Wilhelm József
Nagykutyáskodás

Parádés életre vágyunk,
buján,
bután,
a folyamatosan ömlő cécó
az örökös párhuzam,
és folyamatosan bocsánatot kérünk:
önmagunktól,
hogy lemaradunk önmagunkról,
arról, amit létnek vélünk,
pedig cseppnyi,
csipi meghökkentő paradoxonokban izzik,
parazsal az akrobata jóság,
de a fontoskodó formaságok visszájára járatnak,
árnyak árnyékában
árnyékká árnyaljuk
saját ármányainkat,
vágyaink árfolyamának kilengéseit lessük,
és pöffeszkedőn elmegyünk
elmeügyünk fatális tévedései mellet,
hogy elszalasztjuk a:
– no lám!
– aha!
– na ugye!
mosolyintásnyi pillanatokat.