Szögi Csaba: Prózametamorfózisok

Mind a fényes csillagot

Az utolsó Nap alkonya.
Ragnarök vagy ragnarak?

A lányka fotóját bámulom
máma is, álló Nap. Jericho falai
ledőlnek nemsoká. A füves
puszta közepén táncol,
n a g y on _l a s s a n. A seregek
megpihennek, az Oázistól egy
kőhajításnyira, az orrlikakon át
gőzölve szökik az Aranyégre
szomjas, szárazon izzadó
lélekzet. A leány tejfehér bőrén
megbotlik, majd a borpiros
vásznon cigánykereket hány
a vitéz tekintet. A kedvem
máris bajszát pödri, elloplak
egy Táncra, sej!...

...rege-rejtöm... ...időről időre
elém villan, átcikázik a látómezőmön
ez az arc. Szubkontinentális, az Anyag
kulisszáin átallátó, tiszta holdsugáron
kecsesen lépkedő tekintet. Antennis, ...? –

A toronylépcső fordulójának
harmadik fokán ülök, az elsőn
a lábamat nyugtatom. Egyedül.
Csend. Most is. Félhomály.
Tíz ujjal szelíden beletúrok
az éjszaka reszkető hajkoronájába,
s magamhoz ölelem, hogy fájjon,
hogy a csontja ropogjon, hogy
tudja: bár az ölelés időnként
látszólag enged – többé meg
nem szűnik. Soha már –
Lélekzetnyi csókot lehelek
sima ujjhegyére, miközben a
szakállamat ügyesen és
szempillantás alatt két
ágra befonja. Gyöngyözőn
kacagok, itt vagy?, lányka?
A Félelmem – mely övével
azonos – tündöklő szaténruhában
fölénk lejt, majd az ablak
huzatrésén át elilllan az álmodó
felhők holdrózsái között – viszont
sohase látásra, barátom!

A rádzsa őrei lándzsáik nyelére
dőlve mélyen elaludtak ma
éjszaka. Árnyékaikkal pajzán
játékot játszik a holdvilág. Az
éjarcú hercegnő a mangószín
csipkepalota aranykapuján kilép,
majd a horizonton felfejti végig
a hajnal útjának halványan
derengő bíborvásznát. Hamis
álmok szállnak ki – rege rejtöm –,
igaz álmok szállnak be, hej. Az
Anyag díszleteit a Semmi éhes
gyomra lassanként felemészti.
Te híd is vagy és folyó is vagy.
A semmis űrön át, ahogy hókarú
Tündérem átölelt kecses válla
felett átpillantok, tekintetünk
találkozik. Alig láthatóan bólint...
majd visszanéz önmagába.

Kálí anya fejet hajt, hátat fordít,
majd a csillagösvényen elindul,
és a horizonton lassanként elenyész.
Hússzín szattyánsarujának puha
talpa magába issza mind a
fényes csillagot.

(A szerző megjelenés előtt álló kötetéből)

|| Napkeletnek, napnyugatnak > Hogy talajt ne vesszetek > Látok helyetted is > Váratlan utazás > Mind a fényes csillagot ||