Benes László: Postlinguitas III.
Nyelvbúvár a vártán

A sziget keleti csücskén, mélyen a tengerbe nyúló, aránylag síknak mondható földnyelv – ahol Penetrator partot ért, – adott helyet a kolónia konyhakertjének, a végén pedig kifutógát volt kiépítve, ahol a vének ritkaságszámba menő utazásaikhoz használt értelmes járműveik sorakoztak. Ezen egyszemélyes közlekedési eszközök intelligens kábelberendezésüknek köszönhetően a célnak megfelelően, bármikor különböző formájúvá alakíthatták át, sőt egymáshoz kapcsolódva, akár nagyobb járművé is összeállhattak. Mint a legtöbb berendezés a telepen, ezek az utazóeszközök is napenergiával működtek. Természetesen ugyanúgy, ahogyan a sziget körül mindenütt, itt is állt néhány, a kavicsos partsávon veszteglő, vagy akár már a sekély vízbe belegázló, és ott időlegesen veszteglő, a hullámverésnek kitett, bevetésre kész robotőr. A kert végében csupasz, sziklás hegycsúcs tornyosult, melynek gránitgyomrában raktáralagutak hálózata húzódott. Mögötte tengerbe omló meredek szakadékban végződő hepehupás, kőtömbökkel teleszórt fennsík zárta le a sziget nyugati oldalát. Itt, ezen az imitt-amott trópusi bozóttal benőtt fennsíkon feküdt maga a telep, amelyet néhány, teleszkópos lábakon álló, elfordítható henger alakú elemekből szerkesztett, formáját folyamatosan változtatható építmény képezett. Lakói akár kézzel, illetve motorok által mozgatható modulok segítségével alakíthatták ki otthonuk pillanatnyi funkciónak megfelelő terét, illetve rendezték át úgy, hogy a napfény, az állandó szelek, és a bőséges esővíz maximális hasznosításával e rendkívüli kényelemmel berendezett lakószerkezet energiaellátása önálló legyen. A nagyjából ötszöget alkotó lakóalkalmatosságoktól körülvéve, középen helyezkedett el a digitális archívum, mögötte pedig közvetlenül a laboratórium építménye, majd a szakadék szélén sorjázó szélturbinák következtek.

A hegycsúcs ormán állott a biztonsági központ tojásdad fülkében végződő oszlopszerű tornya, ahol ily késő éji órán a kolónia legidősebb tagja: Defensor teljesített szolgálatot, aki hajlott kora folytán már szinte sohasem tudott aludni. Ám az álmatlansággal, de olthatatlan tudásszomjjal is küszködő éjszakai vigyázót ugyancsak zavarta a folyamatosan információk, adatok özönét megjelenítő számítógépes biztonsági rendszer, ugyanis az ügyeleti idő minden percét nyelvészeti ismereteinek gyarapítására szerette volna kihasználni. Mivel a rendszer képes volt arra, hogy felismerje a kamerák által rögzített, sőt a vigyázó által látott képeket is, hogy tájékoztassa őt az adott szituációról, és felmérve a helyzetet (gyakran indokolatlanul is) riasszon, zavartalan nyelvbúvárkodása érdekében ki is kapcsolta azt. Ha ezenkívül még figyelembe vesszük azt a tényt is, miszerint az emberi szervezet bioórája úgy van beállítva, hogy hajnali kettő és öt óra között követeli a testünk a legerőteljesebben a regenerálásához szükséges mély álmot; fehér holló az a vártán virrasztó, aki ebben az időszakban – ha akár néhány percre is – nem kerül le alfába. Ha őrállónk nem is aludt ekkor, az bizonyos, hogy figyelme a minimálisra csökkenhetett. Penetrator éppen azért választotta e késő éji időpontot Minerva Islas megközelítéséhez, mert nagyon is jól ismerte a kolónia tagjainak szokásait. Mindenekelőtt Defensor életrendje volt nyitott könyv előtte.

