Balogh Endre
Megyek le, Délre
(Tag)

Az a kérés, hogy legyek személyes. Hát leszek. Észrevettem, hogy az irodalmi-művészeti életben jóformán kimerül a szerepem abban, hogy pályázzak, s pénzt osszak el. A hiányzó összeget magam kell előteremtsem, mivel igazságosan osztom el azt, amit lehet, sokan hülyének néznek. Az NKA egy Folyóiratkollégiumát leszámítva minden nehézkesen döcög, mivel Magyarországon megszűnt a bürokrácia, már csak a betartás van.

Újabban ezért leginkább az oroszlánbarlangban maradok, s szinte csak karateórákra mozdulok ki. Ebben a helyzetben kaptam a meghívás Zentára. Olyan embereket vihettem, akikkel jó utazni: Evellei Kata és Sopotnik Zoltán társaságában küzdősportokról volt szó a kocsiban, mivel Kata a krav maga, Zoli a kung fu közelebbi barátja, Mórahalomtól pedig felvettük P. Horváth Tamást, akinél kevés szórakoztatóbb embert tudok elképzelni. Zentán arról kellett beszélnem, amiről gondolkodni is szeretek, olyan vitákba csöppentem, amelyek előmozdítottak, megtermékenyítően hatottak. Aztán egy szerb ürge Gyümölcsök Királynője elnevezésű falusi vendéglátóhelyén töltöttük az éjszakákat, melyek előtt birspálinkát szopogathattunk, s már reggel disznótorossal kínáltak.

Fílingre tiszta kis JAK-tábor volt, azzal az előnnyel, hogy nem én szerveztem.