Wilhelm József
Áttetsző hajnalok

Mindennap megismétlem,
egyre tudatosabban,
az őserő melletti helyélést,
hallgatom,
ahogy a visszhang
ruhátlanul
a harmatos fűszálak közt
az álmaimba lopódzik,
és átérzem,
miként indítja el testemben
a jelenlét pirkadását:
arcom alatt hasonlatok rezdülnek,
halálos csönd zuhan gondolataim mélyére,
újra és újra befészkelődik hozzám
a kénye-kedvét követő figyelmem,
valamint
a forgatag megzabolázásának
akarata.

Visszaigazolást kér tőlem
a teremtés,
az ösztönök disszonáns nótája
kóvályog fejemben:
csodálni vagyok hivatott
a láthatatlant,
ami kimondottan zseniális!

Látom, hogyan vetkőzi le magáról
az idő a fölösleget,
de…
gyönyörű testét
csak mankókkal képes
odébb vonszolni,
ilyenkor a saját testemre pislantok:
csomók halmazát
kell verejtékszagúan kioldoznom magamból
olykor-olykor,
valahogy mégis győzöm!

A tökéletes pillantásokat
mind ügyesebben pattintom fel,
se perc alatt
szétnyitogatom a mondandók
valódiságát.