Toldi Éva
Lehetséges világok Dalos György regényeiben

Dalos György prózapoétikájának első szövegeitől kezdve meghatározó jegye a szöveg referenciális működtetése. A recepció, amely különösen német nyelvterületen jelentős, regényeit a magyar valóság ábrázolásaként olvassa.* Ezenkívül Dalos György olyan köztes műfajokban is alkot, amelyek jórészt hiányoznak a magyar irodalomból: például az Anna Ahmatova és Isaiah Berlin találkozásáról szóló A vendég a jövőből vagy a Gorbacsov. Ember és hatalom olyan biográfiák, amelyek a faktuális és fikcionális diskurzus metszéspontján helyezkednek el, a tényszerűség mellett nem kisebb szerep jut bennük a jellemalakító ábrázolásnak.

A referencialitás az antiutópiát előrevetítő 1985 című kötetének kapcsán is felmerül. Az antiutópia a lehetséges világok megalkotásának tipikus példája. Racionalitáson túli volta nem lenne kérdéses, ám az 1985 hiába az orwelli 1984 „továbbszőtt” cselekménye, valóságvonatkozásait nem lehet megkerülni. Már csak azért sem, mert a könyv 1990-ben megjelent utóiratában olvasható, hogy a nyugati közönség egyszerűen nem volt hajlandó a könyvben felfedezni a közép-kelet-európai diktatúrát, hanem mindenképpen a nyugati demokrácia válságaként olvasta.

Utóbbi regényeiben – a Balaton-brigádban, a Puszipajtásokban és magyarul a 2013. évi budapesti könyvhétre megjelent A közgazdász bukásában – már egyenesen a referencialitás provokálásáról van szó: mindegyikben van valamilyen metareferencialitásra irányuló gesztus is, amely a „valóságábrázolás” felfüggesztését, sőt humorosságát emeli ki. A Balaton-brigádban az elbeszélő fényképei is megjelennek a szövegben, ezzel az elvileg referenciális, a történet igazságértékét alátámasztani hivatott gesztussal kerül a faktualitás ironikus kontextusba. Ott látjuk a narrátor lányát, a kutyáját, sőt egy társaságban magát a narrátort is, a képen megjelölve, bekeretezve. A Puszipajtások végén pedig e-mail címeket találunk, „a regény főhőseinek ezekre a címekre írhatnak kedves Olvasóink” ( Dalos 2004, [291]) megjegyzéssel.

Lubomír Doležel, amikor Heterokozmosz. A fikció és a lehetséges világok című könyvét megalkotja, annak a technikájáról beszél, ahogyan a narrátor bevezeti hősét az egyszemélyes világokba. Dalos György regényeiben rendre egy ezzel éppen ellentétes folyamat megy végbe: az elbeszélő a regény végére mintegy kivezeti a világból a hőseit. A körülmetélés kisfiú narrátora, amikor nemet mond a körülmetélés szertartásának végrehajtására, önként izolálja magát a környezetétől, a későbbi regények pedig a hősök bukásának történetét beszélik el, amely úgyszintén kifelé vezet a világból: a Balaton-brigád Stasi-ügynökét a narrátor a regény végén egyszerűen magára hagyja, még beszélgetőtársa, dakszli kutyája is elpusztul, és csak sejtjük, hogy életének további alakulása nyomorultabb lesz, mint valaha. A közgazdász bukásá nak hőse pedig a végső megsemmisülésre vár: az erkölcsi bukás küszöbén látjuk az utolsó oldalakon.

Nem nagy, heroikus bukástörténetek ezek, hanem hétköznapi megsemmisülések. A közgazdász bukása arról szól, hogy dr. Kolozs Dániel, a Mauthausent megjárt orvos, aki a holokauszt túlélőjeként többé nem gyakorolhatta hivatását, hanem liftkezelő lett, 2001 októberében, életének 95. esztendejében elhunyt. Fia, Kolozs Gábor, állás nélküli közgazdász, apját annak végakarata szerint, felesége mellett, a szülőhelyén, Kassán helyezi örök nyugalomra, ám a temetés után nem jelenti be halálát, nem mondja le az apjának – vagy ahogy ő nevezi, a Faternak – járó háromszáz svájci frankot kitevő jóvátételi díjat, hanem továbbra is, jogtalanul, felveszi, sőt a zsidó hitközség ingyen ebédjére is számot tart. Egy napon azonban eljő az apa századik születésnapja, s budapesti lakása előtt megjelenik a svájci alapítvány képviselője egy tévéstáb kíséretében, valamint a követség, hogy köszöntse a legidősebb túlélőt.

