Wilhelm József
A többiek és én

Becsaptalak, csoda!
Túlálmodtam az álmom,
mint ahogy te,
én is
minden reggel kidörzsölöm szememből
az átverést,
és elhamvadó mosolyok alkonyába
fürdetem a jelent,
bármerre kerülök is
térben vagy időben,
táplálom a léttől
való elválásom,
ez a vállalásom,
mert
minden életnek csöndje van,
minden csöndnek
mégis valami fura zengése:
a létfürkészés pinduri zöreje:
fenséges,
mint amilyen a halál
végtelenségig való kutatásának zenéje,
miközben a legnagyobb csoda csapdáját kerülgetjük,
önmagunk átverését,
hogy csak a többiek élete múlandó!