Kántor Zsolt
A teátrum angyala
A Nő sperhaknival ciklusból

Amikor belépek a színházba, a munkahelyemre, megszűnik otthoni identitásom. Már a biztonsági őröket is úgy látom, mint oltalmazó kerubokat a frigyláda körül. Az irodákat meg egy mennyei impérium fényes palotáinak, ahonnan halk gitár-, és klarinét játék hangjai szűrődnek ki az aranykockákkal tarkított folyosóra. Az öltözőt meg imasátornak hívom, ahol a sminkasztal az áldozati oltár. Itt végre az vagyok, aki lehettem volna egy másik életben, ha nem abba a családba születek, ahová a véletlen kitett.

Van a teátrumnak angyala? A történelemnek, azt mondják, volt. Az biztos, hogy ennek a történetnek van szelleme, aki írja a textust, az én kezemmel. Színész, aki akkor is bemegy a dramaturgia házába, ha nincs beleírva abba a darabba, ami éppen megy. Ez vagyok én.

Otthon csupa pletyka, marakodás vagy szirupos képmutatás, majomszeretet uralkodik. Egymás bőrének lenyúzása. A lelkek kitépése és az idegek kicibálása. Démonok és valóságos szörnyek: a rokonság.

Itt azért szelídebben zúg a lét és az idő. A főpróba alatt azért itt is sűrű az atmoszféra. Meg persze, amikor úgy jön ki. Ez sem éden, de bele lehet szeretni. Halk lelkendezés és lelkizés folyik, nem szakítja át a dobhártyát a gyűlölet. És felszabadító az őszinteség. A nyers bizalom.

Ahogy belépek a színpadra, Helga, a szubrett vetkőzik. Vagy mégsem?

Néhány mondat után jövök rá, saját verset mond és pantomimmal illusztrálja. A rendező a zongoraszékről osztja az instrukciókat. Az utca kettéhasad. A varratok felszakadnak és dől a díszletként felállított akváriumból a víz, mint a lelkekből a szomjúság. Odamegyek hozzá és átölelem. Van munkahelyem. Halleluja! Ő zavarában megcsókol és hirtelen elalszunk a színpad közepén mindannyian. A súgó, az asszisztens a létra háromszögében, a fővilágosító és a karmester a gordonka és a hárfa közötti térben, ahová a nagy reflektor fénye egyetlen fókuszba gyűjti a porszem-csillagok háborúját. Ez a sziget. Egy álom. Vannak ilyen helyek ebben az országban. Csak meg ne tudja a Szöcske Szerver, aki szecskavágóval mindent darabokra szeletel. Közben egy betévedt szitakötő köröz a kulisszák körül. A hajnal fölé nyúlánk, karcsú szivárvány terpeszkedik. S itt elvágja mégis valaki.