És ugyan nem történelmi regényt olvasunk, a regény számos vonatkozásban dialógust tart fenn a történeti narratívával. Lukács György történelmi regényről írott tanulmányában arról ír, hogy az igazi történelmi regény alakjai ne legyenek ismert személyiségek, és lehetőleg semmiben se legyenek rendkívüliek. Legyenek minden tekintetben átlagos figurák. A regényvilág megfelel ennek az elvárásnak, sőt, erre a hősre is vonatkoztatható Karl- Markus Gauß megállapítása, miszerint a regényszereplők átlagossága már-már monstruózus (Gauß 2006). A hőst végig a végveszély közeledtének langymeleg érzete veszi körül, tudatában van cselekedetei horderejének, sejti ugyan a véget, világképének része azonban az a meggyőződés is, hogy a körülmények rabja, nem cselekedett helytelenül, nem tehetett másként; s ha már a társadalom kétes erkölcsi elveken nyugszik, miért kellene az egyénnek tökéletesebbnek lennie. A regény világszemléletébe beletartozik az a meggyőződés, hogy a diktatórikus rendszerek nem működhetnének az ún. normális, hétköznapi ember közreműködése nélkül ( Spiegel 2006).

A közgazdász bukása cselekményvezetésének linearitását csupán az bontja meg, hogy a temetés leírása után a narrátor az emlékező szerepét veszi fel, visszahátrál az időben, a főhős gimnazistakoráig, onnantól viszont ismét csak folyamatosan, egyenesvonalúan beszéli el a cselekményt. A történetet időszegmentumokra bontja, amelyek jórészt megfeleltethetőek a kor jelentős történelmi eseményeinek. A második rész 1967-ig tart, s ekkorra tehető Kolozs legényéletének vége. A harmadik alatt egyetlen számot találunk: 1968, a történelmi dátum nem igényel bővebb magyarázatot, viszont egybeesik Kolozs meghiúsult nászútjával. A negyedik 1977–78-ban játszódik, a magyarországi szamizdatmozgalom, az értelmiségi szervezkedések ideje, amikor Kolozst kirúgják egyetemi állásából, az ötödik 1990 és 1994 eseményeit beszéli el, a rendszerváltozás éveit, ekkor ismét álláshoz jut, felsejlik előtte az újrakezdés lehetősége és egy biztos jövő. A hatodik rész az 1995 és 2006 közötti időszakot öleli fel, amikor az addigi párttanácsadó – a választási vereség után – végleg az utcára kerül. A hetedik 2006-ban játszódik, sorra buknak le a 3/3‑as ügynökök, és Kolozs is új megvilágításban látja addigi környezetét, a nyolcadik viszont már csak egy rövid és a főhős számára fontos időintervallumot, a 2006. október 24-e és november 4-e közötti időszakot mondja el, amikor még módja lenne rá, hogy elkerülje saját lelepleződését, a körülmények azonban ismét közbeszólnak, s meghiúsítják kiútkeresését. Beszédes dátumok ezek is: az 1956-os forradalom október 23-án tör ki, és november 4-én, a szovjet csapatok bevonulásával verik le. Azt nyomatékosítják: a főhős a történelmi események – vagy ahogyan a regényben olvassuk: a sors – kiszolgáltatottja.

Amikor gimnazistakorában a narrátor, Puskin rajongója, elhiszi, hogy moszkvai tanulmányokat kell folytatnia, méghozzá közgazdászként, még fiatal és naiv, ép erkölcsi érzékkel, amellyel éppen hogy csak meg tudja különböztetni a felnőttek hazugságait a saját szemével tapasztalt valóságtól. Majd hazatérve erkölcsi érzéke tiltakozik ellene, hogy egyetemi tanári állását gyakorolva szinte a semmiért vegye fel a fizetését, s ez az erkölcsi érzék vezeti odáig, hogy a Szabad Európa Rádió kezébe kerül a gazdasági reformokról készült dolgozata, amiért ki is rúgják az állásából. Majd a rendszerváltozás után, amikor kormánytisztviselőként jól fizető szinekúraállást tölt be, már nem gyötrik erkölcsi dilemmák, megérdemli-e járandóságát. Az újabb kormányváltozás után megözvegyült apjához költözik, s mivel „közel négyszáz” próbálkozás után sem kap állást, az ő nyugdíjából és jóvátételi segélyéből él, s ekkor már egyetlen cél lebeg a szeme előtt: hogy elérje az öregségi nyugdíj határát, ami biztosítaná, hogy szegényesen, éppen hogy csak fenntartsa magát. A megélhetési gondok mellett az erkölcsi dilemma igencsak elhalványul.

