Juhász Zsuzsanna
Ellenségképzés

De ti azért vegyétek észre, mert az én kicsinyes, csúf latolgatásom nem számít. Nem, hogy elég lesz, elég a fél adag gyógyszer is a gyógyuláshoz.

És a másik felét el lehet tenni, el egy másikhoz, egy másik sajgáshoz és fájdalomhoz, mintha csak lekvár lenne. Mintha lenne még ősz, ahogy régen volt. Közeli és erős, és valahogy kézzelfoghatóbb.

S talán ezért is, ti mégis vegyétek észre, vegyétek észre a lassú, a nagyon lassú változást bennetek, ha lesz, mert lesz. Mert mindketten halni készültök, halni, bizonyosan. Mert egyikőtök azt mondta, pusztul, belepusztul, ha a lánya két év szakmatanulás után főiskolára megy, mert annyi évet már nem bír, annyi évet fő- és másodállásban dolgozni biztosan nem bír már. A másikótok pedig a cukorbetegségtől retteg, hogy a lánya cukorbeteg lesz az orvosok jövendölése szerint, s akkor neki éjt nappallá téve kellene dolgozni, megvalósítani a lehetetlent, mert a diéta drága, eszi, falja a pénzt. Pedig a lány, az egyikőtöké vékonyhangú, szorgalmas és szófogadó, a másikótoké meg tele van élettel, és tele lenne cukorbetegen is. S az egyik a vékonyka hangjával, a másik pedig a dundiságával menne tán vissza, vissza a kisbaba korba, könnyíteni a sorsotokon, vagy csak emlékeztetni. Emlékeztetni rá, hogy valaha más volt.

És akkor még inkább vegyétek észre a lassú, finom távolodást, az alig észrevehetőt. Az idegeskedést őtőlük. Azt, ahogy szép lassan keresni kezditek bennük a rosszat, hogy menthessétek a bőrötöket.

Hogy szégyenkezés, bűntudat nélkül tudjátok majd megtagadni őket.