Kántor Zsolt
Retinaszkenner

Ujjpattogtatásra ébredtem. Valaki csettintett.
Akár a kották között egy kulcs. Új ajtót nyitott az ihlet.
Lett az álomnak egy emlékműve.

Majd ott maradt a karmester ujjlenyomata a pálcán
A csellista rúzsa a párnán.
A hangversenyterembe a széllel együtt jött be a fű.

A színpadon vetkőzött egy húrok nélküli hegedű.
Csak a gyerekek értették, miért fűzi a vonó szálait
a karmester egy tűbe.

Talán nem is tudunk róla –
S nevet rajtunk a tükör mögött
Egy ironikus szózat –