Gergely Tamás: Őzite a mesék birodalmában X.
Csipkerózsika

„Aztán még miyen szép mesékben jártál?” Kérdezte Őzgidától az Anyukája. Őzgida eltöprengett azon, hogy akkor, ha valóban a szeretet tesz széppé valamit, mi a szép mese?

„Szép mese az, aminek jó a vége? Így gondoljuk továbbra is?, kérdezte magától. – Attól szép, ha korábban csúf volt. Riasztó… Itt van példának okáért Csipkerózsika*. Majd megszakadt a szívem a sorsa miatt. De aztán annál jobb vége lett… Hiába fondorkodott ellene a boszorka, Csipkerózsika csak felébredt az álmából…”

Anyukája ezt mondja: „Mert valaki feloldozta a varázslatot.”

„És ha nem jön el a herceg, ha nem találja meg…”

Anyukája arca elkomorul. Kinyögi végül:

„De eljött, és megtalálta.” S hogy elterelje a gidája figyelmét a szomorú lehetőségről, azt mondja: olyan ez a mese, mint a mi könyvespolcunk. Százéves álmát alussza rajta minden mese, míg valaki kézbe nem veszi a könyvet, és el nem olvassa a meséket. Te bejártál néhányat, bejárhatsz még többet, s azzal felébreszted őket. Életre kelnek. Mint Csipkerózsika.”

„Ezek akkor mind csipkerózsikák ?”

„Csipkerózsika-álmukat alusszák.”

„De én most felébresztettem őket.” Őzite büszke volt magára. Arra, hogy megértette, a könyvtár hogyan működik. Hogy megértette saját magát: egy Gulliver ő, aki hol kicsinek, hol nagynak mutatkozik. Egy Alice, aki beleképzeli magát mesés történetekbe. S a történeteknek köszönhetően erősebb lesz, Borsszem Jankóhoz hasonul. Vagyis legyőzi a legyőzhetetlent…

* Perrault,Grimm-testvérek, Disney: Csipkerózsika