A vének társaságában nem lakozott úgymond kollektív lélek: irigyek voltak a másik munkásságára, és folyton egymás ellen áskálódtak. Amikor Defensor egy alkalommal szépirodalmi munkával rukkolt elő, a többiek – igen magasra állítva a mércét – kegyetlenül ledorongolták. Az elfogult kritika nélkülözött mindennemű tárgyilagosságot: írását ízeire szedték. kiragadva a stílusbéli hiányosságokat, szövegkörnyezetüktől megfosztott félmondatokon, szavakon lovagoltak. Még azokat a részeket is csapnivalónak ítélték, amelyeket – esendő lélek lévén – más, tőle jobb tollú írók remekeiből másolt át, és elegyített saját mondatai közé. Egyszóval: dédelgetett elsőszülöttjét teljesen értéktelennek minősítették.

Ezen rosszindulatú támadásokra Defensor kétféleképpen reagálhatott: vagy hallgat, s ezzel igazat ad bírálóinak, vagy pedig védekezik, s ezzel felkelti a gyanút: találva érzi magát .

Annak dacára, hogy igencsak nehezen élte túl a kritikát, végül mégis az első utat választotta.

Csalódottságában akkor fogott hozzá a mostani Pannon-tenger helyén lévő, egykori Kárpát-medence területén élt legszámosabb nép nyelvének tanulmányozásához. E nyelvet egyedül már csak a Minerva Islas tőszomszédságában lévő névtelen – egyszerűen I5-tel jelzett – szigetecske két lakója, Penetrator, és szülőanyja beszélte. Így, a többi nyelvvel egyetemben, az ő anyanyelvük is holt nyelvnek számított addigra. Ám Defensor elhatározásával majdnem egyidőben adta ki rendeletét a Világkormány is a halandók mesterséges világba való taszításáról. Ugyanis a világ feletti hatalmat gyakorló halhatatlanok maroknyi csoportja – melyhez az öt literátor is tartozott –, igyekezett valami módon megszabadulni az akkorra már úgyszintén megfogyatkozott, ám még mindig a népesség nagyobbik felét képező, de számukra feleslegessé vált halandók tömegétől. Hosszú vita után végül is az a javaslat győzött, hogy kiirtásuk helyett, inkább egy virtuális világba zárják őket. Vagyis egy központilag irányított különleges technika segítségével agyukra olyan ingereket küldenek, mintha állandóan valamiféle valós, kellemes helyzetben lennének; egy mesterséges valóságot teremtettek számukra. Mivel Minerva Islas lakóinak kötelezettsége volt a közelükben élő két halandó e virtuális rendszerre történő rákapcsolása – ami egy csipnek a testükbe való beépítésével történt volna –, Defensor sietett magára vállalni a feladatot. Azonban a jelentéktelen műtéti beavatkozást, amivel a művelet járt, esze ágában sem volt elvégezni, ehelyett inkább – ha szókincsük szegényes, fogalomhasználatuk pontatlan is volt – nyelvleckét vett tőlük, sőt az egyedi ősi nyelv jobb megértése végett, Penetratort gyakran még a telepre is magával vitte.

Ez a nyelv azért keltette fel Defensor érdeklődését, mert matematikailag pontos felépítése mellett, eredete az ősidők homályába veszett, amikor a nyelvek keletkeztek (mindenesetre régebbi volt az összes európai nyelvnél), és az idők folyamán mit sem változott. Voltak, akik kemény gránittömbhöz hasonlították, amelyen az idő semmilyen, vagy csak nagyon csekély nyomot hagy ott; mások még tovább mentek: keletkezését a világ teremtésének idejére datálták!

Az említett nép fiainak, anyanyelvük egyedi voltából adódóan, mindig is nehézségbe ütközött az övékétől merőben eltérő felépítésű idegen nyelvek elsajátítása. Így sokan közülük, főképpen azok, akik egész életüket egy helyen élték le – mint amilyen Penetrator családja is volt –, a sajátukon kívül más nyelven nem értettek. Amikor már más népek nyelvei kikoptak a használatból, és a turmixnyelv vált általánossá, egyedüli kivételt ezen ősi nyelvet beszélők maroknyira zsugorodott tábora képezte. Nem kellett hozzá még egy évtized sem, hogy e megfogyatkozott nép megmaradt töredéke is kihaljon. Végül már csupán kettőjükre: Penetratorra és édesanyjára maradt a nyelv őrzése.

[Folytatás: Avaddon >]