L. Móger Tímea: Négyelem I.
Öl(el)és

Elengedem. Dunába vele, hadd vigye. Kiszáradt, kifáradt testét a víz. Mossa ki belőle a bűnöket. (El)követett.
Iszapos lesz, mire rátalálnak. Nem lehet elérni a tisztaságot. Nézem, ahogy merül. Nem bennem él tovább, valóságos mélységek lesznek tanúi a diadalútnak. Megdicsőülni gyávaságból.
Minden harag aljas. Pláne ami (ki)életlen. Langyos most a víz. Halk, tavaszi, májusmeleg. Utálta. Szerette a vizet. Most szeretheti eleget. Beengedheti a bőre alá. Beengedtem a bőröm alá. A halál mindent meg(sz)épít.
Életeket helyez más megvilágításba. Új távlatok nyílnak. Nélküle. Úszás nélkül is fenntart a víz. Életvíz-e a Duna?
A bosszú nem helyes. De van. Hogy ideje van. Az Ég megadja. Emberáldozat. Szeretet(t). Ahogy lelki szemeimmel kiemellek a napra. Hadd szikkadj, szárítson a szél. Konkrét elemeket érezz. Én az élők sorából nézlek. Hidd el, segít, ha gondolnak rád. Ha sokáig megmaradsz szeretteid emlékezetében. Ne érezd magad, hibásnak, te nem tehetsz róla. Tudtál úszni, mégis elsüllyedtél. Elengedtek. Elenged-
telek.
Belepi emlékedet a hófehérség. Merészkedés az árvaságba. Én tovább (f)élek. Halott vagy.
Nem gúnyolódom. Gúnyolódni bűn.
A bűneiket megbánók hitével nézek az égre, amikor elvisz a víz. Ebben nincs hamisság. A tettekben igazság van. Ne várj. Feloldozást. Nem voltál. Elég bátor az öl(el)éshez.