Benedek Miklós
Mese

A város kapuit bezárták.
A falakra őröket állítottak.
A lakosok továbbra is csendben élték mindennapjaikat.
Szemük hozzászokott az állandó félhomályhoz.
Ételadagjukért naponta másfél órát kellett sorban állniuk.
A víz minősége folyamatosan romlott.
A falakat a törvényt hirdető plakátok borították.
Aki szökni próbált kivégezték.
Aki ételt lopott kivégezték.
Aki gyermeket nemzett kivégezték.
Az akasztások idejére megtelt a tér.
Amikor a hóhér meghúzta a csapóajtó karját a tömeg ujjongásban tört ki.
Az utcák azonban a lassan múló napok legnagyobb részében üresek voltak.
A külvilág hírei csak a városkapukig jutottak.
És a város lakosai egymás szórakoztatására történeteket meséltek.
Éveken keresztül meséltek szabadulásról zenéről napfényről terített asztalokról.
Végül csak egy ősz hajú öregasszony maradt a városban.
És az ősz hajú öregasszony kiment a térre és mesélt.
Egy esős reggelen katonák jöttek akik hátizsákjukban meghozták a szabadulást.
És az ősz hajú öregasszony csak mesélt.
Akkor is mesélt amikor a katonák elkezdték összegyűjteni a holttesteket.
És akkor is mesélt amikor az idegenből jött újságírók kérdezgették.
És a mesék már sem szabadulásról sem zenéről sem napfényről sem terített asztalokról nem szóltak.
Az ősz hajú öregasszony csak fájdalomról csendről félhomályról éhségről tudott mesélni.
És még akkor is fájdalomról csendről félhomályról és éhségről mesélt amikor az akasztófát és a falakat rég elbontották.
A város helyén évek múltán sűrű erdő keletkezett.
Az arra járó turisták a patakok csörgedezésében az öregasszony meséjét hallották.