Ennek ismeretében kétségtelen, hogy a regényben a történelem is szerepet játszik. Olyan értelemben, amelynek eredőit Hayden White-nak a modern történelmi eseményről szóló elméletében kell keresnünk, aki tovább árnyalja azt az egyszerűnek vélt gondolatot, miszerint a történelem a múltról szól. Ő vezeti be a modern történelmi esemény fogalmát is, amely olyan jelenkori történés, amely a jelentésképzés, a különböző diskurzusokba rendezés folyamatában ragadható meg. A „modern” diskurzusok fontos eleme, hogy több érzékre hatnak, s különösen a médiának van benne nagy szerepe. A narrativizálás csakis a jelen perspektívájából végezhető el, éppen ezért sérülékeny is, könnyen felülírható: „mindig az a modern, ami éppen előtérbe kerül. Ami ma modern, mindjárt nem lesz az, ha néhány újabb esemény bekövetkezik” ( Kisantal– Krommer 2005, 269).

Ezért jelenthet az értelmező számára kihívást annak vizsgálata, hogy egy állandóan faktualitásra hivatkozó és referenciális olvasatra számító diskurzusba hogyan épülnek be a regény fikcionalitásán túlmutató, lehetséges világok.

Umberto Eco 1978-ban fogalmazta meg tézisét, miszerint a lehetséges világoknak három típusa van:

„1. a szerző által elképzelt és megalkotott lehetséges világ, mely a fabula minden állapotát tartalmazza
2. a fabula szereplői által képzelt, álmodott, kívánt stb. függő részvilágok (subwords)
3. azok az alternatív részvilágok, melyeket a fabula elágazásainál az olvasó elképzel, kíván vagy elutasít, hisz és amelyeket a fabula később alátámaszt vagy semmissé tesz” (idézi Medgyes 1997, 494).

Dalos György A közgazdász bukása című regényében mindhárom típus elemei megtalálhatók.

Az első típust ismerjük fel abban az elbeszélői eljárásban, miszerint „akárcsak a historiográfiai metafikció esetében, a tények önelvű logikával” rendelkeznek, „részleteiben visszakereshetők, de egészében véve az elbeszélt történet logikájához […] igazodnak” (Szabó T. 2007, 74). Nem is lenne szerencsés számon kérni rajta a megtörtént dolgok iránti maximális hűséget. „Az a nézőpont tehát, amelyből a szöveg elbeszélője rátekint a dolgokra, egyszerre alulnézet és a dolgok nagyobb vetületére rávilágító […] perspektíva” ( Szabó T. 2007, 74), ez működteti a regény lehetséges világát.

A „képzelt, álmodott, kívánt stb. függő részvilágok” is megjelennek a regényben, annak ellenére, hogy a főhős, Kolozs nem a vágyakozások és az érzelmek embere. Számára a szív csupán egy szerv, amellyel lelkifurdalást lehet ébreszteni, például amikor nem szófogadó, édesanyja, a Muter azt kérdi tőle: „Neked mindegy az apád szíve?”

A szív az EKG-leleteken és a körzeti orvosi rendelőben nyeri el valódi funkcióját. Az apa fennkölten megnevezett „szív-attakja” pedig olyan lehetséges, majdani állapot, amelynek bekövetkeztét a fiú „szeretetlen magatartása” miatt biztosra lehet venni. Az érzelem nem boldogságot vált ki, még az anyánál sem, pedig beszélő neve szinte predesztinálja erre: Glücklich Magda, hanem pszichoszomatikus reakciót, betegséget.

A regény egy folyamatot ábrázol, mégsem ennek, az erkölcsi züllésnek a bonyolult lelki összetevőire, Kolozs érzéseire összpontosít. S hogy ez így van, indokolja is: maga Kolozs a „lelki életét sohasem tekintette olyan tárgynak, amellyel neki valamely okból speciálisan foglalkoznia kellene, hanem mindenkori helyzete részének fogta fel” ( Dalos 2013, 49), és az is előfordulhat, hogy emiatt nem jelenik meg soha teljes néven, hanem mindig csak a vezetéknevén emlegetik.

