Kerényi Tamás
Az utolsó hullapóz

A férfi a sötét előtérben állt, feje felett halványan derengett a vészkijáratot jelző zöld fény. Korán érkezett, a kezében tartott összetekert szivacsot letámasztotta a földre. Ma jött utoljára. Belépett az üres terembe, ahol érezni lehetett az előző foglalkozás után megmaradt izzadság szúrós szagát. Odament az ablakhoz, kinyitotta, az utcáról beáradt a délutáni hűs levegő. Tudta, a hátába sugárzó tompa fájdalom majd később alakul át olyan elviselhetetlen késszúrássá, hogy felkelni is alig tudjon. Lent az utcán kocogók bukkantak ki a fák közül. Olvasta, a futástól a szervezet boldogsághormont termel. Hasonló folyamat játszódhat le ilyenkor, mint amit a heroinista érez, tűnődött. Hamarosan erre vált át ő is. Valami kell.

Lépéseket hallott, először csak a körvonalakat tudta kivenni a folyosóról beszűrődő ellenfényben, a ruganyosan mozgó lábfejet, a karcsú bokát, amit szabadon hagyott a feszülő jóganadrág. Megérezte a testből áradó füstölő, és a curry barna, sűrű illatát. Az az indiai lány volt, akivel hazafelé többször beszélgetett. Közeledett, mosolyogva odaült mellé, hófehér fogai kivillantak a piros ajkak közül. A férfit elöntötte a forróság, el kéne hívni futni. Lassú, ütemes, közös mozgás az erdei ösvényen. A lány melegíteni kezdett, a férfi elfordította a fejét, megint a hullapóz, a savaszana jutott az eszébe, a jógaórák levezető mozdulata. Sose mesélte a lánynak, mindig csak a végét várja, azt a félálomszerű lebegést. Kint besötétedett, érkeztek sorban a többiek. Mindjárt kezdődik.

Egy ideje teherautósofőrként dolgozott, úgy érezte élete végre révbe ért. Változatos vidékekre jutott el, gyakran a kihalt tengerparton érte a napfelkelte. Ült a mólón kezében forró kávéval, úgy nézte a sirályokat, egyszer még delfint is látott. Hordozható hangszórót vásárolt, kirakta a műszerfalra, hallgatta útközben a magyar irodalmat. Krúdy Gyula szólt Stonehenge mellett. Ha éhes lett, félreállt az út melletti parkolókban, a szivargyújtóra rákapcsolta az ételmelegítőt, ráérősen, élvezettel ebédelt.

Eleinte kialvatlanságra, megfázásokra fogta az egyre gyakrabban jelentkező fejfájásokat, szédüléseket. A tünetek nem múltak, zúgott a feje, mintha fehér habbal lenne megtöltve. Elment a körzeti orvoshoz, aki aggódó arccal kérdezte, ugye jól érzi magát?, nagyon magas a vérnyomása, ezt azonnal kezelni kell! Gyógyszert írt, életmódváltást javasolt, kevesebb zsíros étel, több párolt zöldség. Mozogjon, fusson, de a legjobb a jóga, esetleg azt próbálja ki. Csodát tesz, teljesen új világot fedez fel. Nem váltotta ki a receptet.

Néhány hét múlva belépett a közösségi házba. Az emeleten találja őket, mondta egy fekete férfi a recepciónál, jamaikai akcentussal, mintha énekelne, majd a lépcső felé mutatott, és visszabújt a telefonja mögé. Fent több helyiséget is talált, az egyikben vad kiáltások közepette épp valakit átdobtak váll fölött, inkább egy másik felé vette az irányt. Közelebb lépve óvatosan benézett a nagy üvegablakon, látta, többen is ülnek bent, kivétel nélkül nők. Talán elnézte a helyet, az időt, de nagy levegőt véve belépett. Bizonytalan arcát látva, egy hetven év körüli asszony a sarokba mutatott, válasszon a matracok közül, majd folytatta a fejenállást. Hamarosan nyílt az ajtó, vonzó lány érkezett, harsányan üdvözölve a társaságot, leült a többiekkel szemben. Ruhája úgy rásimult, mintha nem is lett volna rajta. Mondjuk hangosan háromszor, ohm, szólt az oktató.

