrt piros kereszt jelölte.
– Mennyi pimaszság, mennyi kíváncsi cselédzet!
– Köszönöm, uram. Maga japán? – fordult hátra a lány.
– Ámbitus vagyok, kis szívem. Siess a munkáddal! Mozgasd magad!
A szobalány egy szürke foltos kandúrt vett elő a köténye alól, és az ágyra tette. A kis hólyagok visítozni kezdtek gyönyörűségükben. A macska lustán kinyújtotta a nyakát, istenre gondolt, és széttépte az elsőt.
4.
A Vérszopók terén táncolni kezdtek a kutyák. A tér öt sarkában felállított hatalmas vasbeton hanghányókból a Három Rakás, Háromszáz Kő című sláger szólt, az Órszág idei himnusza.
Tíszicsi átsétált a téren, belevizelt a szökőkútba, majd leült a fekete padra. A szomszéd pad mellől egy kerekekre szerelt kislány gördült elé.
– Adjon pénzt, uram!
Tíszicsi egy száztízest nyomott a markába.
– Hogy hívnak, kislány?
– Monakónak.
– Helyes. Szaladj át nekem abba a boltba, a szállodában hagytam a vodkámat!
– Nincsenek lábaim, uram.
– Fel se vedd, kislány. Ne foglalkozz vele. Iparkodj!
A kislány felállt a földről és átszaladt a téren.
Milyen igazam van, gondolta Tíszicsi, mindig milyen igazam van. Mindig, milyen. Mindig. Hirtelen megrohanták a gondolatok. Mindig. Milyen igazam van mindig. Ha ez így megy tovább, eh. Hát ja. Ja. Hát igen.
Egy jó dinnyényi kék önbizalom csúszott ki a jobb füléből, és öt percig a feje mellett lebegett.
A kislány visszaért a vodkával.
– Hánynom kell magától, uram.
– Helyes. Mi a mai műsor?
– Öngyújtás lesz. Délben.
Tíszicsi az órájára nézett.
– Ki lesz az öngyújtó?
– Ma is egy diák. Elkeseredett békeharcos.
Tíszicsi kiköpött.
– Bé-ke-harcos. Ez jó.
– Nevetséges. A bátyám.
– Helyes. Maradj itt, nézzük meg együtt! Igyál!
5.
aceton
aceton-ciánhidrin
akril-nitril
akrolein
aldrin
amil-acetát
amilalkohol
ammónia
anilin
arzén
arzén-hidrogén
bárium
benzin
benzol
berillium
bróm
n-butil-acetát
butilalkohol
cián hidrogén és ciánsók
cinkoxid
2,4 d
ddt
dieldrin
dietil-amin
difenil és difenil-oxid
o-diklór-benzol
diklór-etán
diklór-etilén
dimetil-amin
dimetil-anilin
dimetil-szulfát
dnoc
dnrb
etil-acetát
etilalkohol
etiléter
fenol
fluor
fluoridok
formaldehid
foszfor
foszfor-hidrogén
foszgén
foszforsavhidrid
foszfor triklorid
furfurol
higany
jód
kadmiumoxid
kaprolaktám
kén-dioxid
kénhidrogén
kén-monoklorid
kénsav és kénsavanhidrid
klór
klór-benzol
kloroform
krezol
krómsav és kromátok
lindan
mangán
metil-acetát
metilalkohol
metil-bromid
metil-etil-keton
metil-klorid
metil-paration
naftalin
p-nitro-analin
nitro-benzol
nitro és 2,4 dinitro-klórbenzol
nitro-glicerin
ólom
ólomtetraetil
ózon
paration
pentaklór-fenol
piridin
propil-acetát
propilalkohol
sósav
szénkéneg
szén-monoxid
szén-tetraklorid
sztirol
terpentin
tetraklór-etilén
tetralin
tuloilén-diizo-cianát
toluol
triklór-etilén
triklór-naftalin
trinitro-toluol
vanádium-pentoxid
vinil-klorid
xilol
Kapcsolják ki a zenét! Köszönöm.