Két ilyen elképzelt, álmodott, lehetséges világot azonban megkonstruál a regény. Az egyik az apa halál utáni, ki nem mondott, a Doležel elméletére rímelő, motivált jelenléte a szövegben: a jóvátételi pénz felvétele és a lelepleződés a hősnek a lehetséges világban való tájékozódóképességéről tanúskodik. Vagyis elveszíti ítélőképességét, és erős késztetést érez, hogy egy másik értékrendben találja meg identitását, úgy cselekedjen, ami ellentmond a racionalitásnak, mintegy „átlép” egy másik, képzeletbeli világba. Egybemosódik az apa munkatáborból való szabadulásának ténye a fiú okirat-hamisítási ügyével, hogy felmentse tette alól. Kolozshoz halott apja szól: „– Túl kell élned, fiam! […] Ahogyan én is megértem Mauthausenben azt a pillanatot, amikor az első amerikai katona belépett a láger kapuján. Pedig azt hittem, örökké vagy halálomig tart a szenvedés. Te viszont már ma tisztában vagy vele, hogy 2007. január elsején jön el felszabadulásod napja, akkor kapod meg a nyugdíjadat. Használd addig a pénzemet, Gábor, nem szép dolog, tudom, de szükség kényszert bont” (Dalos 2013, 60).

A lehetséges világok arról adnak számot, hogy „a dolgok hogyan is lehetnének egy lehetséges állapotban” (Alvin Plantingát idézi Pavel 1997, 454). Kolozs, amíg pénzéből futja, üzemelteti számítógépét. Legkedveltebb foglalatossága, hogy a világhálón, tehát egy virtuális világban utazásokat tervez magának. „2002. március 10. vasárnap, reggel 6 óra: indulás Ferihegy 2-ről Johannesburgba (amszterdami átszállással), március 11. 22 óra, érkezés a hotel Intercontinentalba. Március 12. reggel 10 óra: indulás az Apartheid Múzeumba. […] Március 16. 14 óra: Afrikai Nemzeti Képtár. Március 17. reggeltől délután 16 óráig szabad vásárlás. […] Március 18. 15.40: érkezés Ferihegy 2-re…” ( Dalos 2013, 40).

A fiktív utazás teljesen izolálja a külvilágtól, egész évre szóló terv készül: „A dél-afrikai utat hasonlóan megkonstruált kirándulások követték: áprilisra iktatta be a Niagara-vízesést, májusban Pavarottit készült meghallgatni az Eiffel-torony tövében. […] Év végén merre jár is majd 2002 decemberében? Hát persze, Máltán, ott szilveszterezik, sajnos, egy lármás turistacsoporttal. Egyszóval bőven merített az utazási irodák internetes kínálatából, s gondja volt rá, hogy kényelmesen és jutányos áron jusson a nemzetközi turizmus gyönyöreihez. Igen, jutányosan! Az ember ne szórja a pénzt, de ne is garasoskodjék, ha megszolgált pihenéséről van szó” (Dalos 2013, 41).

A képzeletbeli utazás és takarékosság a virtuális világban játszódik le, azt is mondhatjuk, hogy különböző valóságszinteken.

Lubomír Doležel a lehetséges világról szóló elméletében eljut a posztmodern intertextualitásfelfogásig, mondván, hogy transz-narratív eljárások is a lehetséges világ, sőt a hibrid világ részei lehetnek. Dalos György regényében a narratív szintek egymáshoz való viszonya mint két vagy több narrációs aktus egymásba ékelődése jelenik meg. Nem véletlen, hogy Mikszáth Kálmán neve kétszer is előfordul a regényben. Kolozs Gábornak kedvenc olvasmánya volt Mikszáth, „aki oly vitriolosan gúnyolódott a kiegyezés utáni Magyarország parlamenti csetepatéin – a párhuzamok a mával egyenesen elképesztőek voltak” (Dalos 2013, 173).

A regény a társadalom működésének jellegét oly módon érzékelteti, ami összefüggésbe hozható Mikszáth országgyűlési karcolatainak elbeszélő eljárásával. Azok ugyanis „nem tényszerű beszámolók abban az értelemben, hogy belőlük nem derül ki maradéktalanul és adalékszerűen a magyar országgyűlés működése az adott napon, ülésen, elsősorban nem informálni kívánnak, hanem víziót adnak a parlament működéséről, a döntések mechanizmusáról” (a kiemelések tőlem – T. É.; Szabó T. 2007, 73).

