Kántor Zsolt
Ha az idő végképp megáll

Kinyílik az intuíció könyve. Szépiapor és kalcium meg foszforikum van benne. Plusz Tandori rajza a fürdőző tojásokról. Bár liliom hervadozik a zongorán, az illat beköltözik a billentyűzetbe. A karmazsin sárgával keveredik az égen. Egy állatkerti víziló invitál az ajtóról a tisztítóba. A medúzák szétrágják a színeket. A rádióból hallható lesz egy Mándy hangjáték. Ón kerül elő, a függönyön lóg, s a mahagóni és kék erek lüktetnek a szoba falán, mintha egy női csípő lenne a konyha csempéjére kiragasztva, mint plakát. A halak tüsszentenek, pikkely ömlik a hegedűkre az akváriumból. Minden gond elmúlik, az álom könnyen lecsúszik. Újra átforrósodik a kenyér teste. Mászkálok az időben, mint egy szám. Utazás, fény, távollét kerül a tűnődés filmjébe. És pátosz! Az emlékek lakatlan szigetén kicsit fázok. A burleszk foszforeszkál. Bár a színpadon a horizont felpöndörödik és belelóg a mimózák tavába. Egy ecset a szemhéjamra írja a születésem dátumát. Itt van a rébuszok op. 1. Mondom majd és gigantikus táj ölel körül. Az emberi test. (Belül foszforeszkál, délibáb-szerűen hívogatja egy tökéletesre csiszolt limerick. &