Makropolisz 14., Kirké szigetén 2/3.

Vladan Matijević
Talán nem vagyunk egyformák

< Balázs Attila: Mert utálják a free jazzt |

A felismerés, hogy ugyanolyan vagyok, mint a többi, s a katicabogarak nem azért tartanak fogva, mert free jazzt hallgatok, visszahozta a jókedvemet, pedig a biológiatanár állítása gúnyolódásnak tűnt. Még hangosabbra tekertem a zenét, és ha elmentem hazulról, ha elmentem anyámhoz ebédre, akkor sem kapcsoltam ki a gépet. Milica mama szemorvosnál volt, és azt mondja, hogy minden betűt tudott, úgy érted, ugye, próbáltam kijavítani anyámat, hogy minden betűt látott. Anyám azt mondta, hogy ő is így értette, de Milica mama szerint az orvos bizonyára arra volt kíváncsi, hogy nem analfabéta-e, hiszen akkora böhöm nagy betűket ki ne látna. Kinéztem az ablakon. Arra gondoltam, hogy Milica mama katicabogarakat horgol, s amikor elkészül velük, azok megelevenednek és fölrepülnek. Nevettem egyet magamon, és néztem, amint odakint szakadni kezd a hó.

Mindenütt hófúvás volt, egyedül az én udvarom maradt zöld, a házam teteje pedig piroslott. Senki sem csodálkozott ezen, egyetlen járókelő sem állt meg az udvarom mellett. Megpróbáltam utánajárni, hogy lehet ez, mert számomra fölfoghatatlan volt. A hópelyhek biztosan nem a zene miatt kerülték el az udvaromat. A biológiatanár azt mondta, hogy a telkem valami érclelőhely fölött áll, mely meleget sugároz, radiációja van, azért olvad el a hó. A biológiatanárnak gonosz tekintete volt. A fiúk havat hánytak, a lányok teát főztek, engem pedig ismét aggasztott, hogy más vagyok, mint a többi. Lehet, hogy más emberek nem foglalkoznak azzal minden reggel, hogy hogyan rejtsék el és álcázzák a hosszú, pikkelyekkel borított farkukat; lehet, hogy nekik nincs is farkuk.

Radics Viktória fordítása