Kolozs ráadásul párhuzamot lát a saját élete és a tizenkilencedik századi íróé között. „Az ötvenes évek eleji kiadás utószavában […] meglepődve olvasta Mikszáth családi bonyodalmait, amelyeket az utószó írója a korai kommunista éra jellegzetes zsargonjában adott elő: » Mikszáth 1873-ban köt házasságot. Mi sem jellemzőbb a kiegyezés utáni feudálkapitalista Magyarország írónyomorára, mint hogy Mikszáth ifjú feleségével Budapestre költözve nem tudott megélni. Úgy érezte, nincs joga tönkretenni szeretett hitvesét. Elvált tőle, azt hazudva, hogy mást szeret. Időközben Mikszáth népszerű lett a kritikai realizmus jegyében írott, az elmaradottságot ostorozó műveivel. Már sikeres íróként ismét megkérte az asszony kezét. 1882-ben tartották az újabb esküvőt, a házasságból három fiúgyermek született«” ( Dalos 2013, 173).

Szakasztott ezt az életmodellt követi a főhős is, aki – mihelyt jól fizető állást kap – ismét első feleségével veszi fel a kapcsolatot. És a narrátor is a mikszáthi mintát követi, amikor ironikusan leírja a társadalmi körülményeket, ily módon rekonstruálva a társadalmi hátteret, amely nélkül főhősének élete is teljességgel érthetetlen lenne.

Különleges jelentésességet kap a térbeli kimozdítottság is: a kassai eredet, majd a mauthauseni élmények lecsapódásai a mindennapi életben, amelynek része a szüleitől örökölt zsidó identitás is, amivel összefüggésbe hozható, hogy „minden intimebb érzelemtől való szorongásának ez a különös, tragikus életsors lehetett a nyitja” (Dalos 2013, 49), amelyet apja élt át. De saját kimozdítottsága is: a szovjetunióbeli egyetemi évek, melyeknek eredetileg a karrierteremtést kellett volna szolgálniuk, ráadásul egy tervgazdálkodást tanulmányozó közgazdászi diplomával, majd az állandó térhiány, a lakáshiány, mely ugyancsak a helyviszonyok tragikumát idézi fel: Kolozs apja élete végéig az egykori pesti zsidó gettóban lakik, nem kap másutt lakást.

Márpedig a lakásmizéria minden bajok forrása. Kolozs egyetemi évei alatt ezért nem tud kapcsolatokat teremteni: „egyetlen földrész esett még távolabbra, majdnem égitestnyire tőle: a nők világa” (Dalos 2013, 97). Később házasságának fölbomlását is az indítja el, hogy nem tud a szülőktől független életet kezdeni. Pártkarrierjének idején ideiglenesen bérel egy lakást, ahol úgyszintén csak ideiglenes kapcsolatokat képes létesíteni. A jövő számára „lakhatatlan”.

A szövegtérbe ezen a ponton lép be egy másik elbeszélés: Mándy Iván Lány az uszodából című novellájának említése és tartalmának leírása: „egy fiú megismerkedik az uszodában egy lánnyal és felhívja magához, hogy kettesben maradjon vele, de előbb sétálni küldi öreg szüleit, akikkel együtt lakik […], s azok nem tudván, meddig kell távol lenniük, újra és újra bekopognak, és egyszerűen lehetetlenné teszik a fiatalok intim együttlétét” ( Dalos 2013, 95).

A narráció terébe beékelődik Mándy Iván novellája, megjelenik a szó nélkül sétálni induló anya és a lázadozó apa alakja, a fiú ingerültsége, mert sehogy sem tud túllépni a fejében kavargó gondolatokon, a szüleihez fűződő érzelmeken és a lányhoz való viszonyán. Saját ingerültsége mindkettőt tönkreteszi. A narrációba ráadásképpen a háttér-információk is beépülnek. Hogy a novellát Kolozs kölcsönkapja a barátjától, azzal a megjegyzéssel, hogy nagy botrányt kavart, habár a szerzője teljesen apolitikus. Antihumánusnak és a népi rendszer rágalmazásának bizonyul. A szó szerinti idézetnél tágabb kapcsolat alakul ki a két szöveg között, mint ami szövegszerűen létesül.

