Kántor Zsolt
Világültetés
Világ-szél, Idő-szellem

még épkézláb vagyok
a szekrényben szépen összehajtva
hiányom

terrorizál az álom –

naponként az élet hidegébe dob
gyöngéden dédelget unt szokásokat
engem ige indít be inspirál a rossz
így magamhoz édesgetek másokat

hol az erő elhatárolni magam
reménykedni türelem akarat
tövestül kitépni a szavakat
zárkózni toronyba megrepedt harang –

amikor csupa murva a gang
a hintaló is kivan –

ki akarná a javam?