A gyakorlatok elsőre könnyűnek tűntek, alattomosan nehezedett a szint, át se tudta látni, hova kell a végtagjait tenni. Ültek, álltak, négykézláb, két kézen, a fejenállásnál adta fel. Ne vigyük túlzásba, mindenki csak annyit csináljon, amennyit tud. Hogy erőt merítsen, elkezdte bámulni az előtte levő lány formás combjait, ahogy megfeszül, és ellazul a test. Levezetésként feküdjünk a matracra, hallotta a távolból. A terem elsötétült. Talán soha nem érezte ennyire fáradtnak magát, meglepődött, ezek a mozdulatok milyen sok energiát kivettek belőle. Szétáradó, jóleső bizsergést érzett. Halk zene szólt, az oktató hangja suttogott, fokozatosan lazítsunk. Mi vagyunk a süppedő fű az elhagyatott réten, felettünk csillagok, évek óta itt fekszünk, lassan minden végtagunkat benövik a fák. A férfi gondolatai elkalandoztak, furcsa félálomszerű állapotba került, ahogy az elalvás előtti percekben. Elfeledett barátok, egy régi lakás bukkant fel, homályos kép, ahogy a sötétben egy matracon hever. Az ópiummámor. Már régen elfelejtette azt a korszakát, mintha valaki másnak az életét nézné, amikor eszébe jutottak azok a régi idők. Szája kiszáradt, feje bizseregni kezdett. Távolról hallotta, a jógatanár már a világűrnél tart. Időtlenségben úszva feküdt a matracon, újra elfogta a leírhatatlan érzés. Nem tudta mennyi idő telt el, mikor véget ért a zene, felkapcsolódtak a lámpák. Mindannyian jól dolgoztatok, pár nap múlva ugyanitt. Hihetetlennek tűnt, ennyire sikerült visszahozni azt az érzést. Nem hallott olyat soha, hogy valaki pusztán a gondolattól betépjen, főleg egy jóga óra alatt. Hazaindult, eldöntötte, ide sokat fog járni. A következő alkalommal már csak a hullapózt várta, így sokkal könnyebb is volt a gyakorlatokat végigcsinálni. Nézte a lányokat, a sötétség, az álom járt a fejében. Végre elérkezett az idő, lefeküdtek a földre. Arra összpontosított, most sok évvel ezelőtt van, abban a régi lakásban fekszik. Kezében cigaretta, a testén simogató ezernyi selymes tű. Nyelt egyet, bőre viszketni kezdett, légzése lelassult. A levezető zene szólt, az oktató épp az önmagunkhoz való visszatalálásról beszélt. Álomszerű történetek villantak fel, már kinyúlt volna, megérintse a szereplőket, de tudta azonnal megtörne a varázs, mint egy színes szappanbuborék. A következő foglalkozásokon mind erősebb lett az élmény. Minden nap csak a hullapózra gondolt. Hazafele az úton az indiai lánnyal időjárásról, könyvekről, filmekről beszélgettek.

A fejfájás elmúlt, a szédülés megszűnt, a vérnyomás rendeződött. Ilyen erősnek és boldognak talán sose érezte magát. Mintha agyának nagyobb részét hasznosítaná, mint korábban. Olyan helyzetekben, ahol régebben remegő lábakkal, izzadva küszködött, most erőlködés nélkül dolgozott tovább. Könnyebben pakolta a nehéz zsákokat. Ilyen lehet az emberfeletti ember. Magabiztosan végezte az órákon a mozdulatokat, a lehető legnagyobb erőfeszítéssel. Még magasabbra akart jutni, a hullapózban jobb legyen a hatás. Az izomláz, húzódások állandóvá váltak, de tudta, ez a fejlődés velejárója. Eleinte figyelmen kívül hagyta a furcsa bizsergést, ami lassan kúszott elő. Kellemesnek találta, biztos az izom nyúlik. De nemsokára az ágyban fekvés elviselhetetlenné vált, azt érezte, mintha szakadna belül valami. Az egyik nap képtelen volt elmenni jógázni. Túlerőltette magát, mégsem hős. Munkahelyén beteget jelentett. Fájdalmas döntést hozott. Valahol örült is neki, hogy vége. Túllőtted a dákót haver, mondta magának a sötét szobában, ahol hullapózban feküdt nyitott szemmel, mert alig tudott megmozdulni.

A férfi a hátsó sorban ült. Szállingóztak a többiek, Halk zsongás kezdődött, ahogy mindenki elfoglalta a helyét. Az utolsó hullapóz, csak még egy búcsúzóul, addig valahogy kibírja. Hallotta kintről a futókat. Ránézett a lányra, tudta, nem fogja elhívni.