A történet türelemmel végigvitt, feszültséget végig fenntartó, aprólékosan kidolgozott cselekményében jut hely egy-egy beékelt narratív szituációnak, nem várt fordulatnak. Ilyen a regény végén – amikor a százéves forduló híre már bekerül az újságokba – az egykori sikeres, Párizsban dolgozó barát megjelenése is, aki ragaszkodik hozzá, hogy bocsánatot kérjen az apától, majd bevallja, hogy maga is 3/3-as ügynök volt. Vallomása átírja a regény történetét, új dimenziót kölcsönöz egy-egy cselekménymozzanatnak, áthelyezi a fontossági pólusokat. Az ügynök elbeszélése átrendezi, átírja, elmozdítja az addig elmondott élet koordinátáit, azaz egy lehetséges, konstruált életet mutat meg. Szembesíti a főhőst a saját életének a mások által kimozdított, radikálisan más világával. A történetírás Hayden White-i elgondolása – miszerint a történeti narratíva a szépirodalomhoz hasonlóan nem tesz különbséget tényleges és lehetséges között – Dalos György regényeire is vonatkoztatható. „Ebből következik, hogy az egész narratíva nem csupán annak a rögzítése, hogy »mi történt«”, hanem annak leírása is, hogy a történet „hogyan módosul az egyik állapotból a másikba történő átmenet közben”, a perspektívaváltás hogyan építi fel a szövegközi teret. Hogy hogyan megy végbe az események csoportjainak fokozatos újraírása úgy, hogy először lebont egy struktúrát, hogy azután igazolhassa „egy másik modalitásban történő újrakódolását a végén” (White 1997, 99–100).

A közgazdász bukása azonban nem történetírás, nem is történelmilecke-felmondás. Izgalmas regény, amelyben a 2006-os demonstráció leírása ugyanolyan életszerű, mint a hetvenes évekbeli értelmiségi buli hangulata. Egész világa „lehetséges világ”, melyben maradéktalanul egybehangzik a szöveg referenciális jellege és fikcionalitása.

Hivatkozások

Dalos György. 1990a. A körülmetélés . Budapest: Magvető.
Dalos György. 1990b. 1985 . Budapest: Új Géniusz.
Dalos György. 2004. Puszipajtások . Budapest: Ab Ovo.
Dalos György. 2005. Balaton-brigád . Budapest: Ab Ovo.
Dalos György. 2013. A közgazdász bukása . Pozsony: Kalligram.
Doležel, Lubomir. 2008. Heterokosmika: Fikcija i mogući svetovi . Ford. Snežana Kalinić. Beograd: Službeni glasnik.
Gauß, Karl-Markus. 2006. Spitzel und Dackel. Böse: György Dalos' Erzählung „Balaton Brigade”. Süddeutsche Zeitung . http://www.buecher.de/shop/buecher/balaton-brigade/dalos-gyoergy/products_products/detail/prod_id/20772238/ (2013. 07. 12.)
Kisantal Tamás–Krommer Balázs. 2005. „…humanista vagyok, és szerintem a humaniórák lényegében az olvasásról szólnak”: Beszélgetés Hayden White történésszel. Aetas 1–2: 259–269.
Lukács György. 1977. A történelmi regény . Budapest: Magvető Kiadó.
Medgyes Tamás. 1997. A Style című folyóiratról. Helikon 4: 489–496.
Pavel, Thomas G. 1997. Kiszögellő világok. Ford. Medgyes Tamás. Helikon 4: 449–473.
Spiegel, Hubert. 2006. Das wahre Gesicht des Joseph Klempner.
Ein Stasi-Offizier als Opfer der Stasi? Eine provozierende Erzählung von György Dalos. Frankfurter Allgemeine Zeitung . http://www.buecher.de/shop/buecher/balaton-brigade/dalos-gyoergy/products_products/detail/prod_id/20772238/ (2013. 07. 12.)
Szabó T. Levente. 2007. Mikszáth, a kételkedő modern: Történelmi és társadalmi reprezentációk Mikszáth Kálmán prózapoétikájában. Budapest: L'Harmattan–Magyar Irodalomtörténeti Társaság.
Vadas János. 2013. Nem VÉLETLEN az ÉLET. Kalligram 12: 102–104.
White, Hayden. 1997. A történelem terhe . Ford. Berényi Gábor et al. Budapest: Osiris Kiadó.

 

* De tulajdonképpen hasonló olvasatot érvényesít a legújabb magyar kritika is, amikor A közgazdász bukásáról megállapítja: „annyira magyar az egész” (Vadas 2013, 103).