Kovács Smit Edit
Kölcsönkönyv

1. Választás

Először az illata fogott meg.
Színként rejtőzött a könyvtárban,
mint kő a pusztában.
Úgy nyúltam érte, ahogyan
barát szavára figyelünk.
Érdesen szólt, aztán vastag kacagással,
ha dörmögött is, kellemes volt suttogása.
Hosszan lapoztam, mielőtt
új világba léptem vele.
Új szavakkal új nyelvet adott,
az új világba általa születtem bele.

2. Olvasás közben

A tettenérés pontosan a könyv középen nyílik.
Az in medias res kezdés önmagát szövi tovább,
s a párbeszédek egymásba láncolódnak.
Az egyre igenebbé váló nemek játszanak balladát –
a szereplők időnként kilépnek a lapokból,
hosszú álmukból emberségre támadnak,
majd életük mérgét és báját
tovább írják a színes borító alatt.

3. Kötődés

Egy könyv a polcról. Formás.
Tiszta vonalú lapjai ködösek.
Tükörben fedi fel, mi elmúlt,
világa éjsötét, puszta – és mesés.
Szavai égetik szemem a fényben,
e túlvilági béklyó nem kímél meg.
Homokkönyv-erő minden hangja.
Egy szó: szoros háló világok határán,
mi könnyedén tart,
megtart, és a lapra visszaránt.
Új horizontot ír szövege világa.
Újraolvasom: újra és megint,
megint olvasom, újra és még mindig
letehetetlen – nyújtja az éjt,
a szenvedélyes órát, a lopott napot lesi,
mit a reggel ígért.

4. Kölcsönzés

Körbe ha nézek, titokban remélve,
enyém lehet a könyv örökre,
szívemhez nőtt minden gondolata,
beleolvastam magam a sorokba –,
a karikás pecsét fenyegetőn riaszt,
írás az, birtok, amit a köz nem ad.
…
(A könyvet nem vehetem meg új példányban,
másikba még egyszer nem olvasom magam.)