Hernyák Zsóka
Csibefalat

Az utolsó csibefalatot általában átengedem neki. De most más terveim voltak az ujjnyi vastag, panírozott hússal. M. azt mondta, érzi az ízén, hogy táppal etették a csirkét, amiből készült. Én csak sótlannak találtam. Ahogy M.-et is. Ízfokozás céljából a mutató- és hüvelykujjam közé csíptem az utolsó csibefalatot, és meglengettem M. orra előtt. Először mosolygott, de amikor tovább lóbáltam előtte a csirkét, és az arany zsemlemorzsa az ölébe hullott, elkomorodott. Ettől nem lesz semmi bajod, mondtam csitítóan, de M. kényszeresen lesöpörte az öléből a morzsákat. Egyébként állandóan attól rettegett, hogy teherbe esik. Amikor kapkodva felhúzta a bugyiját, arra gyanakodtam, hogy a morzsától is fél. Úgy hihette, hogy bármi, ami a szervezetébe jut, az megtermékenyíti őt. Ez biztosan nem árt meg, nyugtattam, és gyengéden visszahúztam magam mellé az ágyba. M. nagyon feszült volt. Alig mozdult, mintha az egész teste görcsbe rándult volna. Amikor felszólítottam, hogy tátsa nagyra a száját, akkor összeszorított fogakkal rázta a fejét. Pedig finom, jeleztem, de M. csak sokára válaszolt. Valami olyasmit motyogott, hogy ha a csirkét táppal etették, és ő megeszi a baromfi húsát, akkor a táp az ő szervezetébe is bekerül, és megbetegedhet tőle. M. hajlamos volt eltúlozni a dolgokat, de nem erőltettem tovább. Elheveredtem mellette, és a csibefalattal a fedetlen hasamat cirógattam. Néhány morzsa a köldökömbe gurult, de nem zavartattam magam. Remélve, hogy ezzel jó példát mutatok M.-nek, megfogtam a kezét, és a köldököm felé húztam. Azt akartam, hogy érezze a morzsákat a bőrömön, és belássa végre, hogy nincs mindig igaza. M. nem akart hozzámérni. Olyan riadt tekintettel bámulta a hasamat, mintha a saját hasáról lenne szó. Egyre erőteljesebben dörzsöltem magamhoz a csibefalatot. Az apró zsemlemorzsák a bőrömre és az ágyra hullottak. M. zokogni kezdett. Amikor már a kiálló bordáimon reszeltem a húst, a csirkemell fehér rostjai megakadtak a csontjaimban. Az apró húscafatok leváltak a falatról, és a bőrömhöz tapadtak. M. az ágy szélére húzódva, saját magát ölelgetve őrjöngött. Öklendezni kezdett, és sírva kérlelt, hogy hagyjam abba, mert a bőrön keresztül is felszívódhatnak a tápban lévő mérgek. De nekem feltett szándékom volt, hogy az utolsó csibefalattal a bőrömet etetem meg. M. többször is megpróbálta legyőzni a félelmét, és kikapni a kezemből a húst, de az utolsó pillanatban mindig megijedt, és visszarántotta a kezét. Már egyáltalán nem figyeltem rá. A szipogása egyenletes ritmust biztosított a mozdulataimhoz. A nyakamtól az ágyékomig fénylett a bőröm a húsból kicsorduló zsiradéktól. A csibefalat lassan körömméretűre reszelődött. Már nem tudtam biztos kézzel fogni, úgyhogy az apró falatnyi húst végül bekaptam, és jóízűen megettem. Amikor lenyeltem, akkor tűnt fel, hogy csend van a szobában. M. a földön ült, és meredten bámulta az ágyat. Felkeltem, mögé sétáltam, és követtem a tekintetét. A fehér lepedőn M. könnyei eláztatták a zsemlemorzsákat. A barnás massza keveredett a testemről lepergett húscafatokkal, a zsírral és az izzadtsággal. Hú, ez meleg helyzet volt, mondtam M.-nek, de nem válaszolt, és nem is nézett rám. Engesztelésképpen megfogtam a lepedő sarkait, és vigyázva, hogy a mocsok a vászon közepén maradjon, precízen hajtogatni kezdtem. Addig dolgoztam, amíg a szigorúan egyforma oldalúra hajtogatott fehér vászon el nem fért a tenyeremen. M. végre felkelt a földről, és halványan elmosolyodott. Ezt már szeretem, mondtam boldogan, és mert néha neki is lehet igaza, kedvesen megsimogattam az arcát, és még aznap elindítottam a nagymosást.