Wilhelm József
Kreált kötelezettségek

Ébredés után a tükörben látom viszont
megkopott ceremóniáim,
nem szeretek emlékezni,
nem is lázadozok már,
hagyom, hogy szabályozott csindaratták
és giccses meghasonlások közt
tapadjon rám a reggel.

Munkába menet szétkenődik rajtam a verőfény,
lelkembe süpped a szóbeszédek alja,
bár tavasz van,
elviselhetetlen nyári hőség,
és ezen a napon is
hajszálpontosan kitalált kötelezettségek sorozata fogad.

Lassú léptekkel haladok a tündéri kék alatt,
idomtalan látomások integetnek felém,
s amíg én a szemhéjam mögött élek,
addig a többiek
görcsbe rándulva az égbolton tükröződnek.

Maradnék az utcán,
furcsán érdekes ez a látvány,
de csöppet sem hiányzik a tömeghez viszonyított
önmeghatározásommal való szembesülés,
ezért inkább…
kifeszítem magam körül a mindennapok torzulásait,
sejtelmes, meghatározhatatlan fordulatokban reménykedve,
végül azonban
belefeledkezem a legegyszerűbb megoldásokba,
és a műillatosított termek penészes zeg-zugaiba veszek
tenni-venni.

Nézem a pompás kétségek
szokásos vonulását az arcokon,
várom, hogy váratlanul megrezdüljön a sors,
de csak egy szakadt pókháló
sziluettje
ereszkedik pillantásom elé.

Tanakodom:
miért kell megkülönböztetnem
az aszalódást a zsugorodástól,
vagy csupán megállapíthatatlan árnyalatok
elé akarnak állítani a mozgatóim,
időt pocsékolni?

Késő délután gebeként fejezem,
hazafelé belekóstolok az alkonyba,
ez az est már nem tud jobban elromlani,
még ha elfogadható, csalogató hamisságokkal várnak is mindenfelé.

Kölcsönkapott tavaszi könnyedségbe veszik a csillagég,
belépek az ismétlődő biztatások közé,
kompenzációk bő kínálata áll előttem,
és a mások által kreált kötelezettségek sziszifuszi tologatása.