Mortitia Schaegbecourt
Az ikertestvér

Paraty Ágival nem volt semmi probléma. Mindaddig, amíg kisgyereknek számított. Pátyolgatták a szülők, rajongtak érte a nagyszülők, és korabeli barátokat is szerzett az épületben lakó családok gyermekei között. Ám, amikor elérte az óvodás kort, furcsa tüneteket kezdett produkálni. Reggel elindult anyukájával az óvodába, leértek a harmadik emeletről, és tömbházuk kapuján kifordulva balra indultak, a kislány hasgörcsöt kapott, sírt és visított, vissza kellett vezetni a lakásba, az eredménytelen vécézést követően ágyban maradhatott, nem kellett oviba mennie, anyuka meg szabadnapot kért telefonon, amit az akkori boldog időben meg is adott neki a főnöke.

Másnap reggel elindult apukájával az óvodába, a kapun át balra, a kislány a sarkon elhányta magát és szinte megdermedt. Endre papa még nem látott ilyen reakciót, karjába kapta lányát és futott vele a három utcára lévő mentőállomásra. Ott megvizsgálták, de különösebb baját nem találták. Most apuka maradt odahaza Ágival. Ez már kissé cikinek bizonyult, mert Endre munkaadója kevésbé volt engedékeny Borbála főnökénél, Ágival viszont kezdeni kellett valamit, hiszen a nagyszülők nem laktak a városban, így nem biztosíthattak állandó felügyeletet, ráadásul a család büszkeségének is közösségben kell szocializálódnia.

Ment egy ideig ez a hányásos, hasmenéses reggeli szindróma, amire végül az óvodából is rákérdeztek, mondván: hol a kislány?

A helyi vízkezelő vállalatban dolgozó apuka ki- és elmaradásaira fölfigyelt Andor igazgató úr, akit bármilyen jelzővel illethetnénk, csak a szívtelenséggel nem.

Meghallgatta Endre papa gyermeknevelési gondjait, és a hallottak alapján azt javasolta:

– Egy dr. Spock nevű gyermekorvosnak van egy remek könyve, amelyben rámutat, hogy miként vezetik meg gyermekeik az aggódó és minden kompromisszumra kész szüleiket. A ti esetetek tipikus, nem kell magatokat a gyermek akaratossága alá rendelni.

Utánaolvastak a szülők, és keményebbre fogták Ágikát. Minden reggel beadták az óvodába, ahonnét néhány napig még sírva vitték haza, majd egyszerre megváltozott a kislány magatartása. Szinte örömmel ment a gyerekek közé, és vígan újságolta odahaza, hogy új szavakat tanult: „crtati”, „pisati”! Még nem értette, hogy talán két forrásból kell majd összeraknia saját anyanyelvét.

Aztán egy tucat éven át újfent nem akadt semmi különösebb probléma bájos hősnőnkkel, aki elcsavarta néhány ficsúr fejét, a gimnázium filmszakkörében remek vágóként dolgozott. Tanárai, diáktársai egyaránt kerülgették, de ő hazai pályán bekeményített. Csók, esetleg, némi tapizás, de az ujjazást már nem hagyta. Ahogy mondták akkoriban, legfeljebb megszagolhattad a pináját.

Mi sem természetesebb, hogy Ági a vizuális művészeteket célozta meg egyetemi tanulmányai során, furcsa, egymásba érő, önmagukból folytatódó építészeti látványképeket fényképezett, amikor valaki betelefonált a fejébe, azzal, hogy kedveli a beilleszkedést.

Szó szerint a fejében hallotta a hangokat, amelyek hol dicsérték, hol elmarasztalták magatartását, egyes lépéseit. Amint férfi közeledett hozzá, vagy netán közelebb is engedte volna magához az illetőt, a fejében rejtőző hangforrás sivítani kezdett, mint a sziréna, és akkora zajt csapott, mint egy folyosói iskolacsengő. Ági koponyája visszhangzott, és ezt anyuka és apuka is hallotta. Dr. Spock könyve itt már nem segített. Orvoshoz kellett fordulni, aki beutalta egy teljes körű vizsgálatra, természetesen magánklinikára, amihez Endrének és Borbálának ki kellett söpörnie a családi kasszát, de a műtétet már a biztosító állta, miután Vasiljević agysebész professzor áttanulmányozta és véleményezte a röntgenképeket és a DVD-re írt részletes MR-leleteket. Az operációt is az általa vezetett sebészcsoport végezte. Agi fejében elnémultak a szirénázó sikolyok, a berregő iskolacsengők. A neves poliklinika szertárában pedig azóta egy formalinos tégelyben pihen Ági embrionális állapotban betokosodott ikertestvére, akit az agyából operáltak ki.