Fülöp Barna
Függőség

tudod, a szó – akár a levegő – jó hallucinogén.
egy tisztább pillanatomban viszont kezdett
úgy tűnni, hogy a szavaidat csak édesanyád
levetett ruhái mellé kaptad ajándékba. azt mondtad,
most, hogy naponta háromszor rendet raksz,
végre kezded magad otthon érezni. a szemeid
mögé befészkelte magát a fürdőszoba műmárvány
modorossága, ahová egyre többet járkáltál ki, mikor én
is ott voltam. olyankor – mint minden függő – egyedül maradtam a kezdeti élményeim utáni csillapíthatatlan várakozással. valószínűleg én is az otthonod akartam lenni, hogy majd kitakaríthass. egyszer valami olyasmit is mondtam, hogy az illatod megnyugtat, pedig a szavaid után ebből a kényszerképzetemből is csak az izzadságszagú ölelgetőzés maradt, az emlékek helyén céltalan morajlás, mint egy falon át lehallgatott zajos társalgás. a beszélők egyre hangosabbak lesznek, mert így talán nem hallják, hogy hónapok óta nincs mit mondaniuk egymásnak.