Kántor Zsolt
A kontextus bábjai

Felhő alakú park

A hölgy, akár a képzelet, csapong és zuhanyozik. De a reflektálás elzárja a vízesést. (Egy liliom van a lexikonba préselve.) Design. Kiált fel az ágyában Helga. Éjjel egy könyvgerincet nézett. Hrabal sörgyári regényének díszes éle vérzett. Majd belelapozott a hajnal angyala. Az élet értelmét látta meg benne, mint egy parkot. Friss volt a fű szaga. Valaminek minden mondattal vége lett. Gondolat csukódott, a závárzat kattant. „A lét elviselhetetlen könnyűsége.” – látta meg a másik tomust. Lángoló smaragdzöld volt a fogkeféje. A medálja is megborzongott, ahogy szappanozta magát. Cifra törölközők között járkált, stukkók alatt, szecessziós homályban. Egy kastélyról álmodozott a zuhany alatt. Ahogy mosta a melleit, eszébe jutott, mennyire beszédesek voltak pirkadatkor a ketrecbe zárt lepkék a szobájában. Zúgtak, rezegtek. Mint csillámló hegedűhúrok a lélek hídja felett. Egy könyvben beszélgetni szoktak a papírlapok. Az oldalszámok navigálnak, moderálnak. Hogy minden hajó a kikötőbe érjen, mire kézbe veszi a skanzent az interpretátor, mert minden regény egy szó-skanzen. Egyes lények már születésük előtt üzentek a nemlétből, előzetes dominancia létükből, a sejt-kifutópályájukról (A preegzisztencia kulisszái közül). S azt sugallják minden rezdülésükkel, hogy nem kívánják a létezésbe való belépést. És mégis! Megszületnek. Majd éldegélve-beágyazódva elbeszélik a másik szájukkal, a belsővel: szinte ugyanazt. Miért élnél örökké? És a válasz: csak! A boldogság rekonstruál: a lét megérett arra, hogy! És végképp. Nézd csak! A vázában egy (drót-szobrocska) ín-spirál! Ez az, ami írásra inspirál. És Helga kiszáll a fürdőkádból, mint egy űrkabinból, rálép a Holdra. (Lemegy a boltba.)

Rostjaikra bomló szótövek
Kis Bildung

Filippinyi Éva emlékére

Öntudatként konstituálódik az elbeszélt világ.
Az életkedvet a Nap piszkálja ki a fluktuáló idő
Kihúzgált varratai közül. Eltünteti a látszatot.
Az új időtudat egy sampon. Könnyen fésülhető hajak.
Csurog az emlékezeten. Aranyló latyak.
Amiből cipőfűzés lesz. Ajtóbecsukás.
S ezt a megérkezést legalább százszor próbálja ki.
Mi lappang a korszakok mögött?
A történelem fátyla alatt az Úr.
Álarcok, megszakadt felvonulás.
S a hurrikánja zúg alul.
Az elkedvetlenedések előfutamok voltak.
Az immunfolyamok átbuknak a kudarcokon.
Ezért alszunk. Hát nem fogják fel,
hogy össze kell törni a kockákat!

Kikötő
Digresszió

Az értelem az időmúlásban alakul világképpé. S a lélek nem fénykép, csak vízjel a levegőn, a lét hártyáján. Nem látjátok, mennyi kabóca mászkál a fejetek felett! Az a fénypont egy vízöblítő a csillagkupola fedelén. Eddig a vers – innét a perc, az arc lepréselt virág. A bomba körül dáliák. A szőnyeg közepén egy rajzlap, az angyal a lehetetlent is belevarrta. A tények átáztak, mint őszi levelek, piros-sárga az est, hová rohan az ősz? Sietős? A vers megállítja őt. A virág illata keveredik a tea gőzével. Jázmin és méz.