Gergely Tamás: Őzite a mesék birodalmában VIII.
Micimackó*

„Hogy mik vannak!”, gondolja Őzgida, s meg szeretné érteni a világot, a kicsit meg a nagyot.” Át kellene gondolni az egészet, mondja magának. – Hiszen valamennyi mese átrendezi a képet”, s még mennyi minden van, csak ebben a könyvtári sorban is, amit nem látott, nem járt be…

Kikandikál a Szépvölgyi mesékből, hát csak meséskönyv kétszer annyi áll mögöttük, mint előttük, s akkor a versikék még sehol…

„A Zümmögőt* bejártad?”, kérdi az Anyukája. – Az annyira kedves, mint a Szépvölgyi mesék, csak versben…”

„Versben?”

„Ahol rímelnek a sorok egymással. A végük legalábbis…”

„Ja, még valami, amit meg kell tanulnom”, fogja a fejét Őzite. Most először érzi, hogy le kell hasalnia, s megemésztenie a tudnivalót úgy a helyen, éppen úgy, ahogy a füvet kérődzik…

„Anyukám, mondja, kérdi: Micimackónak** volt egy gondolkodó sarka, oda vonult vissza, amikor valamit ki akart ötölni… Kérdem én: csak egy sarokban lehet gondolkozni, csak egy bizonyos sarokban?”

Szétnéz.

„Mert itt ebben a völgyben sarkot nem látok... Azt jelenti ez, hogy itt nem gondolkozunk?”

„De hát hiszen most mit csinálsz? Nem gondolkozol, ráadásul hangosan?”

„Akkor ez azt jelenti, hogy gondolkozni lehet ülve meg állva, reggelizés meg emésztés közben is?”

„Pontosan. Én a Vadgesztenye alatt szoktam, ott nem ér az eső, de félő, hogy a héjukból frissen kelt gesztenyék a fejemre potyognak…”

Nem tudta visszaszorítani, Őzite kacagott az Anyukája baján. Még viccelni is megpróbált: „Állj be máskor a Szelídgesztenye alá…”

De jól tudták mindketten, hogy Szépvölgyben olyan nincs. Akkor meg…?

Aztán még egyet nevettek, egy nagyot: „Aztán tudod, min gondolkozik Micimackó?”, kérdezte Őzite az Anyukájától.

Anyukája azonnal rávágta: Fontos dolgon, a mézen…

* Kányádi Sándor: Zümmögő
** Milne: Micimackó