Wilhelm József
A tolongó tömegben

Sarkig kitártam magam,
hogy láthatóvá váljék
a bennem kitöltetlenül tátongó valóság,
a megnyesett álmok ösvénye,
lelkem erdejének üszkei,
és a fonnyadt levelek.

Magamba mélyedtem:
mert a kinti világ
fénycsíkjaiban
hatalomra törők nyüzsögnek,
vakon és telhetetlenül.

Vágyom
a szavak nélküli kozmikus ősiséget,
amit változtatások nélkül
magamba szeretnék zárni,
csakhogy
– kitárulkozva –
előttem fekszik
a gátlásos világ.

Komplexusok és rögeszmék közt
szikesednek a bevetetlen földek:
futónövényekként iszkolnak az emberek,
szálas inakkal,
mert egyre kevesebb
a kimondott igazság,
és egyre kevesebb
az elszégyellődés.

Az arcokon lefitymáltság,
az verődik vissza,
hiánypótlóként
a semmit tukmálják az emberekre,
azokra, akik hosszú sorokban
várakoznak
a Mennyországmásolatok bejáratai előtt.

A reményekből már van
– annak mondott –
vegytiszta biotermék,
hidegen sajtolt,
és rabszolgamentes munkából,
ezért
egyáltalán nem érdekes, szinte senkinek,
hogy sarkig kitártam magam,
legföljebb huzatot kapok
e magukra hagyottak tolongó tömegében,
ebben a nagy…
ünnepi vásárban!